|
Beszélgetések az etikáról (1)
2012.06.27. 16:01
A Safari Club International, magyarországi szervezete, mindig is elkötelezett híve a hagyományok ápolásának, az etikus vadászat folytatásának és a felnövekvő vadásznemzedék etikai nevelésének. E célból indította útra az "Beszélgetések az etikáról" cikksorozatot, melynek szerzője Békés Sándor író, címzetes főiskolai docens, vadászberkekben elismert és tisztelt vadásztársunk, aki a SCI magyarországi szervezetében az Etikai Bizottság elnöke. Olvassák, értékeljék, mondják el véleményüket, tegyék hozzá saját gondolataikat is, de mindenek előtt fogadják szeretettel Békés Sándor kimerítő írásait. Tanuljunk közösen, fejlesszük és ápoljuk hagyományainkat, tegyünk együtt, hogy az utánunk jövő nemzedék tisztelettel tudjon elődeire visszaemlékezni, és büszke lehessen tanítóira.
Beszélgetések az etikáról (1)
Ha néhány vadász összetalálkozik, előbb-utóbb szinte mindig szóba kerül egy olyan vadászesemény, melynek kapcsán az erkölcs, a vadászetika kifejezés is elhangzik. Ez ősidők óta így van. A vadászatot ugyanis – mint „a vad elejtésére irányuló céltudatos emberi tevékenységet” –, mindig és mindenütt k egyidejűleg ösztönözte és ugyanakkor korlátozta is az adott közösség. A legősibb szabályok – a holnap, azaz a jövő érdekében –, a vemhes, illetve az utódait vezető anyaállatok védelmét, illetve az elejtett vad lehető legteljesebb hasznosítását követelték meg. Vadász őseink nem öltek, nem ölhettek „kéjből”. Az elejtett vad húsát, bőrét, szőrét, csontját – egyszóval szinte minden összetevőjét felhasználták életfenntartásuk érdekében. A vadászat és a zsákmány hasznosítása érzelmi, lelki, spirituális tartalmakkal telítődött, ami a vad (az állatok) már-már vallásos tisztelete, illetve a terítékkel kapcsolatos szertartások által jutott kifejezésre. Íme, a vadászetika három ősi, ám máig érvényes elvárása! 1. Tiszteld a vadat. 2. Tartsd szem előtt, óvd a jövőt! 3. Ha elejtetted, hasznosítsd!
Az idő múlásával (amit szeretünk fejlődésnek nevezni), természetesen módosultak, bővültek a vadászattal kapcsolatos elvárások, illetve megkötések. Mint ahogy magának a vadászatnak is folyamatosan változott a tartalma, vagy ha úgy tetszik, a küldetése. Életfenntartó tevékenységből társadalmi szinten mára aktív természetvédelemmé lett, mely az egyes ember a (vadász) szempontjából egyrészt a természettel való személyes találkozás élményét ígéri, másrészt megteremti annak a lehetőséget, hogy kilépjünk a hétköznapi (sajnos, többnyire rutinszerű) munka világából, ami egyebek mellett a feltöltődést, az életminőség javulását eredményezheti.
Korunk vadásza: a vadállományok kertésze. Tehát az a feladata, hogy visszametsszen (azaz szabályozza a túlszaporodott állományokat) óvjon, védjen, támogasson (például a vadászati idényekkel, etetéssel, gyógyszerezéssel, vérfrissítéssel, nevelt egyedek kibocsátásával, válogató vadászattal), gyomláljon ( ami mindenekelőtt dúvadazást jelent), és ha beérik a termés, akkor hasznosítsa az értékes „gyümölcsöt” (ami a golyóra érett egyedek elejtését jelenti).
A vadászat az emberi kultúra elidegeníthetetlen része. Sőt. A kultúra forrásvidékét ott kell keresnünk, ahol „ősember” elődeink sorra-rendre összeültek egy tábortűz körül, hogy megbeszéljék a másnapi vadászat terveit, teendőit. Hogy pontosítsák a célokat, meghatározzák a feladatokat, számba vegyék, illetve biztosítsák az azok teljesítéséhez szükséges ismereteket és eszközöket. .Mert mi a kultúra? A kultúra végső lényegét tekintve nem más, mint az a mód, ahogy az emberek kisebb-nagyobb csoportjai megszervezik az életüket, megoldják problémáikat. Persze, más meghatározások is vannak, melyek ugyancsak helyesek. A kultúra a környezet változásaira, kihívásaira adott kollektív választ. Vagy: Az emberiség által létrehozott szellemi és tárgyi értékek összessége. Ugyanez kissé konkrétabban: a kultúra az egymást követő nemzedékek hosszú sora által felhalmozott tapasztalatok, ismeretek, tudományos eredmények, ember alkotta eszközök és művészeti alkotások, valamint szokások, hagyományok, rítusok és erkölcsi normák egysége és összessége.
A kultúra négy összetevője tehát: 1. a szaktudás (az ismeretek összessége), 2. az eszközrendszer, 3. a művészetek produktumai, illetve 4. a hagyomány- és hiedelem-világ, a vallás és az erkölcs. Mi itt és most csak ez utóbbiról beszélgessünk!
Az erkölcs: elvárási, illetve norma-rendszer. Méghozzá olyan elvárások, normák, szabályok együttese, melyeket egy adott közösség fogalmaz meg, illetve vár el, követel meg. A közösség emberek kisebb-nagyobb csoportja, melyet azonos érdekek, célok, szokások, hagyományok hoznak létre, s amelyet a közös értékrend tart egyben. Sokféle közösség van, melyek egy részébe beleszületik az ember (ilyenek egyebek mellett a nemzeti, etnikai, illetve vallási közösségek), míg más közösségekbe saját akartunkból, illetve érdekeink által vezérelve lépünk be. (Ilyenek, sok egyéb mellett, a munkahelyi, a lakóhelyi és a hobbi közösségek.) A markáns, nagy hagyományú, önként vállalt közösségek közé tartoznak a vadásztársaságok, illetve a közösséget alkotó vadászok összessége is, melyet vadásztársadalomként is szoktunk emlegetni.
A vadászerkölcs, a vadászetikai tehát a vadászok közössége (a „vadásztársadalom”) által kialakított értékrend, illetve elvárási rendszer. Vagy ha úgy tetszik: egy tevékenységi kör, egy szakma erkölcse. Az erkölcs, az etika és a morál szavaink egyébként ugyanazt a tartalmat – eszmények, szokások, hagyományok, tiltások, preferenciák és elvárások egységét –, jelentik. (Az erkölcs magyar, a morál latin, az etika görög eredetű szó.) A vadászetika tehát vadászerkölcs, melynek alapelvei az ősidőkig nyúlnak vissza, s melynek a középpontjában a vad és a vadász viszonya áll.
Mert az erkölcs mindig és mindenütt viszonyokat fejez ki. Azt, hogy miképpen viszonyulok valakihez, valakikhez, valamihez. Ifjúságunk kedvelt olvasmánya volt Daniel Defoe regénye, mely a hajótörött, egy lakatlan szigetre vetődött Robinson Crusoe történetét meséli el. Sok problémája volt, sok nehézséget kellett átélnie és leküzdenie a szerencsétlenül járt ifjúnak, de erkölcsi problémái nem voltak mindaddig, míg a bennszülött Pénteket mellé nem sodorta a sors. Attól kezdve azonban minden tettének erkölcsi súlya volt, már csak azért is, mert lőfegyverei birtokában, világot látott tanultsága okán civilizációs és intellektuális fölényben volt Péntekkel szemben. Az erkölcs sok egyéb összetevője mellett tehát mindenekelőtt önkorlátozást jelent. Azt, hogy lemondok lehetőségeim és képességeim egy részéről, más szóval, hogy megtehetnék valamit, de nem teszem meg…
Az erkölcs, mely tehát viszonyokat szabályoz, annál nagyobb jelentőséggel bír, minél egyenlőtlenebbek ezek a viszonyok. Nem véletlen, hogy az első írásba is foglalt etikai kódex az orvosetikai szabályzat volt, melyet Hippokratészi eskü címen ismerünk, s amely több mint 2000 évvel ezelőtt született. Az orvos és beteg viszonya ugyanis tragikusan egyenlőtlen. És már hosszabb ideje ugyanez vonatkozik a vad és a vadász viszonyára is.
Az etikai viszonyrendszer, természetesen, folyamatos változásban van. Vannak elvárások, melyek erejüket vesztik, sőt esetleg el is elhalnak, miközben újak születnek. Az általános erkölcsi elvárások közül példaként talán elég a szexualitással, a szüzességgel kapcsolatos normák változásaira, gyengülésére utalni. De a vadászat tekintetében is folyamatos a változás. Harminc évvel ezelőtt engedélyezett és éppen ezért erkölcsös is volt gyöngygolyóval őzet lőni. Ma tilos és erkölcstelen.
Ez a példa egyébként a modernkori szabályozás kettősségére hívja fel a figyelmet. A szervezett társadalmakban (állami keretek között) élő emberek minden tevékenységét két elvárási rendszer szabályozza. Az egyik az erkölcs, a másik a törvény. De ez, már mint a törvény és erkölcs azonossága és különbözősége, illetve egymáshoz való viszonya már legyen a következő beszélgetés témája!
Békés Sándor
|
Súgó
