Az indiai vadonban bárki megmondhatja, mennyire tünékeny állat a gyönyörű, bengáli tigris. Néha lehet hallani a hangjukat, látni ürüléküket vagy lábnyomaikat a sárban, ám csak néhány ember látta magukat az állatokat. Még a szakemberek számára is igazi kihívást jelent a tigrisek számba vétele. Először meg kell ugyanis találniuk az állatokat vagy bizonyítékot jelenlétükre, aztán meg kell bizonyosodniuk arról, hogy nem számolták kétszer ugyanazt az egyedet. A kritikusan alacsony egyedszámmal, nagyon fontos tudni, hány nagymacska él még a természetben.

Valmik Thapar, India egyik vezető környezetvédője szerint, kameracsapdákat és egyéb technikákat használnak. "30-40 szaporodóképes nőstényre és 10-20 hímre van szükség egy életképes populációhoz. Máskülönben a beltenyészet válik problémává ". A hatóságoknak tiszta képet kell nyerniük az orvvadászat mértékéről is, ez jelenti a legnagyobb veszélyt a nagymacskákra. A legfrissebb adatok számos technika segítségével - a rádiós nyakörvektől a kameracsapdákig - begyűjtött információkon alapszanak. A számokat egy 100 négyzetkilométernyi területen gyűjtötték be, majd extrapolálták, hogy egy nagyobb területet érintően megkapják a becsült számot.

A kameracsapdát - amikor az állat maga indít el egy kamerát is fotózza le saját magát - az 1920-as években hozta be F.W. Champion brit erdész az indiai Birodalmi Erdészeti szolgálat tagja. Vaku és drótok segítségével, Champion éjszaka tucatnyi lenyűgöző felvételt készített a tigrisekről, és az elhaladó vadakról. A kutatót lenyűgözték a nagymacskák, és gyűlölte, hogy engedélyeket kell kiadnia azon méltóságoknak, akik az által felügyelt erdőrészbe érkeztek tigriseket lőni. "Gyakran olyan területekre adott ki engedélyt, ahol tudta, nincsenek tigrisek" - mondta unokája, James Champion.

A környezetvédő, aki tapasztalatait két könyvben írta le, felismerte, hogy az állatokról készült jó minőségű fotókkal meg lehet különböztetni egymástól az egyedeket különböző csíkmintázatuk alapján. Ám mivel akkoriban a tigrisek száma több ezer volt, kevés szükség volt a számolásra, így a fotózás alkalmazása ezen célból eltűnni látszott. A hetvenes évekre azonban a vadászat, az élőhelyek elvesztése és az orvvadászat miatt a nagymacskák száma megtizedelődött. Azt követően Indira Gandhi, az ország miniszterelnöke törvényen kívül helyezte a vadászatot és elindított egy projektet azon célból, hogy megmentse India leglenyűgözőbb nagymacskáját.

A projektben részt vett kutatók az úgynevezett "lábnyomjelölő módszert" alkalmazták, melynek során gipszmintát vettek a lábnyomokról, és lemérték azokat, hogy adatokat nyerjenek a tigrispopulációról. Ám a technikának számos buktatója van. Nehéz jó láblenyomatot nyerni kemény talajon vagy víznyelő közelében, illetve hogyan lehet megmondani, hány kölyök van egy alomban, ha lábnyomaik mind ugyanolyan méretűek?

Harminc év elteltével a kutatók elkezdték felismerni, hogy a lábnyomok lemérése magában megbízhatatlan, ezért kifinomultabb eszközökre van szükség. Ekkor jött divatba a kameracsapda. Ma már a kamerákat sokkal kifinomultabb módszerekkel lehet elindítani, mint Champion drótjaival, a fotók pedig az állat mindkét oldalát megmutatják, így könnyebb őket azonosítani és összehasonlítani.

Ezen fotók és a rádiós nyakörvek jeleinek segítségével, a jelenlegi felmérést végző szakemberek sokkal pontosabb adatokat nyertek, mint eddig valaha. A szomorú igazság pedig az, hogy a tigrispopuláció a kihalás szélén leledzik. Thapar elmondta, találkozott a miniszterelnökkel és egyáltalán nem szépítgette mondanivalóját. "Elmondtam, hogy a kihalás felé haladunk". Champion kétségtelenül örülne a kameracsapdák használatának, és valószínűleg elszörnyülködne az állatok alacsony egyedszámán.

Forrás: Híradó Online

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés