|
Kétéltű Bárka a láthatáron
Greenfo 2007.08.30. 15:11
Budapesten tartja éves konferenciáját az Állatkertek és Akváriumok Világszövetsége (WAZA). A rangos természetvédelmi csúcstalálkozót komoly nemzetközi érdeklődés kíséri, hiszen a magyar fővárosban folyó szakmai egyeztetés az elkövetkező évekre alapvetően meghatározza az állatkertek természetvédelmi tevékenységének főbb irányvonalait szerte a világon.
Most kerülnek elfogadásra a „Kétéltű Bárka” elnevezésű program részletei is, amely program keretében – David Attenborough védnöksége mellett – a 2008-as esztendő a „Béka éve” lesz a világ természetvédelmében.
Dr. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, dr. Haraszthy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium természet- és környezet-megőrzési szakállamtitkára, dr. Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója, Karen Sausman, az Állatkertek és Akváriumok Világszövetségének elnök-asszonya, valamint Peter Dollinger, a szervezet igazgatója nyitotta meg tegnap délelőtt azt a konferenciát, amelyen immár 62. alkalommal találkoznak a világ vezető állatkerti és fajmegőrzési szakemberei. A hivatalos megnyitón részt vett Alex Brooking őexcellenciája, az Ausztrál Államszövetség magyarországi nagykövete is, mivel a következő évben az egyik ausztrál állatkert lesz a házigazdája a rangos nemzetközi eseménynek.
Az állatkerti szakma, és általában a természetvédelem, a veszélyeztetett fajok védelmének világában az ilyen konferenciák olyan jelentőséggel bírnak, mint a világpolitikában azok a csúcstalálkozók, amelyen egyszerre vesznek részt a világ legbefolyásosabb országainak vezetői. Ezért igen nagy megtiszteltetésnek számít, hogy ebben az évben Magyarország fővárosának állatkertje lehet az esemény házigazdája.
Az ehhez hasonló konferenciák gyakran záródnak olyan eredménnyel, amely a világ valamennyi komoly állatkertjének tevékenységét, és általában a veszélyeztetett fajok védelmét jelentős mértékben befolyásolja. 1993-ban például elfogadták azt a dokumentumot, amely egy évtizeden át szolgált alapvető iránymutatásként a világban működő több ezer állatkert számára. A korszerű állatkertek jelenlegi működését meghatározó új stratégiát 2004-ben szintén egy ilyen konferencia alkalmával fogadták el.
Az idei évben hasonlóan nagy jelentőségű eredmény várható a konferencián. A közelmúltban ugyanis az Állatkertek és Akváriumok Világszövetsége – több más szervezettel együtt – életre hívta a „Kétéltű Bárka” programot. A program jelentőségét az adja, hogy valamennyi élőlénycsoport közül a kétéltűek fennmaradását fenyegeti a legtöbb veszély, így a szakemberek világszerte „kétéltű krízisről” beszélnek. Az elkövetkező években az állatkertek természetvédelmi erőfeszítései között világszerte kiemelt helyen szerepel majd a kétéltűek, és ezen belül a békák védelme. Ennek részeként a 2008-as évet a nemzetközi természetvédelemben a „Béka évének” nyilvánítják. A program védnökségét David Attenborough vállalta el. Az előzetes tervek szerint az állatkertek szerepvállalásával kapcsolatos részleteket a budapesti konferenciát záró sajtótájékoztatón jelenti majd be az Állatkertek és Akváriumok Világszövetsége.
A négynapos konferencia hivatalos programja hétfő reggel kezdődött meg, és egészen csütörtök estig tart. A világ 34 országából összesen 210 résztvevő érkezett a konferenciára: ők a világ vezető állatkerti és fajmegőrzési szakemberei. A szakmai programok hivatalos helyszíne az egyik belvárosi szálloda (Kempinski Hotel Corvinus Budapest), amely egyébként néhány hónappal korábban jelképesen örökbe fogadta Laylát, az Állatkert januárban született kis orrszarvúját. A konferencia csütörtökön délután sajtótájékoztatóval zárul, majd a résztvevők látogatást tesznek a Fővárosi Állat- és Növénykertben is.
Pár szóban a WAZA-ról
A WAZA (World Association of Zoos and Aquariums; Állatkertek és Akváriumok Világszövetsége), vagy ahogy egyik régebbi neve nyomán emlegetik, az Állatkerti Világszervezet a világ állatkertjeit összefogó ún. „esernyő-szervezet”. Tagságába jellemzően nem az egyes állatkertek tartoznak, hanem olyan regionális és nemzeti állatkerti szervezetek, mint például az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA), vagy az USA-beli állatkerteket tömörítő AZA. A legtöbb állatkert tehát közvetetten, a regionális szervezeteken keresztül tagja a WAZA-nak. Kivételt képez a világ 224 vezető állatkertje, amelyek „saját jogon” is tagjai a szervezetnek. 1970 óta e körbe tartozik a Fővárosi Állat- és Növénykert is. A WAZA-t 1946-ban alapították, eredetileg az állatkerti igazgatók nemzetközi szervezeteként. A patinás szervezet célja, hogy a világ állatkertjeiben, akváriumaiban és más hasonló intézményeiben előmozdítsa az élővilág sokféleségének megőrzése, a környezeti nevelés, és a természeti erőforrások fenntartható használata érdekében folyó munkát, egyszersmind elősegítse az állati jóllét legmagasabb szintű megvalósulását. A veszélyeztetett fajok megmentése érdekében a WAZA irányításával 182 fajról vezetnek nemzetközi törzskönyvet, és a világszervezet tagságába tartozó intézmények összesen 810 faj esetében tartanak fenn nemzetközi szinten összehangolt fajmegmentő tenyészprogramot. Számos állatfaj, köztük az európai bölény, az ázsiai vadló kifejezetten ennek a tevékenységnek köszönheti fennmaradását.
CBSG szintén Budapesten
A CBSG (Conservation Breeding Specialist Group) nevű nemzetközi szervezet a természetvédelmi szaporítás vezető szaktekintélyeinek fóruma. Éves konferenciáik mindig „kéz a kézben” járnak a WAZA konferenciájával, így ebben az évben a CBSG éves találkozójára is Budapesten került sor augusztus 23. és 26. között.
„Kétéltű Bárka”
A kétéltű bárka nem egy szárazon és vízen is haladni képes jármű, hanem a világ vezető természetvédelmi szervezetei – köztük az Állatkertek és Akváriumok Világszövetsége – által a kétéltűek védelme érdekében életre hívott program neve. Ehhez kapcsolódóan a nemzetközi természetvédelemben a 2008-as esztendő a „Béka éve” lesz. A program védnökségét David Attenborough vállalta el.
Forrás: Greenfo
|