[Friss hozzászólások] [54-35] [34-15] [14-1]
Ej-ej politika-politika; vadászbalesetek kapcsán nem érdemi lépéseket tesz a miniszter, hanem szinpadias látszatintézkedéseket; Miért nem jutott eszébe a BM-nek egyes helyeken a járműforgalmat leállítani a rengeteg és tömeges halálos balesetek kapcsán; az is veszélyes üzem nem de? A társasvadászatokon miért nem kötelező mindenkinek pl: piros v.vörös színű sapka-mellény? Az más kérdés hogy a kapzsi-mohó -meggondolatlan (ittas?) vadász ellen nincs védelem. A felelősöket kell büntetni és ésszerű intézkedéseket kellene tenni! |
| Üdvözlöm az egybegyülteket !
Szeretném kérdezni hogy az " átkos " multban miért nem volt ennyi vadászbalaeset - ha volt nem tudtunk róla - talán csak nem azért mert kevesebb tehetséges értelmes vadász volt és sokkal több vad amit lehetett kilőni ??????Most meg talán sokkal több a vadász már mint a VAD ??? |
Vadásztársaság=kvázi korlátolt felelősségű társaság, a földtulajdonosi közösség ha maga gyakorolja(?) néhány tíz fővel a vadászati jogot, akkor= un. formátlan egyesülés.(korlátlan felelősségű társulat, minden tagja saját vagyonával, és a társulat tartozásaiért felelősségük egyetemleges!)
Tehát marad= a gazdasági társasági forma ( profitorientált=ismerős gazdálkodási forma; "éld fel, dobd el"), vagy a vadásztársaság ( földtulajdonos és földtulajdon nélküli tagokkal.
Vadásztársaság= egyesületi jogok megtestesítője ( egyenlősdi, esetleg a bátrabbak privilégiumokat fogalmazhatnak meg az alapító tagoknak, ez utóbbi ritka ). Tehát marad= az egyéni felelőtlensség (gazdálkodásra értem), és a szervezeti felelősség.
Tagság: igen vegyes összetételű minden tekintetben: műveltség, vagyon, vadászati kultúra stb. Vadászni akar (de mindenáron és olcsón=legkisebb ráfordítás-legnagyobb haszon elve alapján, ezt sugalja a piacgazdasági szisztéma), egyesületi (urambocsá' közösségi) életet élni nem.
Tisztségviselők: ilyen-olyan érdekek motiválta vezetők, többségük tisztességes, munkájukért (pironkodva biztosítanak magukna vajmi kis előnyt; trófeás vad, stb.) A legnagyobb baj; többségüknek a választott tisztség ellátáshoz elemi ismeretei sincsenek meg; gazdálkodás, vadászati szakismeretek, jog ect.
Haszonbérlet: kereslet-kínálat, persze "harc" is kifulladásig. A földtulajdonosok többsége nem érti mi történik= a vad az állammé, tulajdonjogot az elejtéssel szerezhet a jogosult, ennek fejében vadgazdálkodik.A vadászok többsége sokat áldoz ( szabadidőből=no ez hobbi!, de pénzt, tagsági hely: 300 eFt.-tól 2 mill.Ft. hírlik, felszerelés szerényen is több százezer Ft., tagi hozzájárulásokat a közös vagyonhoz, tagdíj stb. Ez utóbbi több mint gazdálkodás! )Természetvédelem, vad- és területvédelem ( hivatásos vadászok fenntartási, haszonbérlet, helyi adó stb.).
A földtuladonosok közössége tagjai egyrésze áldozhat ennyit, a többségük nem mert de a többség a mezőgazdálkodás kínjaival bírkózik, és sokan elhiszik azt, hogy a vadászatból "gazdagodni " lehet. Hát nem lehet! Nem kellene egymást "bolondítani". A vadászat igenis drága mulatság. Aki próbálta; tudja.
Hogyan tovább? A politikai széljárás, lobbitevékenység és a hiszékenység, a vágyak és a realítás; kemény természetvédelem-állatvédelem-állategészségügy ( szükséges!), növekvő költségek, vadgazdálkodás-vadvédelem-mezőgazdasági kultura védelme (vadkár, vadászati kár).stb/stb. Hol a vadban okoozott kár, ezt ki téríti meg? Mert van. Vegyszerek, terepmotorozás (illegálisra gondolok), tarlóégetés, kaszálás, hogy csak néhányat mondjak.
A földművelők csekély része végez vadriasztást, vadvédelmet, vagy működik együtt a vadászokkal (értesítési kötelezettség), a vadkárért ( ha jogos akkor helyesen jár el) pedig kér/követel/bíróságra jár. Jogok-kötelezettségek összhangja nyoma nem lelhető fel a gyakorlatban.
A Vtv/Vhr-e jó, mondhatnám igen jó (szigorúan szakmai, és következetes, természet és állatvédő, vadgazdálkodó, de körültekintő) csak ismerni és megtartani kéne! Sokan ( a többség nem ismeri, ha olvasta nem biztos, hogy érti, ha érti nem biztos, hogy úgy akarja) okoskodásokkal, túltengő önbízalommal és avatatlanul nyúlnak a kérdéshez: "erdőtől a fát, fától az erdőt" nem látják.
Summa: a fentieket gondolatébresztőnek szántam - teljességre törekedve, de azt el nem érve - a közeledő 2006 vége a hogyan tovább kérdését veti fel,újra. (Üzemtervek-haszonbérleti szerződések lejárta közeleg!) A vadászat oltárán tiszta kézzel kell "gyertyát gyújtani", de mindenkinek= a politikusnak, a tisztviselőknek, a földtulajdonos gazdáknak, a vadászoknak, a természetvédőknek és még sokan másoknak. Akkor talán...
Üdv.: Daimon |
Talán késve találtam meg a fórumot,úgy látom elhalt a vitakedv, kifogytak az érvek,marad a bizonytalanság.Nyugat-Dunántúlon vadászom immár több évtizede.Mára a megyében nem tudok olyan vadásztársaságról, ahol ne lennének belső-külsőkonfliktusok.Ezek kiváltó oka,hogy 1997-ben sok újjá,újonnan alakult társaság,de még a tartdicionálisak is a kezdéshez új tagokat vettek fel. Olyanokat,akik ki tudták fizetni a borsos árat,de nem járták ki a "vadásziskolát" üzletté lett és aki befektet az ki is akar venni,ha lehet többet.Több helyen az elmúlt években felfüggesztések,cserék történtek a vadászatra jogosultak körében.Ahol korábban bt-t bíztak meg,kiderült nyereségre gazdálkodtak,lecserélték vadásztársaságra,de innentől nincs béke,csak feljelentés, egymásramutogatás.Egy lövésre tízen futank+a rendőrök.Értehetetlen hogy ez gazdasági társaság miért ragaszkodik ennyire a vadászathoz,pontosabban én értem A PÉNZÉRT.Ez maradt sok vadásznak,a vadászatról már szó sem esik.HA 2007-ben ez a szemlélet győz,akinek pénze vadászhat,akinek nincs olvasgathatja a vadásznaplóit. |
| Lehet keseregni, lehet emlékezni, lehet visszasirni, de egy dolgot nem lehet csinálni, úgy tenni, mintha semmi sem változott volna.
A mai vadásztársaságok, szerintem képtelenek arra, hogy kövessék a megváltozott társadalmi és gazdasági körülményeket, és lehet, hogy nevükben , elnevezésükben megmaradnak, de csak addig ameddig a jogalkotók úgy akarják. Tapasztalatból tudjuk,hogy az a szervezet , amelyet a kényszer és nem a tagság akarata tart életben nem lehet hosszú életű.
Látjuk, sőt saját börünkön is érezzük azt a készülődést, amely a 2007-t mint céldátumot kisér/nagyvadas terület/ és hát természetesen /?/ az aspiránsok a kiszorítást, a kisajátítást szorgalmazzák. Persze lehet, /ha a törvény előírja/,hogy a vadászatra jogosult továbbra is elnevezésében vadásztársaság /max.10 fővel, / marad, csak éppen semmi köze sem lesz a régi formációhoz.
Éppen ezért úgy gondolom, hogy azokon a vadászterületeken, amelyeken a vadászat-vadgazdálkodás üzlet lesz, a vadásztársaságok helyét átveszik a földtulajdonosi közösségek által megbízott BT-k, KFT-k, RT-k, vagy magánszemélyek, ahol viszont nem lehet üzletet csinálni, azok megmaradnak - érdektelenség hiján - a vadásztársaságoknak. Ez persze nem öröm csak éppen realitás.
Tatai J
|
Röviden a vadásztársaságokról:
Szerintem elavultak az idő túlhaladta őket csak olyan erővel rendelkezik a lobby ami megakadályozza a változásokat. A tények szerintem: ma jobbára nem a föld tulajdonosa rendelkezik földjének vadászati joga felett hanem egy társaság ami nevetséges összegért bérli és gazdálkodik rajta. Mint földtulajdonos kinek megélhetést nyújt a föld az erdő a gyümölcsös had döntsen el hogy akarok e sajátmagam gazdálkodni a vaddal, vagy bérbe adni akinek én akarom. Ez sarkított volt és egy kicsit erős megfogalmazás, úgy gondolom a mai helyzet nevetséges. Vadászatunk teljes egészében kultúrális és kultusz tekintetében is átvette a germán hagyományokat kivéve a minimális vadászterület nagyságát, ami ott tartományonként változik kb 75ha-300ha ig. Nálunk 3000ha azzal az indokkal, hogy kisebb területen nem lehet gazdálkodni és szétvernénk az értékes vadállományunkat, csoda ők tudnak gazdálkodni és vadjuk is van. Ha nálunk is hasonló viszonyok lennének akkor a föld tulajdonosa, művelöje döntené el szeretne e sajátmaga gazdálkodni a vaddal vagy bérbeadná, igaz kevesebb kapitális bikánk lenne, de azokat legalább magyar ember ejtené el. A vadászok száma is emelkedne mivel a földtulajdonosok alakítanák a társaságokat igaz a városban élőknek a zsebükbe kellene nyúlniuk vagy földet művelni.
Ez egy sarkított vélemény de úgy gondolom ilyen irányba kell, hogy elinduljuk.
üdv. Falcon |
Árpi!
Én az egyesületi formában történő gazdálkodással nem értek egyet, hiszen az egyesületek túlságosan demokratikusak ahhoz, hogy a mai gazdasági élet farkastörvényei közt működjenek. Ha meg nem demokratikus a működés, akkor meg a tagság kéri számon a vezetőket. Ezért értem úgy, hogy az egyesületi életet le kell választani a gazdasági tevékenységről. Én úgy látom, hogy az egyesületekben túl sok az olyan személy, aki a maga személyének túlzott jelentőséget tulajdonít, nem akarván tudomásul venni, hogy az élet elszaladt a pénz után, kőkemény gazdasági munkát kellene végezni, gazdasági döntéseket hozni összehangolt szakmai érvek alapján, és ennek, tisztelet a kivételnek nem sok egyesületi vezető képes megfelelni. Nem abban kell keresni a megoldást, hogy a gazdasági problémák enyhítésére felveszünk néhány jól fizető új tagot. Előbb-utóbb ők is elfogynak, vagy rájönnek, hogy csak a pénzük kellett és igyekeznek maguk döntési helyzetbe kerülni. És akkor bizony eljön az idő, amikor csak azok fognak vadászni, akik tudják vállalni a nagyon magas anyagi terheket.
P.J. |
A kérdésem immár sokadszorra is az, hogy mi lenne konkrétan, a piaci alapon működő vadásztársaságok azon lehetősége, amellyel a jelenlegi vadásztársaságok nem rendelkeznek? Rendkívüli módon érdekelne engem pl.az ,hogy milyen új gazdasági stratégia lehet az, amelyik képes a jelenlegi vadászati struktúrát felülmúlni? Melyek azok az új elemek, amelyek a jelenlegi "kátyúzást" felváltanák? Vannak e egyáltalán új elemek? Van e más lehetősége egy adott területtel rendelkező, ill. a, azt bérlő gazdálkodónak?
Mert az, hogy általánosságokban megfogalmazva arról beszélgetünk, hogy más, és piaci alapokon működő társaságokra van szükség, szerintem nem elég: Arról nem is beszélve, hogy olcsónak tűnő fontoskodássá degralálódhat hamarosan.
A " smink" nem képes befolyásolni a személyiséget, nem ad neki több, és tartalmasabb belsőt!
Szabó Árpád
|
Igen eljött az ideje…..
Beszélni kell egy olyan témáról, ami ma Magyarországon foglalkoztat az 50.000 vadász közül legalább 40.000-t, hiszen körülbelül ennyire tehető azon társasági tagok száma, akiket nem csak a vadászat maga, hanem annál sokkal több dolog köt össze azokkal, akikkel társaságok tagjai. Ha netán ez a szám magasabb elnézést kérek mindenkitől, bár félek, hogy lehet még alacsonyabb azok aránya, akik féltik a társaságokat, mint szervezeti egységeket. A félelem véleményem szerint teljesen jogos, elég megvizsgálnunk azt a környezetet, melyben a mai vadásztársaságok léteznek és működni, élni, túlélni próbálkoznak.
Mindannyiunk előtt ismert, hogy a vadásztársaságok, az egyesületi törvény hatálya alá eső, e törvény szabályainak megfelelni köteles szervezetek. Mint ilyen szervezet a törvény szerint is önszerveződő, elsősorban nem piaci alapon működő, a tagok társadalmi igényeit kielégíteni szándékozó szervezeteket kellene értenünk a vadásztársaság elnevezés alatt.
E helyett mi az, ami ma egy társaságot jellemez?
- Piaci függőség, - elég arra gondolnunk, hogy hány társaságot fenyeget a csőd veszélye az élőnyúl exportjának visszaesése, vagy az uniós csatlakozással kapásból 25 %-al dráguló vadászati lehetőséget nem igazán kereső külföldi partnerek visszalépése.
- Gazdálkodási kényszer – ez alatt elsősorban gazdasági gazdálkodást értek, a vadgazdálkodásról majd később – hiszen a kiadási oldal viszonylag könnyen megtervezhető, ennek alapján kell megtervezni a bevételi oldalt, ami, tisztelet a kivételnek, sok esetben a nem vadásztársasági tagok részére felajánlott vadászati lehetőségek növeléséből jön össze, csökkentve ezzel a saját tagok számára nyújtható vadászatokat, vagy kihasználva azoknak a jelentkezőknek az igényeit, akik sok esetben milliós nagyságrendű belépési díjakat hajlandók fizetni egy társasági tagságért. Konkrét példa: a napokban egy társasági tagságot hirdető vadász a tagságáról egy millió forintért hajlandó lemondani, aki megveszi a lehetőséget, még a belépési díjat – 500.000.- Ft. – is köteles a társaság pénztárába befizetni.
- És mindezeket olyan összeg nagyságokkal kell végezni, mely összegek sok esetben egy kis vagy közepes vállalat, vagy gazdasági társaság forgalmával egyenértékű.
A jelenleg egyik kézenfekvő megoldás a társaságok anyagi gondjainak megoldására, hogy a jelentkezőket magas felvételi díjért felveszik a tagok közé, elodázva ezzel a racionalizálás szükséges lépéseit. De mit tegyen az a társaság, amelyik olyan területen gazdálkodik, ahol nem állnak sorban a vadászni vágyók? Nincs más megoldás mint a tagság zsebének megcsapolásával előteremteni a hiányzó összegeket.
Amiért ezekről a dolgokról beszélek itt rögtön az elején, az indokolja szerintem, hogy a társasági lét vagy nem lét kérdésének eldöntéséhez meg kell állapítanunk milyen okok miatt kérdőjelezik meg egyáltalán a társaságok jövőjét. Hiszen, ha itt nem pénzről lenne szó, senki nem kételkedne abban, hogy továbbra is élet- és működőképes képződmény a vadásztársaság. De nem így van, hiszen minden eresztékében recseg ropog ez a bárka, mert aki benne van az is látja, hogy nem lehet egy ilyen nagyságú gazdasági tevékenységet végző szervezetet idejétmúlt rendezőelvek mentén irányítani.
A társasági élet irányítását kellene a választott vezetőknek kézbe venni, a gazdaság működését pedig hozzáértőkre bízni.
Tulajdonképpen meg kellene vizsgálnunk miből is áll egy társaság költségvetése, ahhoz, hogy behatárolhassuk, milyen irányba kell elindulni.
Jellemzően a társaságok zömére az alábbi költségek jellemzőek
- területbér
- alkalmazotti bérek és közterhek
- vadkár megtérítése
- takarmányozással összefüggő költségek
- egyéb fentiekbe nem sorolható költségek.
Talán legegyszerűbb elintézni az utolsó pontot, hiszen ez a legkisebb érték, és legkevésbé fáj a tagságnak.
Következő pont az első a fenti felsorolásból a területbér. Ez már egy komolyabb tétel, de csak a társaságnak komoly mikor ki kell fizetnie, a bérbeadónak nevetséges, hiszen a legtöbb helyen a tulajdonjog igazolására szolgáló okirat költségét nem fedezi a területbérleti díj.
Alkalmazotti bérek, amelyeket alacsonyan tartva csak fanatikus hivatásos vadászokat talál magának a társaság, magasabb költségeket egyszerűen nem képes a költségvetés elviselni. Ezért van, hogy a képzett hivatásos vadászok nagy része már régen nem a szakmában dolgozik. De sokan elhagyták a pályát azért is mert nem a szakmával kellett foglalkozniuk, hanem a társaság cselédjeinek tekintették Őket, tisztelet a kivételnek. Éppen ezért fontos és szervezeti formától függetlenül megoldásra váró feladat a hivatásos vadászok helyzetének rendezése. Ebben a kérdésben nehéz jó kompromisszumos megoldást találni.
És elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amely egyre több társaságot hoz kilátástalan helyzetbe, és ez a vadkár. Szinte naponta hallani olyan társaságról, amelyik a csőd szélére került, sőt megjelentek már olyan hírek, hogy a vadászati joguk is veszélybe került. Ide kell sorolni a takarmányozás témát is hiszen a vadkár és a takarmányozásra fordított költség összefüggésben van.
Saját tapasztalatom alapján és barátaim elmondására is alapozva kijelenthetem, hogy azok a társaságok tudnak sikeresen működni, amelyeknek az életében a demokrácia szabályait sikerül betartani. Nevezetesen arra gondolok, hogy a döntéshozatalban érvényesül a demokrácia, a végrehajtásban pedig a következetes diktatúra.
Véleményem szerint ott ahol ezt a két dolgot sikerül ötvözni, megmarad a társasági élet színteréül szolgáló vadásztársasági milliő, és az eredményes gazdálkodás biztosítja majd a társaság fennmaradását, ezzel a tagok számára biztosítva a vadászati lehetőséget.
Punk János |
Na igen. Ma egy ujfelvételes, leginkább akor kerül be a társaságba, ha annak pénzre van szüksége.Sok pénzre! Nem kell már évekig hajtani, lest építeni, potyára segíteni lépten nyomon ahoz hogy valahogy vadász ill. tag lehessen. Persze egy kis ismeretség némi párttagság régen is többet ért minden szorgalomnál. De ma már mindenkinek joga van csak nem biztos, hogy anyagilag birja. Azután ha nagy nehezen mégis skerül összehozni a tagságot, jön a sorzatos megaláztatás, kinézés a már évekóta kialakult klikkekből. Az álandó fenyegetettség érzés, ha hibázól mehetsz a taggyűlés elé, ée mivel senki nem ismer, valószínüleg jön a kizárás.Akkor futhatsz a pénzed után, és örülhetsz, ha nem vernek rád olyan szabálysértést, hogy a vadászjegyed is rámegy.Na enyit a mai vadásztársaságokról.Ezt a stílust sajnos több helyen is tapasztaltam.Ja mellesleg egy éves a vadászvizsgám.Ha nem lenne az a sok élmény amit örömmel megtapasztaltam és valószinüleg sokáig szívesen emlékezem rá, ill. néhány ember akinek az ismeretségére büszke vagyok, mert a vadászaton keresztül, nagyon sok helyes emberi viselkedésformát tanulhattam tőlük, az idei vadászjegyet már ki sem váltom!!!!! Mert sajnos rengeteg számomra igen kellemetlen pénzszagú haszonleső barátságot is sikerült kötni.Ezekre nem vagyok büszke. Sőt néha szégyellem hogy közéjük tartozom. EZ EGY SZÜK ESZTENDŐ!!! Vajon hány oldalt irhatna az aki 30 éve ebben él? |
Üdv!
Hát ez eddig bizony nagyon szegényes!Nem tudom hányan olvasták el a bevezető írást,hányan olvasták el az én reagálásom,de azt tudom,hogy amennyiben ilyen ,vagy ehhez hasonló intenzitással fogunk hozzá a téma megvitatásához abból nem lesz semmi.Végülis nem is vártam mást!Mi Magyarok, olyanok vagyunk,hogy a lényegről nem szeretünk beszélni.
Szabó Árpád |
" Eljött az ideje...
Beszélgessünk a vadásztársaságról!
Idejét múlt? Válságban van? El kell felejteni...? "
Békés Sándor ezekkel a gondolatokkal, a benne felmerülő kérdésekkel kezdte írását. Békés Sándor véleményére lehet adni, sőt kell is. Nem akarok a cikk szerzőjének fogadatlan prókátora, lenni, de a vadászat terén és a vadászirodalom területén elvégzett munkái, erre a bizalomra mindenképpen feljogosítják Őt.. A szerző, megemlíti többek között azt a, most már szinte magától értetődő és markánssá váló vélekedést, miszerint a jelenlegi vadásztársaságok az "átkos idők" sajátos keretek közötti továbbélés. Az ilyen és ehhez hasonló vélekedések, egyre inkább kezdenek eldurvulni. Eldurvul ez is, mint szinte minden más a mai társadalmunkban. Személytelen, agresszív, törtető, maga alá gyúró lett a társadalom! Bár engem arra tanítottak, hogy soha ne vegyek egy kalap alá semmit, sajnos nem sok reményt látok arra nézve, hogy a kapitalista és a tőkeorientált mai nézetek, ne essenek át a másik oldalra. Mert ugye vannak, ennek a sikerre ítélt eszmének is árnyoldalai? Vannak bizony! És ahogy a tőke világában, a rendszerváltásunkat követően itt a mi területünkön is megvalósul a klasszikus "eredeti tőkefelhalmozás folyamata". Ennek a törvényszerűségnek engedve, a jelenlegi vadásztársadalom, veszélyes vizekre sodródhat és az így keletkezett természetes hullámhegyek, ill. a mesterségesen gerjesztett viharok, súlyos sebeket ejthetnek rajta. A sebek begyógyításához pedig idő kell. Sok idő! Nyugalom, amely biztosíthatja a lábadozást, előrevetítheti a szebb jövőt, s reménnyel kecsegtethet boldog s boldogtalant.
A nyugalomra, a korrekt, s minden szempontból tisztességes versenyre vágyódom! Vágyom továbbá azt, amit Békés Sándor nagyszerűen leírt, a baráti légkört, az emberséget, a tiszteletet, a jó modort. Közösségek persze lesznek majd most is, és az elkövetkező években is. Lesznek viták, lesznek indulatokon alapuló késhegyre menő torzsalkodások is, de az igazi veszélyt nem is ezek a viták jelentik majd.
Az igazi veszélyt én abban látom, hogy a tőke természetéből adódóan, a befektetésnek meg kell térülnie, mégpedig a lehető legrövidebb úton. Talán ez is elfogadható lehetőség! Mert hát mi is, a befektetett tőke legrövidebb úton való kitermelése a vadászat terén? Hogyan és milyen kondíciókkal kell rendelkeznie, egy vadászterületnek ahhoz, hogy megfeleljen ennek a minden bizonnyal célszerű, de mégiscsak fiskális alap felépítésű kritériumnak? Bizony erre a választ én nem tudom, nem vagyok erre képzett szakember. Sejtéseim persze nekem is vannak. Úgy gondolom, a legtöbb régi, régi-új, vagy teljesen új felállás is, a már jól bevált módszerekhez fog majd folyamodni. Eladnak, értékesítenek, forgatják a pénzt, sikerrel, vagy anélkül, de a lényeg, a vadászat, az egyén érdeke ,az egyén vadászati lehetősége mindenképpen így is úgy is sérülni fog. Vannak, akik azt mondják majd, az vadászik, akinek pénze lesz. Ebben van is logika! Én annyival egészíteném ki, hogy aki a pénzét vadászatra költi el, az vadászik. Aki, befekteti a pénzét, kvázi tag lesz egy befektetői vadász ???????? egyesületben, klub –ban, stb az dolgozik elsősorban, másrészt folyamatosan aggódik majd a jövő miatt, legrosszabb esetben lesheti a befektetett pénzét, tagdíját, mert az bizony inflálódni fog, mert annak az értékét mindig befolyásolni fogja rengeteg kívülről egyáltalán nem vezérelhető tényező! A szerveződések tehát véleményem szerint azon túl, hogy átesnek az általam már említett kapitalista berendezkedésen, nem sokban fognak változni. Hacsak abban nem, hogy most majd a pénz beszél, a kutya pedig ugat.
Végezetül kijelentem, hogy elismerem a tulajdon szentségét, elismerem a földtulajdoni közösségek, a földtulajdonosok törekvését, akceptálom és nagyra értékelem a fiatal generáció azon törekvését, hogy átvegyék és vezessék, szakmailag a csúcsra vigyék a Magyarországi vadgazdálkodást. Továbbá kívánom, hogy ebbéli cselekvésük során, a józanész, és a régi generáció által képviselt és már többször jelesre vizsgázott szakértelem nem kerül az enyészet útjára.
Mindazonáltal kívánom magamnak és másoknak is egyaránt, hogy közös félelmeink, törpüljenek el mihamarabb, legyen a béke, a megnyugvás szigete a vadásztársadalom, és ha egy kissé utópisztikus is amit mondok, de mi tudjunk emberségből, alázatból, áldozatvállalásból példát mutatni ,a mai Magyar társadalom felé.
Tisztelettel :Szabó Árpád
|
Eljött az ideje...
Beszélgessünk a vadásztársaságról!
Idejét múlt? Válságban van? El kell felejteni...?
Mindennapos témánk a vadásztársaságok helyzete, jövője. Szélsőséges megnyilatkozásokban sincs hiány, hisz hallottam már olyan véleményt is, miszerint a vadásztársasági forma nem más, mint az "átkos idők" sajátos keretek közötti továbbélése. De erre most ne pazaroljunk időt. A vadásztársasági forma nagy múltú történelmi képződmény, mely éppen a "boldog békeévekben" - az első világháború előtt - alakította ki, majd a vesztes háború és Trianon nagy traumájából eszmélve, az 193o-as években szilárdította meg máig érvényes, egyesületi jellegű formáját. A vadásztársaságok a magyar vidék életében az olvasókörök, kulturális és színjátszó egyesületek, önkéntes tűzoltó szervezetek mellett az önszerveződés legjelentősebb és legjellemzőbb formációi voltak. Ma azt mondanánk: alulról szerveződő civilszervezetek. Közösségek, melyek különböző foglalkozású, vagyoni helyzetű, vallású (világnézetű), illetve lakóhelyű embereket fogtak össze. Érdek- és élményközösségek voltak, melyeket - a minden kétséget kizáróan régebben is gyakori viták, szakmai és személyes ellenétek ellenére - a természet, a vad, a vadászat szeretete mellett az emberi szimpátia, a baráti kapcsolatok szálai fűztek és tartottak egyben.
A vadásztársaságok (egyesületek, közösségek) feladata mindig is három területet érintett. A vadgazdálkodást, a pénzügyi gazdálkodást és az emberi kapcsolatok ápolását, fejlesztését, ami végső lényegét tekintve nem jelentett mást, mint erkölcsi befolyásolást, nevelést. Ma is ezekkel a feladatokkal küszködnek a társaságok. Persze, szinte minden tekintetben más viszonyok között! A vadgazdálkodás mindig is a mező- és erdőgazdálkodás, valamint a környezet- és természetvédelem által "keretezett" tevékenység volt, mára azonban szorító satupofákká szigorodtak ezek a keretek. Bizony, nem a vad a legfőbb érték! Ezt vadászemberek számára nem könnyű elfogadni, de éppen a vad, a vadászat jövője érdekében mégis erre van szükség. A pénzügyi környezet még ennél is keményebb, szigorúbb. Egyrészt, mert egekbe szöknek a költségek, másrészt, mert már régóta nincs összhang az egyesületi forma és a (kényszerű) gazdálkodási tartalom között. Szinte minden vadásztársaság elad, vadásztat, üzletel. És a gazdaságvezetők, könyvelők elsápadnak, ha megcsörren a telefon és az adóhivatalból keresi őket valaki...
Szóval, nem ok nélküliek a vadásztársaságok helyzetével, jövőjével kapcsolatos aggodalmak, viták. Ma aligha képes bárki is megmondani, hogy mi a végső, a mindenki számára elfogadható - és egyben a régi értékeinket is megőrző -, megoldás. Én is csak három dologban vagyok biztos. Az egyik: szakmai kérdéseket szakembereknek kell intézniük, szakmai kérdésekre, szakma válaszokat adva. A másik: nem csak a vadásztársasági formában van a hiba! A törvényi, a jogszabályi környezet is kaotikus. És végül, de nem utolsó sorban a harmadik dolog, amiben biztos vagyok: a vadászat jövője elválaszthatatlan a vadászat kultúrájától és etikájától! A vadászathoz nem csupán vad és pénz kell! A vadászatot mindig is a vadászat gyakorlásának kultúrája és etikája tette elfogadhatóvá, szalonképessé. A Kittenberger Kálmán-szerkesztette Nimródban, 1939-ben, a Sólyom írói néven publikáló Láng Rudolf, örökérvényű igazságként fogalmazta meg, hogy "Hiába a legjobb törvény, ha nem támogatja a vadászati etika..."
De hát mi az etika? Mi az erkölcs? A legáltalánosabb megfogalmazásban a világhoz való viszonyunk tettekben kifejeződő megnyilvánulása. Konkrétabban: norma- és elvárási rendszer, melyet a közösségek fogalmaznak meg és kérnek számon. Közösség nélkül nincs erkölcs!
A vadászok meghatározó jelentőségű és felelősségű közösségei az évszázados múltra visszatekintő -szokások, hagyományok és etikai követelmények tág horizontú és sokszínű rendszerét kialakító és azt eddig nemzedékről-nemzedékre sikeresen át is örökítő - vadásztársaságok. A társasági, a közösségi formák tagadása, esetleges felszámolása számomra rémisztő perspektíva. Már így is elég nagy a baj. A közösségek - és, sajnos, nem csak a vadászok közösségei -, meggyengültek, belső összetartó erejüket szép lassan felmorzsolják az anyagi és egyéb érdekek. A vadásztársaságok tagjai közül sokan már nem is ismerik egymást. Mások messzire elkerülik egymást, megint mások még arra se méltatják a közösséget, hogy a közgyűlési meghívó kézhezvétele után kimentsék magukat távolmaradásuk miatt. A közösség ereje abban van, hogy minőséget testesít meg és vár el. Éppen ezért a taggá válás többnyire egy meglehetősen hosszú folyamat eredménye. Meg kell, meg kellett járni a megismerés, beavatás és azonosulás lépcsőfokait. Tudom, ma is vannak olyan közösségek, olyan vadásztársaságok, ahogy ez így van. De az események felgyorsultak és bizony sok tekintetben el is torzultak. Tudok olyan tagfelvételről, melyen nem is volt jelen a jelölt. Mindenki tud ilyen és ehhez hasonló esetekről. A felvételi szempontok között egyre hátrábbra szorulnak az emberi, az erkölcsi kritériumok.
Örülök és helyesnek tartom, hogy elhárultak a vadásszá válás útjából a politikai, adminisztratív akadályok. Ne legyen eleve kizárva senki! De ne is legyen - mert nem is lehet! -, parttalan ez a szabadság. A Trianon után Erdélyben kiadott Vadász Újság 1924. november 1-i számában olvasom: "A vadásztársulat, mint erkölcsi testület a társulat alapszabályaiban lefektetett irányelvek és követelmények teljesítésének biztosításaképpen, tagjaitól megfelelő jellembeli kvalifikációt kíván meg. Aki valamely vadásztársulat tagja, arról fel kell tételeznünk, hogy az életben, a társadalomban is minden körülmények között tisztességes és becsületes ember..." Így igaz. De vajon hány helyen mérlegelik ma ezt...?
Szóval, eljött az ideje, hogy vitatkozzunk a vadásztársaságok jelenéről, jövőjéről, az új világnak és az új helyzetnek megfelelő küldetéséről. Lehet, hogy a jövőben valóban nem kell közgyűlés elé vinni a vadgazdálkodási és kilövési terveket, nem kell megszavaztatni, például, a törvény által elrendelt kötelező béremeléseket, sőt az is lehet, hogy a pénzügyi terv elkészítése és a mérleg jóváhagyása is szakemberek szakmai kompetenciája lesz, mert hogy a bekiabálásokkal és vádaskodásokkal terhes viták úgy sem viszik előre a gazdálkodás ügyét. Ez - és sok minden más változás -, lehetséges, sőt talán szükségeses is. De mindez nem kérdőjelezi, nem kérdőjelezheti meg a vadásztársasági formát , a közösségi létet! Ami a törvény hatáskörébe tartozik (vadgazdálkodás, társadalombiztosítás, adózás) az lehet a szakemberek kizárólagos feladata, ami azonban a viselkedés, a kultúra és az erkölcs fogalomkörébe tartozik, az mindig és mindenütt a közösség hatásköre és felelőssége. A vadásztársaságok ujjá születése nem jelenthet mást, mint azt, hogy tevékenységük középpontjába azt helyezik, ami a lényegük. És ez nem más, mint az úgynevezett "emberi tényező" jobbítása. Azaz a hagyományok ápolása, az értékek védelme.
A vadászat értelme és végső lényege a vadászok szempontjából a színesebb, teljesebb, boldogabb élet. De ez csak akkor valósulhat meg, ha a közösség a befogadás előtt egyértelmű követelményeket támaszt, mérlegel és ha kell el is utasít. És, természetesen, azzal szemben is kritikus és igényes, aki már bent van! Nekünk magunknak kell oktatni, nevelni, kritizálni és elmarasztalni is, ha kell. Mert jaj nekünk, ha ezt más teszi!
Békés Sándor
|
|
Tisztelt
Felhasználóink!
Ezt a blokkot azért
indítottuk, hogy fórumot teremtsünk ügyes-bajos dolgaink megbeszélésére, és
megosszuk egymással tapasztalatainkat. Ide bárki leírhatja véleményét, ha
akarja, felfedi személyét, de írhat névtelenül is.
Egy a
fontos!
Minden olyan
hozzászólást, amely bárki személyét, méltóságát sérti a legrövidebb időn belül
kitörlünk. Tesszük mindezt azért, mert szeretnénk, ha az itt leírtakat a
későbbiek folyamán az illetékesek elfogadnák, mint a vadászok reprezentatív
véleményét.
A téma: Beszélgessünk a
vadásztársaságról!
Segítőkész együttműködésüket
megköszönve, kívánok a párbeszédhez sok sikert.
Punk János
szerkesztő
|
[Friss hozzászólások] [54-35] [34-15] [14-1]
|
Új bejegyzés
Frissítés
