Másodkézből,

avagy használt billenőcsövű sörétes fegyver vásárlása

Alighogy megvettünk valamit, máris túlhaladt fölötte az idő- ez a jelenség mai High-Tech fogyasztói társadalmunkban teljesen mindennapi dolog. Ki ne ismerné azt a gyötrelmes kínt, amikor az újonnan vett számítógép programot a már kissé elöregedett Computerünk nem tudja lefuttatni...

Egész más a helyzet a sörétes puskáknál. A vadászatokon, vagy a lőpályán már senki sem tenne sértő megjegyzéseket egy másik vadász jól karban tartott, patinás régi sörétesére. Teljesen ellenkezőleg, ugyanis egy régi Purdey-t, vagy Sauer & Sohnt tartva a kezünkben a többi vadásztárs elismerő pillantásaival találkozhatunk. Mivel a sörétes fegyvereknél alkalmazott technológia az utóbbi 70-80 évben nem ment lényeges változáson keresztül, így az ilyen régi "ékszerek" teljesítménye nem egy esetben felér egy új fegyverével.

És ha már egy használt fegyverhez olcsóbban is hozzá tudunk jutni - akkor miért is ne! De mire is figyeljünk egy ilyen sokat szolgált sörétesnek, különösen egy billenőcsövűnek a vásárlásakor? Milyen apróbb külső szépséghibája van leendő fegyverünknek, ami a működési biztonságot lényegesen nem befolyásolja, illetve van-e valamilyen rejtett belső hibája, ami jobb esetben egy költséges puskaművesi beavatkozással, rosszabb esetben magunk és környezetünk veszélyeztetésével járhat.

Az agyazás

Először is tisztáznunk kell: csupán csak gyűjteményünket szeretnénk gazdagítani, vagy pedig vadászni szeretnénk a kiválasztott fegyverrel. Aki vadászati vagy sport célra szeretne sörétes puskát, annak ismernie kell a saját testének megfelelő tusméreteket. Passzol-e hozzánk a puska? Megfelelő-e a tusa mérete, dőlésszöge, vagy az előagy hossza, kialakítása? Egy értékes régi sörétespuska átagyaztatása drága mulatság lehet. Gépi készítésű félkész farészek hiányában az egész tusát kézzel kell kifaragni. Ha rendelkezünk is ilyen félkész gyári termékkel, ezeknek a hozzánk való szabása is sokba kerülhet, arról meg nem is beszélve, hogy egy átagyaztatott puska, még tökéletesen végzett munka esetén sem éri el a gyűjtőknél azt az árat, amit adott esetben egy eredeti állapotú fegyverért kifizetnének.

Elsőként tehát a tusát és annak illesztéseit kell alaposan nagyító alá vennünk - szó legszorosabb értelmében: Egy nagyítóüveg hasznos segítség lehet. Ennek használatakor azonnal a szem elé kerülnek a kisebb karcolások és bemélyedések, de ezek a működésbiztonságot nem befolyásolják. Más a helyzet a szabad szemmel nem látható apró hajszálrepedésekkel. A billenőcsövű fegyverek egyik legkényesebb pontja a zárótest és a tus illesztése. Az itt található vékony farészeket igencsak igénybe veszi a fegyver visszarúgása. A kisebb repedések és a farészek szilánkos leválása azt mutatják, hogy a baszkül lazán illeszkedik az agyazáshoz, ami a tusatörés veszélyét vetíti előre.

Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a puskaműves annakidején kontár munkát végzett. A fa élő anyag és hajlamos a vetemedésre. A mégoly tökéletesen testreszabott agyazás is szenved a nedves időjárástól, ha vadászat előtt vagy után nem kezeltük le tusaolajjal (Schaftöl). Ugyanez érvényes az erősebb hőingadozásokra is. A téli vadászatok után sohasem szabad a fegyvert kályha vagy egyébb fűtőtest mellé tenni. A tuson lévö sötét, majdnem fekete foltok a farészekbe mélyen felszívódott fegyverolajra (a fémrészekhez való) engednek következtetni. Ezeken a helyeken a fa felpuhul, és kirojtosodhat. Ezt alposan le kell kontrollálnunk. Ehhez a következőképpen járjunk el: egyik kézzel a zárszerkezet előtt , másikkal pedig a tusanyaknál markoljuk meg a fegyvert. Ekkor egy a nyitáshoz hasonló mozdulatsorral mozgassuk meg a fegyvert. Ha a tus nem illeszkedik szilárdan a zárótesthez, akkor a potenciális vevő itt egy enyhe holtjátékot (kotyogást) fog tapasztalni. Az esetleges apró repedések, vagy hasadások ezzel a módszerrel kimutathatóvá válnak. Aki százszázalékos bizonyossággal el akarja kerülni az ebből fakadó kellemetlenségeket, annak javasolt, hogy fogja meg a fegyvert egyik kezével a zárótestnél, másikkal az agytalpnál, majd mozgassa meg a tusát jobbra és balra, csavarómozdulatok kíséretében. Itt sem szabad, hogy a fém- és a farészek között holtjátékot tapasztaljunk. Ezenfelül a csavargatás révén láthatóvá válhatnak a tusanyak esetleges törései, repedései. Amennyiben kétségek merülnének fel, vagy akárcsak bizonytalanság érzete esetén is érdemes a fegyvert szétszedni és alaposan ellenőrizni.

Ha fel is fedeznénk egy repedést a farészeken, ez még nem ok arra, hogy ne vegyük meg a fegyvert, mert egy repedt, de akár még törött tusa is helyrehozható úgy, hogy a javítás után szemmel látható nyom nem marad vissza.

De még egy hibás illesztésből adódó billegéstől sem kell megijedni, ha azt történetesen egy nem meghúzott tusacsavar okozza, amit azután csak megfelelően meg kell húzni (ezt lehetőleg bízzuk szakemberre).

Amennyiben a csavar jól ül az anyagban és az illesztés ennek ellenére is lötyög, akkor inkább álljunk el a vásárlástól. Egy szilárdan rögzített agyazás a sörétes puskák alfája és omegája. Ha ez egyszer kimozdul a helyéről, azon már csak egy agyazómester tud segíteni. Ugyanez érvényes a billenőcsövűek előagy-illesztésére is.

A fémrészek és a mechanika

Egy megkopott barnítás azonnal szembeötlik, de ez még önmagában nem vészes. Ez csupáncsak arról tanúskodik, hogy az előző tulajdonosa gyakran hordta magával fegyverét, de az, hogy hányszor sütötte el, az ebből még nem derül ki. A vadászpuskák általában lestrapáltabb képet mutatnak sportfegyvertársaikhoz képest. Egy utólagos barnítás noha problémát nem jelent, de ugyanakkor magas költségekkel járhat. A marónátronos alapú barnító folyadék használatakor különösen óvatosnak kell lennünk, mert az a csősineknél alkalmazott forrasztóanyagot feloldhatja. A forrasztás megbízhatóságának ellenőrzéséhez szedjük szét a fegyvert fődarabjaira, majd a csőpárt a csőkampóknál tartva a csőpárra egy kis műanyagkalapács segítségével egy apró ütést mérünk. Ha ekkor egy hangvillához hasonló hangot hallunk, akkor a csősín szilárdan rögzíti a csöveket, a forrasztás kifogástalan. Ha egy tompa, gyorsan elhaló hangot hallunk, az már aggodalomra adhat okot. Hagyományos duplapuskáknál a szíjkenyel által okozott húzóigénybevétel miatt elengedhet az alsó csősín forrasztása. A szíjkengyel óvatos meghúzásával ezt könnyen lekontrollálhatjuk. Aki teljesen biztosra akar menni, az tegye a csőpárt vízbe, majd kezdje el az egészet óvatosan melegíteni. A csősíntől felszálló légbuborékok azonnal megmutatják azokat a pontokat, ahol a forrasztás már elengedett.

Semmi sem megy oly gyorsan tönkre mint a sörétes puskák vékony csöve. Hanyag pucolás, és máris rozsdásodik. A csőbe került idegen anyagok, legyen az hó vagy vízcsepp, a lövéskor csődudort okozhatnak. Elég csak egyszer leejteni, és máris behorpadhat a cső. A néha szabad szemmel is alig látható apró sérülések adott esetben egy fegyvert teljesen használhatatlanná tehetnek. A külső ütődésektől származó kisebb horpadásokat egy puskaműves el tudja távolítani. A nagyobb horpadások vagy dudorok az anyag belső szerkezetében már visszafordíthatatlan károsodást okozhatnak, ami a fegyvert teljesen használhatatlanná teszi. Amennyiben a horpadt csőtorkolatú sörétespuska nem cserélhető szűkítésű, akkor ennek a problémának az orvoslása nem jelent különösebb gondot. Más a helyzet a cserecsokkos puskáknál; itt ugyanis a legkisebb hiba is a finom csavarmenetekben a fegyver pályafutásának a végét jelentheti.

A külső vakrozsda (a legkülső felületen jelentkező könnyen eltávolítható rozsdaréteg) azonnal szembeötlik, de ez csak szépséghiba. Belső rozsdásodásnál már merőben más a helyzet. Ha ez csak az anyag felületén jelentkezik, akkor egy kis csiszolással és polírozással könnyedén leküzdhető. Egyéb esetekben csak a "tisztítófurat" segíthet, ami a csőbelső teljes átcsiszolását jelenti. Ezt a műveletet azonban csakis profi puskaművessel végeztessük, mert egy kontármunka teljesen elértéktelenítheti a fegyvert. Amennyiben a fegyvercsövet egy gyengébb fényforrás felé fordítjuk és aztán belenézünk, akkor egy rövid felfedezőútat tehetünk a fegyver csövében: íly módon a legkisebb horpadást, és csődudort is megláthatjuk fekete gyűrűk megjelenési formájában, amik gyakorlatilag kijavíthatatlan hibák. Ilyen esetekben - mégha a vételár oly csábító is - álljunk el a vásárlástól.

