Sabine nem tudta, mitévő legyen. Megesett a szíve a csapzott, loncsos állaton, mert tényleg bánatosnak és fáradtnak tűnt - de hát az sem járja, hogy egész nap ott kuporogjon fázósan az ajtaja előtt. Talán beteg - gondolta, és elhatározta, hogy segít rajta.

Kikereste a bécsi állatvédelmi hivatal sürgősségi számát, és kérte, hogy menjenek ki hozzá. Udvariasan ugyan, de közölték vele, hogy ők csak háziállatokkal foglalkoznak, vadakkal nem. De nem kell félnie, Bécs környékén nincs veszettség - nyugtatgatták jóindulatúan. Még tanácsot is adtak neki: tapsoljon néhányat, meglátja, a róka menten odébbáll. Sabine szót fogadott, és párszor összecsapta a tenyerét, jó hangosan. Az állat azonban meg sem mozdult, talán csak a tekintete lett még mélabúsabb. A háztulajdonos visszahívta a hivatalt, ahol újra kikosarazták. Ha az állat netán mégis elpusztulna, akkor persze kimegyünk, és eltüntetjük a tetemet - hangzott a válasz.

Sabine azonban addig nem akart várni. Ismét fellapozta a telefonkönyvet, először egy másik állatvédő-állomást, majd az állatmentők ügyeletét tárcsázta. Sajnos, nem vagyunk illetékesek - hárították el mindkét helyen a segítségnyújtást. - Csak háziállatok ügyében vonulhatunk ki, depressziós rókákkal nem foglalkozunk. Próbálkozzon esetleg az erdészetnél - mondták.
Sabine próbálkozott. Sajnos, mi sem tehetünk semmit, a Bécsbe tévedt vadon élő állatok illetékességileg a "szürkezónába" tartoznak - sajnálkoztak az erdészeti hivatalnál.

A róka közben csak várt türelmesen, kicsire összegombolyodva a szőnyegen, látszott rajta, hogy melegre és melegségre vágyik. Sabine döntött: ha kell, akár a saját pénzén is, de a gondját viseli. Az első állatorvosnál nem járt szerencsével, nincs megfelelő "felszerelése", válaszolta az. A második érdeklődést mutatott ugyan, de kijönni ő sem tud, mert szalagszakadással éppen kórházban fekszik. Azt javasolta neki, hogy forduljon az állatorvosi klinikához, ott segíteniük kell.

Hogyne, elméletileg. Mert amúgy naponta csak reggel nyolc és kilenc között állnak rendelkezésre. Márpedig akkor már késő délelőttre járt. Talán egy vadász épkézláb ötlöttel tudna szolgálni, mi ilyenkor a helyes eljárás - vetették fel neki.

Nosza, csak talál egy vadásztársaságot a telefonkönyvben! És valóban, már az első kísérlet eredményesnek bizonyult, az illető roppant készséges volt - de sajnos csak másnap délután háromkor ér rá, most egy borzot hajkurász, azt kell befognia. No és a rendőrséget hívta már? - érdeklődött.

Remek, az őrs itt van a közelben. Ki is jött két rendőr, a tényállást, miszerint valóban egy róka fekszik az ajtó előtt, jegyzőkönyvben rögzítették, jóllehet a személyi adatok rubrikáját kénytelenek voltak üresen hagyni. Mobilon betelefonáltak a kapitányságra, megígérték Sabinének, hogy rövid időn belül jelentkezik majd valaki, és távoztak. A róka maradt.

A háztulajdonos végső elkeseredettségében felhívott egy szolgálaton kívüli állatorvost. Hol itt a probléma? - értetlenkedett amaz. - Hagyja csak nyugodtan a rókát, nem zavar az senkit. Egyébként is, a ravaszdiak egyre gyakrabban keresik a bécsiek közelségét.

Akár meg is könnyebbülhetett volna Sabine Brauner a "jó" hír hallatán: nincs miért idegeskednie. De mint később a sajtónak elmesélte, ez volt az a pillanat, amikor feladta, és beletörődött, hogy mostantól bezárt teraszajtóval, egy kedveszegett róka társaságában kell élnie.

A vörös bundájú azonban megsajnálta. Még egy darabig elüldögélt a küszöbnél, aztán amikor látta, hogy Sabine végleg kifogyott az ötletekből, lassan nekidurálta magát, még egyszer visszapillantott, aztán ahogy jött, a kerítésen át, elsomfordált a közeli erdő felé. De az is lehet, hogy egyszerűen csak megunta az emberi teszetoszaságot.

Forrás: Hírextra

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés