– A tempó és a felelősség mindenképpen. Ha komolyan veszi az ember a kapott kitüntetést és ezzel együtt, persze, önmagát, akkor minden erejével azon van, hogy a cím és a kitüntetés kölcsönösen igazolja egymást. A kitüntető cím tehát egyrészt erőt ad, másrészt nemes teher.
– Fillár István Pécs mellett a fővárosban is sok feladatot kap, illetve vállal. Lehet, hogy hamarosan választásra kényszerül…?
– Egy színész sohasem mondhatja, hogy csak itt, és sehol másutt. De az ember értékét nem az határozza meg, hogy hol él.
– De a jövedelmét annál inkább…!
– Ez tény. Minél kisebb egy település, annál korlátozottabbak a kereseti lehetőségek. A fővárosban ugyanaz többet ér…
– A Jászai-díj növeli a színész „piaci értékét”?
– Feltétlenül! Már nem lehet főiskolás gázsiért foglalkoztatni…
– Egyébként milyen viszonyban van a pénzzel?
– Hiányzik!
– És még mi hiányzik?
– A szabadidő! A barátokkal közösen megélt élmények hiányoznak, no és, persze, a vadászat….
– Fillár István immár tíz éve vadász. Ebben a minőségében mire vitte…?
– Sok szép élményem van. A türelem, a kitartás, a küzdőképesség szempontjából is sokat köszönhetek a vadászatnak. Ám az elmúlt év tekintetében alig van mire emlékeznem. Ritkán, rendszertelenül jutok ki a területre. Már nem tudom, merre jár a vad. Sőt, azt sem nagyon, hogy merre vezetnek az ösvények, az erdei utak. Az emberi kapcsolatok terén is veszteségeim vannak…
– Gyorsulva pörög a mókuskerék…
– Szeretek dolgozni, és ezt ki is használják. Ám az is igaz, hogy az anyagi késztetések is erősek.
– Mindenért, a vadászatért is egyre többet kell fizetni…
– A havi ezerforintos vadásztársasági tagdíj rövidesen már csak valószínűtlenül szép emlék lesz. A jövő egyértelmű. Lélekben felkészültem, el is fogadom, hogy a vad, a vadászat is egyfajta áru. Tehát egyre többe kerül. Ám éppen ezért még többet kell vállalni, még intenzívebben kell dolgozni, tehát éppen arra jut egyre kevesebb idő, amiért az ember az áldozatokat hozza… Szóval: nem az a baj, hogy minden drágul és „piacosodik”, hanem az, hogy ebből a folyamatból a munkaerő, a tehetség, az emberi tudás, szorgalom és jóakarat – egyelőre legalábbis – kimaradni látszik…
– A vadászat sohasem volt rentábilis ágazat.
– Mint ahogy a kultúra sem! De ez nem jelenti azt, hogy nem hoznak „hasznot”. A művészet, a kultúra és a vadászat nagyon is közel áll egymáshoz abban a tekintetben, hogy a hasznuk közvetett. Az élet szépsége, minősége, tartalma gazdagodik általuk.

Forrás: Napi Online

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés