A nagyvadas jellegű vadásztársaságaink fő vadja a gímszarvas. Szarvasállományunk minősége-amióta nemzetközi trófeakiállításokat rendeznek- mindig világszínvonalat képviselt. A szarvasfélék (Cervidae) testük, csontozatuk és agancsuk kialakításához változatos táplálékot igényelnek. Ezért fontos hogy a vad által fogyasztott természetes takarmány fehérjékben, foszforban, kalciumban és más életfontosságú anyagokban is gazdag legyen. Ebből következik, hogy a vadállomány minőségét az élőhely vadeltartó képessége határozza meg. Ez utóbbit öt osztályba soroljuk, melynek alapját nem a nyári, hanem a téli takarmánykészlet (természetes takarmánykészlet) szabja meg. Mint tudjuk, a gímszarvas fő táplálékát kitevő növényfajok a következők:

-fehérjékben gazdag gyertyán,

-kocsánytalan tölgy,

-kecskefűz,

-vörösgyűrű som.

Ezek nyári leveles hajtásai és a hamvas szeder levelének ásványianyag- és fehérjetartalma a legnagyobb, viszont általában a kéreg tartalmazza a legkevesebb fehérjét. Nyáron ezt egy I. osztályú vadeltartó- képességű terület biztosítja is. A problémák akkor kezdődnek, ha a felsorolt növényfajok közül a területen több faj is hiányzik. Ennek oka sokféle lehet, így például a vadásztársaságok tervszerűtlen munkája, nem megfelelő irányítása. Értem ez alatt például: a szarvas számára fontos, de megritkult növényfajok pótlását, az illegális bérvadászat engedélyezését, a terület nem megfelelő védelmét, a vadföldek elhanyagolását, összefoglalva a tervszerűtlen vadgazdálkodást. Az erdőgazdálkodás is fontos szerepet játszik, hiszen ha figyelembe vesszük, hogy például egy 200 kg test- és 10 kg agancssúlyt meghaladó gímszarvas (Cevus elaphus) napi zöldtakarmány igénye az állat testtömegének 8-10%-át teszi ki, érthető, hogy ennek a vadnak a tartása, ellátása terheli meg legjobban erdeinket. Az öreg bika 120 nap alatt rakja fel, és 20 nap alatt tisztítja meg agancsát a barkától. Ekkor kapja az agancs jellegzetes sötét színét a fakérgek csersavas nedveitől. Ez összesen 140 nap, de kivételesen erős agancs esetében 170 nap is lehet. Ez alatt az állat szervezete fokozottan igénybe van véve. Így egy 10 kg agancssúlyú bikának naponta 10 dkg súlygyarapodás szükséges. A vadásztársaságok felelőssége nem csak nyáron, hanem télen is nagy, hiszen a kéreg (mivel télen a levél, rügy és a fiatal hajtások természetesen nincsenek, kivéve a fenyőt) fehérje tartalma csak 30-50%-át tartalmazza annak a szükségletnek, amelyet tavasszal és nyáron a rügyek, levelek, hajtások fedeznek. Ezért a szarvas kénytelen a növények kéregrészeiből télen két-háromszor annyi mennyiséget elfogyasztani (fehérje és ásványi anyag szükségletük kielégítése végett), mint a vegetációs időszakban, innen ered a vadkár (diák). A vadásztársaságok a vadkár enyhítésére és az ásványi anyag pótlására ún. sózókat raknak ki, valamint gondoskodnak az állatok téli takarmányozásáról.

A sózók az állat számára nélkülözhetetlen ásványi anyagokat tartalmazzák, mely kiegészítők nélkül télen leromlana azok állapota. A takarmánnyal pedig kész táplálékot biztosítanak a szarvasok számára.

A szarvasagancs összetételét értelemszerűen meghatározza:

• a terület vadeltartó képessége,
• vegetációja,
• a vadásztársaságok tervszerű munkája.

Ahhoz hogy alaposabb betekintést nyerjünk a szarvasok tápanyagigényébe, ismernünk kell az agancs összetételét, amit vegyelemzéssel könnyen megállapíthatunk.

Dr. Tölgyesi Péter végzett ilyen elemzést, s a következő eredményre jutott az agancs-csontföld elemzése során:

-Ca O 52,0 %

-P₂ O₅ 40,0%

-CO₂ 5%

-Mg O 1,2 %

-Na ₂ O 1,1 %

-Cl F 0,5 %

- K₂ O 0,2 %.

Ez az ásványianyag-összetétel elég stabil, ezzel szemben a csont víztartalma 25%-tól 75%-ig terjedhet. A száraz szarvasagancs 50% hárombázisú foszforsavas mészkőből, 5% kalcium-karbonátból és magnézium-foszfátból, illetve ezek egyéb sóiból áll. A szervesanyag-tartalom mintegy 45%-ra tehető, azonban a szerves és szervetlen összetevők az adott terület minőségi összetevőitől is függenek /vadeltartóképesség/. Pl.: 10 kg agancssúly előállításához 5 kg hárombázisú foszforsavas mész szükséges. Ez pedig 46 tömegszázalék foszfor-pentoxid-ból (P₂O₅) és 54 tömegszázaléknyi kalcium-oxidból (CaO) tevődik össze. Ennek megfelelően 10 kg agancsanyag kb. 2.7 kg kalcium-oxidot és 2.3 kg foszforsavat tartalmaz. Elvileg ez 120 napra elosztva naponta 42 g foszforsav- és kalciumigényt jelentene egy 10 kg-os agancs felépítéséhez. A valóságban ennél többet vesz fel a szarvas, mert ezt nem tudja teljes egészében hasznosítani. Így pl. a széna kalcium- és foszforsav-tartalmának a szarvas emésztőrendszere csak 30-50 %-át képes felszívni ill., hasznosítani. Átlagosan 70 %-os hasznosítást feltételezve – hiszen a jól emészthető takarmányoknál 90 %-os is lehet a hasznosítás – egy ilyen agancs kifejlődéséhez naponta mintegy 60 g kalcium és foszforsav szükséges. Tekintettel arra, hogy a szarvasbikának saját létfenntartásához is naponta 30 g kalcium és foszforsav szükséges, a napi kalcium- és foszforsav-igényét mintegy 100 g-ra becsülhetjük. A szarvas csontozata 3-4 év alatt épül fel. A csont az állat tömegének mintegy 10 %-ára becsülhető, így egy 200 kg-os bikát feltételezve mintegy 20 kg csontozattal számolunk. A csont felépítésére azért tértem ki, mert annak összetétele megegyezik az agancs összetételével, azonban az utóbbi felépítése az állat szervezete számára 5-6-szor olyan igénybevételt jelent, mint a csontozat kifejlesztése. A csontozat kiépítésében a táplálkozás mellett hormonális tényezőknek is fontos szerepük van, így például jelentős szerepe van a pajzsmirigynek, valamint a növekedést befolyásoló egyéb hormonoknak. A csontozat középső és szélső végein ugyanúgy megtalálhatók az osteoclastok és az osteoblastok. Ebből következik, hogy a szarvasnak is nagy szüksége van D-vitaminra, hiszen ennek hiányában a bélrendszerből a kalcium és annak sói nem képesek felszívódni. A sózók feltöltésénél ezt figyelembe kell venni. Természetesen náluk is felléphetnek olyan anyagcserezavarok, melyek a csontozat és az agancs fejlődésére egyaránt hatással vannak. Erről később szeretnék beszélni, hiszen az agancsdeformitások gyakori esetek.

A táplálkozás szerepe:

A szarvasbika a bőgés és az őszi vedlés idején testsúlyának mintegy 30-40 %-át elveszíti. Ezt a súlyveszteséget októbertől februárig, az agancselvetés megkezdése előtt kell pótolni, ami erős bikáknál havonta 10 kg súlygyarapodást jelent. Ehhez viszont nagy mennyiségű fehérje és szénhidrát kell. A szarvasbikának tehát a bőgés idején bekövetkező testsúlyveszteség pótlásához 4 hónapig naponta kb. 500 g fehérjére van szüksége a tekintélyes mennyiségű szénhidrát mellett. A bőgés előtti két hónap az az időszak, amikor a bikának a legkisebb a tápanyagigénye, a bőgés ideje alatt nem is táplálkozik. Ekkorra már az agancs is kész, tehát a szervezet nincs különösebben igénybe véve. Az agancs növekedése alatti fokozott tápanyagszükségletét, tél végén és kora tavasszal a vad természetes környezetének, az erdőnek kell fedeznie. Érthető tehát, hogy az erdő növényzete csak meghatározott számú vadat képes eltartani. Ha összefüggést szeretnénk találni a táj növényzete és a vadeltartó-képesség, azaz a szarvas agancsának minősége között, akkor az alábbi következtetésre jutunk: a szarvasfélék fő tápláléknövényeit képező fafajok és cserjék vegyelemzésének vizsgálatakor jó tájékoztatást kapunk a növényfajok vadtakarmányozási jelentőségéről. Fehérjében a gyertyán, a kocsánytalan tölgy, a kecskefűz és a vörösgyűrű som nyári leveles hajtása és a hamvas szeder levele a leggazdagabb, viszont általában a kéreg tartalmaz a legkevesebb fehérjét, a levélben található mennyiség 30-50 %-át. Viszonylag nagy fehérjetartalommal bír a gyertyánnak, az erdei fenyőnek, a kocsánytalan tölgynek a kérge ( 12,17 %). Ez azonban csak egyszeri mérés eredménye, tehát további igazolásra szorul. A foszfor a kecskefűz, a rezgőnyár, a vörösgyűrű som, a hamvas szeder leveleiben fordul elő legnagyobb arányban, általában 0.6-1 % körüli értékkel, míg a kőris kérge csupán 0.15 %, a gyertyáné 0.13 %, a kislevelű hársé 0.22 % P₂O₅ tartalmat mutatott. Feltűnően nagy a kalcium tartalma (CaO) a gyertyán kérgének, valamivel kisebb a rezgőnyár levelének ill. kérgének, míg a kecskefűz, a vörösgyűrűs som, a kislevelű hárs és a magas kőris hajtásának, levelének közel azonos a kalcium-tartalma. Mangánban a gyertyán és a kocsánytalan tölgy rügye a gazdagabb, míg a vas a kecskefűz, a kocsánytalan tölgy levelében és a gyertyán kérgében fordul elő nagy mennyiségben. Ha a fentiekben közölt adatokat figyelembe vesszük erdősítés során, akkor bizonyára továbbra is jelentős eredményeket fogunk a gímszarvas gazdálkodás terén elérni.

Ezen általános bevezetés után, szeretnénk rátérni önálló kutatásainkra.

Az általunk vizsgált terület a Rakaca-víztároló mellett, Szalonna, Szendrő és Meszes körzetében található. A „Négy Évszak Vadásztársaság” területe 3200 hektár. A terület fafaj összetételét tekintve főleg tölgyes, gyertyános, gyertyános- tölgyes és erdei fenyő, ezek közül is a leggyakrabban előfordulóak a cseres-tölgyesek. A cseres-tölgyesek hazánk legelterjedtebb növénytársulásai. Valamikor az ország területének 19,5 %-át, ma 2,5 %-át borítják állományai (a jelenlegi hazai erdőinknek azonban kb. 30 %-át cseres-tölgyesek és változataik teszik ki!). A magyar középhegységekben és dombvidékeken 250-450 m tengerszintfeletti magasságokban alakulnak ki zonális állományai a legkülönbözőbb alapkőzeteken, általában mély, közömbös vagy enyhén savanyú, agyagbemosódásos barna erdőtalajokon, Raman-féle talajokon.

A cseres- tölgyesek (Quercentum petraeae-cerris) magas (20-27 m) növekedésű, jól záródó erdők, idősebb korukban. Tipikus állományaikban többnyire csak kocsánytalan és csertölgy alkotja a lombkorona szintet. Mindkét tölgy lombstruktúrája olyan, hogy a fényt- szemben például a bükkösökkel- jobban beengedik az erdő belsejébe. Emiatt cserjeszintje is fejlett (bár ezt vélt fagazdasági érdekből az erdészek gyakran eltávolítják belőle). Gyakoriak a xero-mezofil lomberdőkre jellemző fajok: egybibés galagonya (Crataegus monogyna) ,csere galagonya (C.oxycantha) ,ostormémfa, (Viburnum lantana),varjútövis( Rhamnus catharticus), veresgyűrűs som (Cornus sanguinea), bibircses kecskerágó (Euonymus verrucosus), csíkos kecskerágó (E. europaeus), mezei juhar (Acer campestre stb.). A szintén fejlett lágyszárú szintre a fű- és sásfélék, továbbá a pillangós virágúak gyakoribb jelenléte jellemző. A füvek közül a felemás levelű csenkesz (Festuca heterophylla), a ligeti perje (Poa nemoralis) és az egyvirágú gyöngyperje (Melica uniflora) szinte mindig jelen van; lokálisan, mikroökológiai okok miatt egyikük-másikuk tömegessé is válhat. Gyakori a hegyi sás (Carex montana) kör alakú sarj telepe is. A pillangós virágúak közül a különböző lóherefélék (Trifolium medium), bércihere (T. alpestre), fehérhere (T. repens stb.), bükkönyök, (Vicia casubica ), lednekek (Lathyrus niger),tavaszi lednek (L. vernus), szegletes lednek (L latifolius), a csüdfű (Astragalus glycyphyllus) mindig megtalálhatók. A cseres tölgyesek a fentieken kívül is igen virággazdagok. Csak kiragadva említem a gyakoribbak közül az alábbi fajokat: sárga gyűszűvirág (Digitalis grandiflora), réti margarétavirág (Chrysanthemum corymbosum), baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia), fehér virágú pimpó(Potentila alba), méhfű (Melittis grandifola), orvosi tüdőfű (Pulmonarai mollissima), erdei szamóca (Fragaria vesca), közönséges galaj (Galium schultesii), fekete nadálytő(Symphytum tuberosum spp).

A cseres-tölgyesek területei mezőgazdaságilag is igen értékes területek. Potenciális termőhelyükre vegyes szántóföldi gazdálkodás, búza, árpa, kukorica, silókukorica, takarmányrépa, lucerna, olajlen, repce, napraforgó, rostkender stb. művelése javasolható.

Az erdőápolást, telepítést, erdővédelmet a BEFAG RT. (Borsodi Erdő Fafeldolgozó RT.) végzi szakemberekkel. Csak megjezésként meg szeretnénk említeni, hogy az ott élő emberek szerint, valószínűleg anyagi okok miatt, a telepítések nem megfelelőek. A felújítás természetes ill. mesterséges módon történik. A társaság anyagi, erkölcsi támogatást alíg kap, kiadásait csak jelképesen tudja fedezni (a tagdíjakból és a külföldi bérvadásztatásból). A külföldi vadászok azonban főleg csak szeptember végén, október elején érkeznek hazánkba, a szarvasbőgés idejére. A közepes minőségű trófeákért azonban nem jut jelentős bevételhez a vadásztársaság, s ezt a pénzt is felemésztik a vadgazdálkodással járó feladatok, sőt azt is mondhatnánk, hogy a szarvasok nagyobb kárt okoznak, mint a bevételi források, így a rentabilitástól igen messze esik a működtetés. Érthető tehát, hogy milyen nehézségekbe ütközik e vadnak a megfelelő táplálék biztosítása, illetve az egész vadgazdálkodás.

A terület vadeltartó képessége közepes, azonban a populáció nagysága némely területeken meghaladja az eltartó képességet. A gímszarvas állomány az optimálisnál magasabb, nem beszélve a váltóvadak számáról.

Vadeltartó képesség: mint említettük, öt osztályt különböztetünk meg.

I. osztály ( legjobb)

1-5 éves hazai nyár és fűz sarj eredetű fiatalosok.

1-5 éves sarj eredetű akác fiatalosok.

1-10 éves egyéb sarj eredetű fiatalosok.

5-15 éves mag eredetű fiatalosok ( újulat).

Rendszeresen visszavágott, sarjaztatott vadlegelők és egyéb cserjések.

Középkorú ( kiritkuló), 60% - nál sűrűbb cserjeszintű tölgyesek és cseresek.

Vágásérett és vágásérettség előtti cseresek és tölgyesek (makktermés és cserjeszint).

Természetes – fokozatos –felújítás alá vont bükkösök 80-100 éves állományai

Erdőszegélyek (nyiladék, rét, erdőszél, tarvágás, vadföld peremén) 15-20 méter mélységben kialakult cserjeszinttel.

rubus-fajokkal 50% fölött alátelepült erdőrészletek.

Üzemeltetett vadföldek

December és április között tarra vágott és egyéb véghasználati területek, ( rügy, hajtás, kéreg) a vágásérettségi mutató és a térfoglalás, ill. a fafaj megoszlás arányában, nyár, fűz, tölgy ( csert kivéve ), hárs, kőris és bükk fafajok esetében

Vadgesztenye-telepítések.

II. osztály

5-10 éves hazai nyár és fűz sarj eredetű fiatalosok

10-20 éves egyéb sarj eredetű fiatalosok

15-20 éves mageredetű fiatalosok ( újulat ).

Középkorú (kiritkuló ) tölgyesek és cseresek, valamint elegyes állományok, 40–60% borítású cserjeszinttel.

Záródott mesterségesen telepített fiatalosok ,50% nagyobb előfordulású sarjhajtások (csert és égert kivéve ), cserjék és Rubus-fajok felverődése, jelenléte esetén.

Előhasználati ( gyérítési) területek a redukált terület arányában a használat évében a csert és égert kivéve ), december- április hónapok között elvégzett gyérítések esetén ( rügy, hajtás, kéreg).

Gondozott rétek és egyéb vadlegelők.

Újulattal cserjékkel betelepült nyiradékok és egyéb területek.

III. osztály

60-80% záródású fényigényes és elegyes léces, rudas állományok

fényigényes, középkorú, gyérített állományuk, 20-30 %-os cserjeszinttel.

Hazai és nemesnyárak középkorú állományai, 20-30 %-os Rubus borítással és cserjeszinttel valamint korán zöldülő Poa angustifolia és késő őszig kitartó (pl. Brachypodium silvaticum és Carex silvatica) fű- és sásfélékkel.

Bükkösök középkorú és idősebb gyérített állományai, 20-40 %-os Carex pilosa gyepszinttel és gyér természetes újulattal.

Erdők közé ékelődő, fűzfélékkel és egyéb cserjékkel részben ellepett rétek.

Homoki és dombvidéki tisztított és gyérített akácosok 30 %-os cserjeborítottságnál sűrűbb cserjeszintű állományai.

Erdők közé ékelt (zárvány) mezőgazdasági területek.

Homoki hazai nyárasok ligetes állományai (szürke és fehérnyár sarjhajtások és cserjék).

Az árterek harmadkásával (Glyceria) borított rétjei, füzesei és nyárasai, a vad szája alól kinőtt állományok esetén.

IV. osztály

Tisztított fiatalosok és léces vagy rudas állományok, gyér cserje és gyepszinttel.

Szórt lombelegyű középkorú vagy idősebb fenyőállományok.

Gyér cserjeszintű (10-20 %-os borítású) és szórványos gyepszintű középkorú lomblevelű fafajokból álló elegyetlen állományok.

Erdő közé ékelt savanyúfüves, zsombékos rétek.

Hazai és nemesnyárak 15 évnél idősebb, gyér cserjeszintű és szorványos Rubus borítású állományai.

Lombos állományok helyére telepített fenyő-fiatalosok 5-15 éves állományai, 10-20 %-os cserjeszinttel és visszamaradt lombos fafajok időközben felverődött sarjhajtásaival.

Homoki akácosok gyér cserjeszintű, elfüvesedett állományai.

Homoki és sziki tölgyesek gyér cserje és gyepszintű állományai.

V. osztály

A vad elől elkerített területek (erdősítések, csemetekeretek).

Fenyőfélékkel alátelepített, átalakítás alá vont erdőrészletek (vadkár miatt).

Hazai és nemesnyárakkal erdősített, betelepített vagy átalakítás alá vont erdőrészletek állományai 15 éves korig, vadkár miatt, szarvas esetében.

Pangó vizes és rendszeresen elárasztott területek.

Teljes záródású tisztítatlan fenyő-fiatalosok, illetve középkorú fenyvesek (15-30 éves) állományai.

Teljes záródású elegyetlen bükk-fiatalosok tisztítatlan, illetve nem gyérített, 15-30 éves állományai.

Kopárfásítással érintett, erodált területek (vadkár miatt).

Bükkösök, gyertyánosok elegyetlen, középkorú és idősebb állományai, nudum - típusai.

Fásítások vagy erdőtelepítések (esetleg átalakítások) homokterületeken, továbbá gyér cserjeszintű vagy cserjeszint nélkül fenyő és lomblevelű homoki fiatalosok (szarvasfélék károsítása esetén).

Az általunk vizsgált területet a második illetve harmadik osztályba sorolnánk be, ugyanis nagyon sok átfedést találtunk a két osztály között. Egy terület vadeltartó képessége egyéb tényezőktől is függ, ilyen például a téli takarmányozás, amelyet a vadásztársaságok száraztakarmánnyal, ásványi anyagokkal és vitaminokkal próbálnak pótolni. Ha ezt nem tennék, a vadkár még nagyobb méreteket öltene. A költségek enyhítésére a vizsgált területen illetve annak is a vadföld részén kiegészítő takarmányokat vetnek. A takarmányok milyensége úgy van megtervezve, hogy azok akkor érjenek be, amikor a szarvasoknak erre a legnagyobb szükségük van, azaz szarvasbőgés után, ősszel, nem beszélve arról, hogy a bika ledobott agancsának újranövesztésére februártól – márciusig kerül sor. Bejárásaim során a vadföldeken kukoricát, őszibúzát és főként zabot láttam. A vadföldek mennyisége egyébként kicsi, kevés. Anyagiak híján a társaság tagjai ezen munkákat ingyenesen végzik. Néha olyanok is besegítenek (emberiességből) akik nem is tagjai a vadásztársaságnak. A másik és talán a legfontosabb tápanyagpótlási mód a sózók kihelyezése. A sózókba a szarvas szervezete által leginkább igényelt ásványi anyagokat és vitaminok keverékét helyezik. Legalább is ez lenne az optimális. Tapasztalataim azonban mást mutatnak. Erre később még visszatérek, hiszen sokszor nem számolnak a télen Szlovákiából levonuló vadakkal. Ezek számát ugyanis nem lehet előre felmérni. Az ásványi anyag és vitaminhiány különböző anyagcserezavarokhoz, és káros elváltozásokhoz vezet. Néhány példát szeretnék felsorolni. Természetesen előzőleg konzultáltam a helyi állatorvossal. Közismert, hogy az állatok bizonyos genetikusan rögzült táplálkozási szokásokkal együtt születnek. Sok esetben bizonyított és kísérletesen megalapozott, hogy az előszeretettel választott táplálék rendszerint optimális az állat számára.

Vitaminok

Már a század elején kiderült, hogy az optimális táplálkozás nem mindig elegendő a szervezet egészségének és jólétének fenntartásához. Kémiailag tiszta tápanyagokon tartott állatok nem növekednek, állapotuk folyamatosan romlik, végül elpusztulnak. Csak később jöttek rá, hogy ennek mi az oka, mégpedig a vitaminok fölfedezésével. Most pedig szeretnénk néhány vitaminnak, illetve annak hiányában fellépő elváltozását bemutatni.

Név: Hiánytünetek:

A-vitamin: laphámok és mirigyhámok elszarusodása, kiszáradása, kóros hámlása, szaruhártya elszarusodás, növekedés-gátlás

D-vitamin: elcsontosodás lassulása, demineralizáció, csontlágyulás, és deformáció

E-vitamin: májelzsírosodás, izomdegeneráció, nőstényeken elvetélés, hímeken hereatrófia, spermatogenezis csökkentése

K₁-vitamin: lassú véralvadás, vérzések

B₁-vitamin: bénulások, érzészavarok, izomatrófia, szívelégtelenség, felszívódási zavar B₂-vitamin: növekedési zavarok, keratitis

.