Billenőcsövűeknél a lötyögő illesztések a zárótest és a csőpár között a csaptengely kopására utalhatnak. Ezen jelenség közelebbi megvizsgálásához vegyük le az előagyat, majd a fegyvert gyors mozgatással rázzuk meg. Ha hézagos az illesztés, kotyogó hangot fogunk hallani. Kis mértékű holtjáték esetén a probléma egy új csaptengely beépítésével orvosolható. Ha nagy a csövek kilengése, akkor a zárrugót kell kicseréltetnünk. Ez egy gyakorlott puskaművesnek is több órás munkát jelenthet. Egy kevésbé jó szándékú előző tulajdonos egy apró trükk segítségével néhány lövés erejéig meg tudja szüntetni a zárótest és a csövek közötti kotyogást, nevezetesen a csőkampókra mért kalapácsütésekkel. Egy, a csőkampókra vetett alapos pillantással ez kiszürhető, -akkor is ha a fémfelületet utólag polírozták- mivel az ütésnyomok így is jól felismerhetőek maradnak.

Az elsütő- és a lakatszerkezet működését ne pusztán csak száraz elsütések révén teszteljük, hanem keressünk fel egy lőpályát, és a lehető legkülönbözőbb töltényfajtákkal (természetesen az adott kaliberen belül) adjunk le próbalövéseket. Csak így állapíthatjuk meg teljes biztonsággal azt, hogy az ütőszegek előrecsapódása elegendő-e a lövés kiváltására. Ezen lőtéri próba során fontos információkat kaphatunk a fegyver szórásképéről is, valamint a sorrendváltót is tesztelhetjük. Egy pillantás a kilőtt töltényhüvely csappantyújára sokmindent elárul az ütőszegek állapotáról. A túlságosan gyenge, vagy a nem centrálisan elhelyezkedő lenyomat az ütőszegrugó elernyedésére, vagy az ütőszeg eldeformálódottságára utal. További ok lehet a töltényűr átlagostól mélyebben való elhelyezkedése, vagy a lakatszerkezet elszennyeződése. Néhány vadász, a "minél több, annál jobb" alapon túlolajozza fegyverét. A nagy mennyíségű olaj az idő előrehaladtával megdermed, az egész lakatszerkezet szabályszerűen beragad, működésképtelenné válik. Egy ilyen, az olajtól kissé ragacsos fegyvert nyugodtan megvehetünk, egy "nagytakarítás" után úgy fog működni, mint egy új.

Az ejektorokat szintén érdemes letesztelnünk. A működőképességüket könnyedén leellenőrizhetjük pufferpatronok, vagy lőtéri próbalövések segítségével. Hagyományos csőelrendezésű duplapuskáknál, ahol az ütőszeg felhuzása automatikusan történik, a hüvelykivetésnek a fegyvercső teljes letörése után szabad bekövetkezni. Előfordulhat az is, hogy a töltények idő előtt kirepülnek a töltényűrből; ilyenkor a vadász a nagy sietség hevében a nem felhúzott fegyvert töltötte meg, magyarul nem törte le a fegyvere csövét ütközésig. Annak megállapításához, hogy a zár és a kivetö miként harmonizálnak egymással, csupán jó hallásra van szükségünk: először hallanunk kell a megfeszülő ütőszegek jellegzetes kattanását, s csak aztán ugorhatnak ki az ejektor részét képező hüvelykitolók.

Szólnunk kell még a biztosítószerkezet kipróbálásáról: húzzuk fel a töltetlen fegyvert, majd biztosítsuk ki. Ezt követően óvatosan addig húzzuk az elsütőbillentyűt, amíg az érezhető ellenállásba nem ütközik. Ebben a pozícióban ismét biztosítsuk a fegyvert. A legtöbb modellnél érzékelhető lesz az elsütőbillentyű előre irányban történő enyhe elmozdulása. Ezen elmozdulás mértéke, illetve érezhetősége erősen függ a fegyver minőségétől: első osztályú kidolgozású fegyvereknél ez az elmozdulás alig érezhető. Ugyanakkor ha ezt az elmozdulást egy vélhetően első osztályú fegyvernél sem érezzük, akkor érdemes azt egy puskaművessel ellenőriztetni.

Apróságnak tűnő dolgok is sokat elárulnak egy fegyverről. Hogyan néznek ki a csavarkötések? Rendesen a helyükön vannak-e? Egy jó puskaműves, aki egy fegyvert szétszed, majd újból összerak, ügyel az ilyen részletekre. A ferdén álló, vagy sérült csavarfejek azt mutatják, hogy korábban egy kontár szedhette szét a puskát és barkácsolhatott rajta. Ha ilyennel találkozunk, akkor valószínű, hogy ennek a "mesternek a nyomait" a fegyver belső alkatrészein is fellelhetjük. Ha ennek ellenére is a vásárlás mellet döntenénk, akkor ismét marad a fegyver szétszedése, és a belső szerkezeti elemek alapos szemrevételezése.

Forrás: Visier Special (Flinten) 1999/16.szám

Fordította: Geszten Péter

A fordítást engedélyezte: VOGT-SCHILD Deutschland GmbH
 Redaktion VISIER
Sascha Numßen
Főszerkesztő

www.visier.de