Hajdu Tibor
2007.12.03. 14:56
Hajdu Tibor 1957-2007
Hajdu Tibor okleveles erdőmérnök, okleveles vadgazdálkodási szakmérnök a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóságának igazgatója, a Zala Megyei Vadászszövetség elnöke, 2007. november 21-én, élete 51. évében elhunyt. Halálával megrázó és fájdalmas veszteség érte az erdész- és vadásztársadalmat.
Életútját, vadászéletútját maga fogalmazta meg a közreműködésével 2001. évben kiadott Zala megyei Millenniumi Vadászati Almanachban. A zalai falusi környezetben töltött boldog gyermekkort Széchenyi Zsigmond, Fekete István, Molnár Gábor és Kittenberger Kálmán vadászkönyveinek tanítása tette teljessé, kötelezte el a természethez-vadhoz kötődő hivatás mellé Tibort. Egyéves erdészeti fizikai munka után 1977-ben erdőmérnök-hallgató lett Sopronban. Kiváló kapcsolatteremtő, közösség-összetartó képessége ott teljesedett ki először, meghatározó alakjává válva évfolyamának. Végzett erdőmérnökként Zalában, a Zalaegerszegi Erdőtervezési Irodánál helyezkedett el, melynek pár év múlva vezetője lett, 1996-tól pedig, a Zalaegerszegi Erdőfelügyelőség – és annak jog-utódai – igazgatója. Vezetőként az átszervezésekkel együtt járó létszámleépítéseket hosszas belső vívódásokkal, kifelé nem mutatott lelki gyötrelmekkel élte meg.
Pár éve tette fel nekem a következő kérdést, miután érdeklődtem borús hangulata okáról: „A héten három munkatársam közül kettőtől meg kell válnom. Mindhárom kiváló, nálamnál sokkal kiválóbb ember és mindegyik a barátom. De döntenem kell. Nekem.”
Amilyen lelkiismeretes, mindent magára vállaló, a dicséretet elutasító, a hibákat a maga, az eredményeket a munkatársai javára író erdész volt – no ilyen volt vadásznak is.
„Első vadászjegyemet is a sok hálával emlegetett egyetemen váltottam ki 1980-ban, az Ifjúsági Bérkilövő Vadásztársaság tagjaként” – írja a vadászkezdetekről.
1981-ben a pókaszepetki Vadásztársaság tagja lett és maradt mindvégig. „Lassanként a felelősségteljes feladatok is rám találtak…”
Dolgozott a Zala Megyei Trófeabíráló Bizottságban, a megyei Ellenőrző Bizottságban és 1988-ban vadgazdálkodási szakmérnöki oklevelet szerzett. Vadászati munkával járó tisztségei szaporodtak, megyei vadászmester, országos küldött, vadgazdálkodási szakbizottsági tag, majd végül, 1997-től a Zala Megyei Vadászszövetség elnöke lett.
Elnökségi ideje alatt alakult ki a földtulajdonjoghoz kötött új vadászati rendszer, melynek összes buktatóit az Ő vezetésével, a erdész-vadász, a mezőgazdász-vadász és nem utolsó sorban a vadász-vadász ellentétek diplomatikus feloldásával sikerült átlábalni.
Az országos vadászati torzsalkodáshoz képest, Zalában viszonylagos nyugalom és összefogás jellemezte a vadászati közéletet, nem kis részben Tibor jóvoltából. Oroszlánrészt vállat az új, a zalaegerszegi Petőfi utcai vadászszékház megteremtésében.
Megyei, majd lassan országos hírre tett szert a rendezvények levezető elnöki teendőinek ellátása során tanúsított hozzáértésével, empátiájával és sajátos, mindenkit magával ragadó humorával.
Vadászként rendkívül szerény volt. Pozíciói, tisztségei okán, a vadászat tortájából sokkal nagyobb szeletekkel kínálta meg a sors, mint amit elfogadott. Híven tükrözi ez irányú hitvallását az alábbi néhány sora:
„A vadászatban már korábban is megrögzötten vallottam a „keveset, de jót” elvét, ez természetesen terítékemen is tükröződik.
Egervári otthonunk falait, ahol feleségemmel és három leányunkkal élünk, nem borítja agancserdő, nincsenek a birtokomban kiállításon díjazott vagy érmes trófeák. Vannak viszont kapitális, soha nem feledhető és egyre nemesebbé patinásodó élményeim és emlékeim!”
Szerencsére a sors megengedte, hogy a jól megérdemelt, magas vadászati kitüntetéseket – Magyar Vadászatért Érdemérem, Kamara Aranyérme, Hubertus-kereszt, Nimród-vadászérem – még egészsége teljében megkaphassa.
Tibor! Nagyon fogsz nekünk hiányozni.
Elmentél. Nekünk, a barátaidnak és a többieknek, a Téged tisztelő zalai vadászoknak maradt belőled a „soha nem feledhető és egyre nemesebbé patinásodó” derűs, szeretetre méltó személyiséged, tisztességed és igaz emberséged emléke.
„Mely harsány, érc hang, fülekbe kúszva örömre derített – elnémult,
Felemelt fej, egyenes derék, mint példa – meghajolt,
Szív lángja, mely melegsége tábortűzként hatott – kialudt,
Derű, vidámság, nevetés késztető ereje – elfogyott.”
-Sly-
Nagykanizsa, 2007. 11. 30.
Dr. Nádor László
|