B₆-vitamin: növekedési zavarok, dermatitis epileptiform görcsök, hipokrom anémia, leukopénia

B₁₂-vitamin: megalocitás, hiperkróm anémia, glossitis, idegrendszeri degenerációk,

C- vitamin: kitrejedt vérzések az ínyben, bőrben, izületekben, fertőzésekre való hajlam

H-vitamin: bőrgyulladás

A szarvas számára fontos nyomelemek:

Név: Hiánytünetek:

Vas: vérszegénység, izomgyengeség, bőrelváltozások, enzimhiány.

Réz: vas felszívódásának zavara, látszólagos vashiányos vérszegénység, a pigmen

képzés és a csontképzés zavarai.

Ca: hiányában csökken a vér ozmotikus nyomása, pajzsmirigy elváltozások, és

csontképzési zavarok lépnek fel, izmok működési zavara, izomgörcsök.

Mg: hiányában csökken a vér ozmotikus nyomása, pajzsmirigy elváltozások, és

csontképzési zavarok lépnek fel, izmok működési zavara, izomgörcsök.

Foszfor: csontok képződési zavara, alapvető vegyületek felépítésének hiánya,

pl. ATP képzés zavara.

Jód: fontos hormonalkotó (pajzsmirigy) ezen keresztül az anyagcsere teljes

összeomlása

Kobalt: B₁₂ vitamin hiány, mivel ez a B₁₂ vitaminközpontja

Mangán állatokon anémia, sterilitás, hypothyreosis

Cink állatokon dermatitis torzképződés, sterilitás

Ennél a társaságnál azonban szintén jelentős a vadkár, melynek okait abban látom, illetve látják a vadásztársaság tagjai, hogy sok helyen a szarvaspopuláció élőhelyei túl közel esnek a falvakhoz, így a zavaró tényezők sokasága lép fel. Pl.: A legnagyobb bajt a falvakból elüldözött kóbor kutyák okozzák, melyek nemcsak megtámadják a fiatalabb példányokat, hanem kifejlett egyedeket is elűzik. Emiatt hiába rakják ki a sózókat, a populáció tagjai nem merik azokat megközelíteni. A fokozott vadkárnak ez az egyik oka. A másik nagyon fontos tényező a Szlovákiából átvonuló szarvaspopulációk száma, melyet előre felbecsülni nem lehet, hiszen ezt a vándorlást a tél keménysége határozza meg. Tehát előre nem lehet megbecsülni a táplálékot kereső szarvasok mennyiségét, így gyakran előfordul, hogy a kihelyezett, illetve előre megrendelt kiegészítő táplálékmennyiség még a felét sem fedezi a szükségesnek. Fokozza a probléma súlyosságát a hideg tél. Ekkor történik a legnagyobb vadkárokozás, mely károkat a vadásztársaság – mivel anyagi lehetőségei korlátozottak, illetve a társaság tagjainak a jóindulata ellenére sem – nagyon nehéz helyreállítani. A másik neuralgikus pont az aszály , mely súlyos károkat képes okozni az erdőállományban, valamint az aljnövényzetben. Erre az 1999-es évben, illetve 2001-ben már láttunk példát. Mivel így a táplálék mennyisége és minősége is lecsökken, megfigyeltünk egy érdekességet, mégpedig azt, hogy a szarvasok agancsának a nagysága ugyan nem változott, de a tömege azonban kisebb lett, ami azzal magyarázható, hogy az agancs porózusabb szerkezetűvé vált. Tehát súlyukban jelentős változás történt. A természetes elhullás is megnőtt és ebben az időszakban sok selejtes agancsú bikát figyeltek meg. A táplálékuk mennyiségét szintén csökkenti a tervszerűtlen erdőgazdálkodás. Ehhez társultak még az illegális fakitermelések, de nevezhetjük lopásnak is. Az önkormányzatok szűkös anyagi lehetőségei miatt az újratelepítések gyakorlatilag nullára csökkentek. A következő probléma talán a földek és az erdők privatizációjának a nem megfelelő végrehajtása, pontosabban egyes törvényi szabályozások hiányosságai miatt olyan tulajdonosok kezébe is kerültek erdőterületek, akik nemhogy a vadgazdálkodással nem törődtek, hanem bérvadászoknak szinte kiárusították a tulajdonukba került területeken élő vadállománynak jelentős részét. Egy másik részük pedig alapismeretek hiányában elhanyagolta a vadgazdálkodást. Mivel a privatizáció során az általam vizsgált területeken főként kis parcellák “keletkeztek”, ezért a tulajdonosok fokozottan próbálták védeni a rajtuk termő termést, s mai napig jellemző a szarvasok természetes űzése, melynek következtében a vadak élőhelye egyre szűkült, de fogalmazhatunk úgy is, hogy kritikusan megváltoztak a természetes életkörülményei a vadnak. A területen megfelelő agancstípusok vannak, minőségük azonban nem kimagasló, mert a vadásztársaság a jó vérvonalú genetikailag kiemelkedő bikákat kénytelenek kilövetni, amiatt, hogy csekély bevételeiket ki tudják egészíteni. Márpedig, ha ezen bikák száma az optimális szint alá csökken, az állomány genetikai adottságai leromlanak, mint ahogy ezt tapasztaltam, a populáció előbb – utóbb tönkremegy. A folyamat a vizsgált területen, oly annyira elkezdődött, hogy az agancsszám átlagban már csak 12 – 14. Jó vérvonalú bikáknál elérheti a 20 – 22 –24 – es nagyságot. Ez természetesen olyan társaságoknál található, ahol a sózókba nem csak kősót raknak mint az általunk vizsgált területen, hanem vitaminozzák is azt. Jelentős problémák forrása az ivararány megbomlása, ugyanis a nőstények felé billen. A cél az lenne, hogy a kisbikák ne tudjanak nőstényhez jutni. A domináns egyedek kilövésével azonban a tehenek száma megnőtt, a kisbikák egyre nagyobb lehetőséget kaptak, s ez szintén kihatott az agancsméret csökkenésére, s a természetes kiválasztódás sem érvényesül megfelelően, ez mint már említettem, az itt élő populáció degenerálódásához vezet. Összefoglalva, az állomány javát kilövik, a gyenge genetikai adottságokkal rendelkezők lesznek a megtermékenyítők. A táplálékellátottságra visszatérve számolnunk kell azonban azzal is, hogy különlegesen kemény tél esetén a szarvasok levonulnak a szlovák hegyekből, így a táplálékellátottság még inkább romlik, ezért a vadkár ilyenkor még fokozottabban jelentkezik, s az általam vizsgált területen a szarvasállomány az ottani vadászok szerint közepes minőségű.

Agancsdeformitások

Tanulmányozva a kilőtt szarvasok agancsait, meglepetésünkre igen sok deformált aganccsal találkoztunk.

A szarvasbika élete az elléskor, vagyis május, júniusban veszi kezdetét. Első életévének utolsó negyedében (február-áprilisban) már jól felismerhető a bikaborjú. A készülő agancstövek helyén egy-egy kerek szőrkoszorú mutatkozik. Ugyanezen év nyár elején május, júniusban-tehát második életévének kezdetén alacsony tompa szőrrel bevont csutkák alakjában jelentkezik a szarvasbika első agancsának fejlődése. Az első agancs a nyár folyamán egyre nyúlik, növekszik, míg végre szeptemberben megszabadul a háncstól, a csapos tisztára hántja agancsát. Az első és második agancs közti alapvető különbség: a másodévi agancs tövén már határozott koszorú mutatkozik, míg az elsőévi agancs koszorú nélküli. Többször előfordul, hogy a másodagancsú bika újból csak csapot (dárdát) visel. Ilyenkor azonban már nem csapos, hanem nyársas a neve. A nyársast tanácsos kilőni, jövőjéhez nem fűzhetünk sok reményt. A második agancs néha csak a két szemággal gyarapítja az első évi csapot. Ilyenkor keletkezik a villás agancs. A villás, habár logikusan ez lenne a fejlődés másodéves foka, honi szarvasaink közt úgyszólván ritkaság. Ágas-bogas agancs fejlesztésére különösen hajlamos magyar szarvasaink rendszerint átugorják a villás agancs fokozatát, és másodszorra már hat-, gyakran nyolc-, sőt néha tízágú fejdíszt is hordanak. A negyedik életévébe lépett bika már a harmadik agancsát hordja, tehát harmadagancsú bikának nevezzük. A reményteljes bikák agancsában fent mutatkozik az erő, a súlypont tehát nem a középágon alul, hanem a felett, főleg az agancs tetejében összpontosul. Szemközt nézve a csúcságak villája egyforma hosszú, az ágvégek még mindig tompák, sötétek, gyakran még most is pudvásak, éretlenek, fejlődésükben mintegy megszakítottak. A negyedik agancsnál már kívánalom a korona.

Az agancs tömegviszonyai a vad élete során folyamatosan változnak. Az agancs felső harmadából 6-7 éves kor után a közép ág tájékára, tízéves korban, illetve a bika egyedi fejlődési erejétől függően később, az alsó harmadra tolódik le.

Az ágszám a korral nincs összefüggésben, kivéve az első csapos agancsot, melyet a kétéves bika hord.

Az agancs tömege, méretei elsősorban élőhelyi, az ágak száma, alakja, típusa genetikai meghatározottságúak.

A kiváló szarvasbika agancsa akár 14 éves koráig is fejlődhet. Ezért fontos, hogy a vadász megismerje és felismerje a látott bika korát és tudja, hogy adott körülmények között attól milyen agancs várható el.

A szarvasagancs a különböző populációkban [egyazon fajba tartozó adott biotópban (élőhelyen) egy időben élő egyedek természetes közössége, melynek tagjai egymással tényleges, vagy lehetséges szaporodási együttest alkotnak] tipikus jellemzőkkel rendelkezik. Ezen belül az egyedek közötti különbségek is nagyok. Minden szarvasagancs egyedi! Szükség van az agancs részeinek szabatos elnevezésére (pl.: páros 12-es, 24-es, stb.). Például ha az egyik száron hat, a másikon öt ág van, akkor páratlan 12 –esről beszélünk.

