Tessék a körmömre ütni, megint magammal kezdem. Ha azt mondom, nem szeretem a puskát, nem az igazat mondom. Valamikor nagyon szerettem. Nem azt, amelyik durran, csak azt, amelyik suttyan.

Bátyámnak volt, valamikor nagyon régen, egy légpuskája, azon tanultam célozni magam is. Eljutottam odáig, a gyufaszálat is eltaláltam a kút káváján. Szegény családban drága a gyufa, ellődözni halálos vétek, rájöttünk, a szalmaszál is megteszi. És verebekre is ráfogtam. Jött velem a macskánk, mint nagy vadászokkal az eb, és nem győzte kapkodni a lepotyogó madarat.

Katonáéknál átfordult bennem a vonzalom. Zsebre tett kézzel, fütyörészve elmentem volna akár a Csendes-óceánig, de amikor puskát adtak a markomba, elkezdtem félni. Amikor golyót is adtak hozzá, még jobban. (Vérbeli katona bácsik, ne kárhoztassatok, tudom én, hogy nem golyó annak a hivatalos neve, de hagyjátok rám.) Sikerült is elérnem, hogy az első lövészetem egy se talált bele az ember alakú furnér alsó széle közepébe.

Verebeken kívül más állatra se lőttem. Vadakra se. Nem is lehetek vitapartnere senkinek. Be kell ismernem, a vadászat akkor se kedves előttem, ha a természet egyensúlyát fönntartó ideológiát is hozzá kapcsolják. Most pedig kimondottan bánt, hogy vadászt lő a vadász.

Amikor engem fogott vallatóra az ezredügyeletes tiszt, azt mondtam, véletlenül mind mellément. Kioktatott, hogy a hadseregben nincsen véletlen. Azt kellett volna mondanom, értettem, de vitába szálltam vele, mondván, hogy most vizsgáztam marxizmusból, és tételem éppen a „véletlen és törvényszerűség" volt, akár most is elmondhatom, de ebből az lett, hogy fegyveres őrt rendelt mellém tüstént. Ha csak a puska révén van is rokonságban a vadászat a sereggel, akkor el kellene ismernem, hogy véletlen itt se lehet. Akkor hát mi van?

Mi is történik akkor, amikor puskavégre kapja egyik vadász a másik vadászt? A fegyver egyik végét eddig is ismertem, a másikat csak a kisöcséről, a pisztolyról volt alkalmam megtapasztalni. Fél óráig böködték a bordáim közé idegen részeg katonák. Ismeretlenül fél szóval se merném szándékossággal vádolni egyik lelövőt se, a harctéri idegességet kéne talán átkonvertálnom ide, de ez is nehezemre esik. Az lehet talán a legnagyobb baj, és minden katasztrófa ebből ered, hogy sötét éjjel is szokott lenni, és akkor is vadásznak némelyek. Sötétben minden tehén fekete, minden ember lehet akár vaddisznó is. Elszalasztani? Durr bele!

Az a legnagyobb baj, persze, hogy van bokor is az erdei út mellett, meg kukoricás is van, ahol van, és az a marha vaddisznó itt is, ott is előfordulhat. Leguggolt az egyik asszony pár hónappal ezelőtt, a bokorban, meglőtték. Meghalva bújt ki alóla. Most meg a kukoricásban motozott a másik vadász, ahol minden regula szerint vaddisznónak lett volna kötelező előfordulnia. Rálőtt arra is a társa. Sorsa, mint az asszonyé.

Ha jól számolom, vadásztragédiákban is nagyhatalom lettünk. Csak bízom benne, a temetésre szabadlábra helyezték, aki a puska innenső végén volt.

Forrás: Délmagyarország Online

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés