Vadászat a török időkben.

A Dózsa György vezette felkelés leverése után nem sokkal II. Lajos került trónra. Jó hírű solymász volt, a vadászatot is szerette. Szívesen felélesztette volna a az előző század híres vadászatait, de gyenge kezű, s állandó pénzhiánnyal küzdő uralkodó volt. Vadászatai csak árnyékai voltak Mátyás látványos gazdag pompájú vadűzésének. Különösen kedvelte a vadászebeket. Gyámja, Brandenburgi György, gátlástalanul vadászott. Feljegyezték, hogy egyetlen napon 120 szarvast zsákmányolt.

A mohácsi csatavesztés után a három részre szakadt országban eltérően alakult a vadászat. A Habsburg kézen maradt nyugati vármegyékben és a Felvidéken gyakorlatilag változatlanul folyt a főúri vadászat. A nemesség folytatta a solymászatot, főleg ennek űzése adta a szórakozást.

A török megszállta országrészben a vadászat rendezetlen volt. Szulejmán meglátogatta Mátyás nyéki vadaskertjét, a tisztek pedig alkalmanként szakítottak időt a vadászatra. A lakósság vadászatával nem törődtek, sőt az adót prémekben, kócsag- és darutollakban követelték. A törökök elől a nép elhúzódott az alföldi mocsarak nádasaiba, ahol szabadon csapdázta, vadászta a vadat, szedte tojásait. A török nem ismerte a lápokban a járást, így az odamenekült embereket csak ritkán zaklatta.

A királyi közigazgatás alatt álló északi országrészben a szigorú büntetések ellenére is fennállott a vadorzás és az orvvadászat. A vadászat szenvedélyét fűtötte az is, hogy a nép nem tudta elfeledni ősi jogát a szabad vadászatra. Pedig a megtorlások kegyetlenek voltak, kínzással, olykor megöléssel végződtek.

Zrínyi Miklós horvát bán csáktornyai kastélya híres vadászatok központja volt. 1664. november 18-án rendezett vadászatán a megsebzett vadkan rátámadt a bánra és megölte. A baleset hátterében sokáig a bécsi kamarillát feltételezték, mivel Zrínyiről köztudott volt, hogy nem rokonszenvezett az uralkodóval.

A XIII. század közepén jelent meg az elöltöltős kovás puska. Kezdetben csak mutatóba akadt egy-egy nagyobb vadászaton ilyen lőfegyver, de ez már jelezte, hogy a későbbi időben jelentősen megváltoztatja a vadászat módját.

Vadászat az önálló Erdélyben.

Erdély területileg is messze esett a központi irányítástól; embereit, vezetőit a természeti viszonyok alakították, nevelték. Erdélyben jóval több maradt fenn a régi időkről, szokásokról még a mohácsi vészt követő időkben is, mint az ország többi részén. Erdély fejedelmi vadja a bölény volt.

A Báthoriak fészke Ecsed városa volt, itt gyülekezett vadászatra messze környék népe. Báthori Zsigmond 1602-ben a gelencei solymászoknak teljes adómentességet biztosított.

I. Rákóczi György 1645-ben kiadott hadi szabályzatában megtiltotta a vonuló seregnek a nyúlvadászatot. 1643-ban rendelettel szabályozta a prémkereskedelmet a szebeni szűcs céhen keresztül.

A vadorzást is vállaló jobbágyok és szabadok megfékezése céljából hozta meg a besztercei országgyűlés a XXXVI. Törvénycikket, amely egyértelműen kimondja, hogy „a parasztember tőrrel és csővel sub poena flor 12. eltiltatik a vadászattól: ha kinél közülük agár találtatik, szabadosan elvehettetik tőlük, hogyha földesúré nem lészen, melyet ura cédulájával bizonyíthat.”

Dám és szarvasvadászat (a XIX. század első felében Az ozorai vadászatok című műből)

A XVIII-XIX század vadászata.

A XVII. század második felében a gyengülő oszmán birodalom jelzi az erőviszonyok átalakulását. Az egyes városok által kiadott helyi rendeletekben már megtalálhatók a vadászati intézkedések is. Így Modor város törvényhatósága előírja, hogy a szőlőpásztor által lőtt vad csak az elöljáróság révén értékesíthető. Több rendelet a vad óvását, kíméleti időt és természetesen az orvvadászat üldözését tartalmazza – mind a vagyon védelme érdekében. Köszeg város elöljárósága 1729 tavaszán megtiltotta minden vad elejtését május végéig.

III. Károly 1729. évi III. dekrétuma „A vadászat és madarászat szabályozásáról” kimondta:

„A vadászat és madarászat körül a parasztok részéről széltében elharapózott kihágások megszüntetésére Ulászló 5. dekrétumának 18. cikkelyét megerősítik s a polgárokra és az összes nem-nemesekre s az országban lakó bármíly állású nem honosítottakra kiterjesztik.” Viszont szabad maradt a vadászat a nemeseknek és a nemesi kiváltságot élvező földesuraknak. Törvényesíti, - ha nem is teljesen - a vadászati jog és a földbirtok tulajdonjoga közötti kapcsolatot.

A törvény nagy jelentősége abban mutatkozott, hogy kíméleti idő bevezetését tette kötelezővé a vad szaporodása idején. A rendelkezés azt is tartalmazta, hogy a vadászat során a kutyák által legázolt vetésekért kártérítést kell fizetni. A törvény valójában kettős volt: egyrészt korlátozott a nemesi jogok érdekében, másrészt előre lépést jelentett a vad védelmében és a vadászat során keletkezett kár megtérítésében.

Mária Terézia uralkodása alatt kiadott úrbéri rendelete a vadászatot is érintette. A jobbágyok földjein előforduló vadkárosítások elhárítása érdekében kötelezte a birtokost, hogy évente 3 napon keresztül jobbágyai vadászhassanak a károsított területen. Ehhez fegyvert és lőszert a földesúrnak kellett adnia.

Agarászat a XIX. század közepén

II. József 1786-ban kiadott vadászati rendelete most már egyértelműen kimondta a nemesi földbirtok és a vadászati jog egységét. Az 1802 évi XXIV. törvénycikk a vad kíméleti idejét állatfajonként is meghatározta és felhatalmazta a vármegyéket, hogy ott, ahol nagy a vad károsítása, kötelezte a földesurakat területük bekerítésére, vagy az állomány apasztására.

A vadászat lassú liberalizálódáson ment keresztül a francia forradalom után. A nemesség nem szívesen fogadta a polgárok vadászati igényét, mégsem tudott kitérni előle. A polgári lakosság lövészegyletei mellett az 1830-as években agarász társaságok jöttek létre, melyekben számos városi polgár vadászott kutyájával. Különösen Szabolcsban volt élénk a agarászat: 1842-ben és számos versenyt szervezett a Szabolcsi Agarász Egylet.

A szabadságharc utáni éledezés első biztos jelét mutatta, hogy 1857-ben megjelent Bérczy Károly szerkesztésében az első vadászújság, a „Lapok a lovászat és vadászat köréből”, majd 1858-tól „Vadász és Verseny-lap” címmel.

A bécsi irányítás alatt álló országvezetés is érzékelte, hogy valami módon rendezni szükséges a vadászat helyzetét, jogállását. 1859-ben a Magyar Erdészeti Egyesület kapott megbízást vadászati törvénytervezet kidolgozására. Ez a tervezet azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A vadállomány gyarapodásával a népi vadfogás újra fellendült. Fegyver nélkül is fogták a vadat. A végleges, egyre szükségesebbé váló vadászati törvény előkészítésére 1868-ban és 1871-ben kísérlet történt a képviselőházban, ahol többször átdolgozták a javaslatot. Az 1872. évi VI. törvénycikk valójában a csírája volt az 1883. évi átfogó, új vadászati törvénynek.

A vadászati törvény megalkotásakor elengedhetetlenné vált a természeti változások figyelembe vétele. A veszedelmes erdőpusztítás hatására éppen e korszak előtt 1879-ben született meg az erdőtörvény, amely az adott viszonyok között ugyan korszerű volt de számtalan kiskapuja miatt, már korán bírálták. Ennek ellenére a törvény megfelelt és a kincstári erdőkben kiváló erdőgazdálkodás folyt. Ez azonban nem jelentette az erdők fogyásának megszüntetését. 1885-be az erdőterület 7.598.041 hektár volt, 1910-ben pedig 7.384.007 hektár. Kedvezőtlen volt a nádasok területének alakulása is. 1885-ben a terület 90.174 hektár, 1910-benpedig 61.458 hektár. Ezzel egy időben jelentősen megnőtt az ország szántóterületének nagysága. 1885-ben 11.584.035 hektár, 1910-ben 12.605.037 hektár. Szerencsére a gépesítés nem követte ilyen ütemben az átalakulást és az elaprózott, változatos növénykultúrájú kisparaszti földek a sok gazos mezsgyével, és viszonylag nagytáblás uradalmi földek jó élőhelyet nyújtottak az apróvad számára.

Az 1872-es vadászati törvény nem jelentett lényegbevágó változást. Valamit javult a vadászati fegyelem, nőtt a vad nyugalma, az orvvadászat és a vadorzás nem csökkent. Ez azonban csak az egyik ok volt, és nem is a legnagyobb, amely a vadászat egészét fenyegette. A kolonc nélkül szertekóborló, sőt sokszor egyenesen a vadűzésre szokatott kutyák éppúgy tizedelték a vadállományt, mint a törvény betűjét megtartó, de lelkiismeretlen puskások ezrei. Az 1872-es törvényben a nagyon szűkre mérték, s ráadásul az önálló vadászterület alsó határa mindössze 100 hold (57,5 hektár) volt. A vadászatra jogosultak egy része csak lőtte, de nem védte a vadat.

Az összkép meglehetősen vigasztalan volt. Szerencsére messzebb látó vadászok megkísérelték, hogy társadalmi összefogással segítsenek a helyzeten. Már 1880 végén, amikor a Földmívelésügyi Minisztérium ankétot hívott össze a vadászat helyzetének értékelésére, felvetődött az összefogás kérdése, de komolyabb nyilvánosságot nem kapott még.

A Vadászlap 1881/3. számában Eőry Farkas Kálmán már javasolja: „A vadászati viszonyok hazánkban immár tarthatatlan állapotban vannak. E tétel szánalmas igazságától át van hatva minden vadász ember kebele, szükséges tehát, hogy emez abnormis viszonyok rendezése és helyes megoldása által hazánk e tekintetben is a szomszéd államok rendelkezéseinek színvonalára emelkedjék, s mindazt, mit vadászat terén jónak, üdvösnek és célszerűnek tart, részint törvények, részint egyleti szabályzatok által rendezze és megállapítsa.”

A javaslatokhoz a következő számokban többen hozzászóltak, így nem is csodálható, hogy a Sport-Egyesület 1881. március 20-án Hatvanban tartott második közgyűlése határozatot hozott, és bizottságot küldött ki „az alapítandó vadóvó egylet programjának kidolgozására”. Ennek tagjai Podmaniczky Géza, Somsich Pál, Eőry Farkas Kálmán, Bárczy István és Keleti Károly voltak.

Ezen előzmények után jelent meg a Vadászlap 1881/15.számában ifjú Nádasdy Ferenc cikke, amely szinte a megalakítandó egylet programját fogalmazta meg. Nádasdy nem lépett előkészület nélkül a nyilvánosság elé, mert már 1876-ban is tett hasonló javaslatot az Országos Erdészeti Egyesületben. Ez akkor visszhang nélkül maradt. Most azonban más volt a helyzet.

Nádasdy cikkében minden benne volt, ami egy akcióképes társadalmi szerv működéséhez kell. Joggal írhatta egy számmal később Eőry Farkas Kálmán: "Bontsa ki és lobogtassa… ama zászlót melyre az a szó van írva „haladás”, s mi követni fogjuk sokan – mindnyájan…”

Ezután valóban már csak az értekezlet összehívása volt hátra, amelyet Podmaniczky Géza a Sport-Egyesület közgyűlési határozata értelmében 1881 május 20-ra hívott össze. Ezen közfelkiáltással Nádasdy Ferencet választották meg az új Védegylet elnökévé.

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet megalakult.

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet bronzérme.

Forrás: Vadászat Magyarországon, 1980.
Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.