Nem része az agancsnak az agancstő, amely a koponyához tartozik. A nevében is kifejezett alakú koszorú után a szárban folytatódik az agancs. Az alsó ág a szemág, a harmadik a középág (régiesen királyág). Ezek megléte és fejlettsége alapvető igény. Előnyös a közöttük nőtt jégág jelenléte is. A középág felett az agancs “dárdában” folytatódhat (elágazás nélküli szárvég alapvető hibának minősül).

A kétfelé ágazó szár villát alkot. A “szembe- ” és “oldalvilla” legfeljebb az egyed azonosításában jelentős, a bika minősége szempontjából nem (egyébként értelmezésük sem egyöntetű).

A korona, a szárvég legalább háromfelé osztódása. Így beszélhetünk “hármas”, “négyes” koronáról, de szép és sokat kifejező a duplavillás, a kehely, a kéz alapú, a lapátos stb. megjelölések használata is. A korona alakulása jellemző egyes szarvas körzetekre, ugyanakkor az egyed élete során is változhat még az alaptípusa is. Az agancson rendellenes ágak is jelentkezhetnek. Általában ezek indulásakor az agancsszár nem mutat “törést”.

Beszélhetünk osztott szem-, jég- vagy középágról, illetve az ágak megjelenhetnek duplán, ezeket kettős szem-, jég-, és középágnak nevezzük.

Első évben a bika csak egy ágat fejleszt, melyet februárban elperget. Később fejleszti ki a genetikailag meghatározott agancságakat.

Vadvédelem

Meg kell említeni, hogy ha egy területen nincs összefüggő erdőrész, akkor a szarvascsorda inkább továbbvándorol. Oka, hogy csak ilyen helyeken tud nyugodtan pihenni, s életmódjában nagyobb békességet talál. A biológiai diverzitás ezért a területen, és azok szomszédos részein különböző. A vadkár nagysága ezért a különböző területeken eltér.

A szarvas védelme azért is fontos, mert részben erdeink egyik ősi ékességéről van szó, másrészt fontos az állomány genetikai védelme, és életterének megőrzése. A tehenek petesejtje, mint tudjuk, az őszi megtermékenyítés után nyugalmi helyzetbe kerül, s csak februárban indul fejlődésnek. Így a vemhességi idejük kilenc hónap. Emiatt az említett időszakban nem vadásznak, már amennyiben ezt a rendészeti szervek be tudják tartatni. A törvények értelmében 3000 hektáronként kell egy vadőrt foglalkoztatni, mely törvényt az általunk vizsgált területen sem tudják betartani. Egyéb törvényi szabályozás még, hogy a vadőrnek joga van az általa őrzött területen bárkit igazoltatni, akár a kocsiját is átkutatni. Mikor erről beszélgettem a helyi vadőrrel, csak mosolygott. A társaságnak szerződése van a Határőrséggel, más társaságok a belügyi szervekkel dolgoznak közösen. A hatékonyság, már más kérdés, az “elanyagiasodott” világunkban fura dolgok történhetnek. És még nem is szóltunk azokról, akik hurkokat raknak ki az erdőben. Ezeket szinte lehetetlen leleplezni, ugyanis a törvény úgy szól, hogy csak az tekinthető bűnösnek, akit a helyszínen tetten érnek. De az illető még ezt is letagadja, holott mindenki számára nyilvánvaló az igazság.

Az általunk vizsgált vadásztársaságba való bejutás feltétele az, hogy belépéskor kb. 600 000 forintot kell befizetni és aztán a tagdíjat rendszeresen fizetni. Amennyiben a saját földjén vagy erdejében is szeretne vadászni, legalább 10 ha saját földtulajdonnal kell rendelkeznie.

Föld-és erdőtulajdonosok: a vadásztársaságnak földtulajdonosi közösségektől kell a vadászterületet bérelni. A probléma és a perpatvarok ott kezdődnek, hogy a tulajdonosok erdőtulajdonaikat annak a társaságnak adják ki, amelyiknek akarják. Így következhetett be az az állapot, hogy a még viszonylag rentábilis társaságok, például az általunk vizsgált is, darabokra hullott, pontosítva négy részre. Így természetesen anyagi erőforrásaik is. Mint megtudtuk, rengeteg per volt az elmúlt években, ugyanis a gazdák olyan kártérítési igénnyel is fellépnek, melyek meg sem történtek, vagy csak minimálisan, főként, ha abban az évben kevesebb volt a termésük. A kárszakértők által tapasztalt kárt, csak ritkán fogadják el. Zárómondatként: egy kárszakértő kihívása a vadásztársaságnak több tízezer forintjába kerül.

Összefoglalásként a következőket szeretnénk ajánlani:

A társaságok vadgazdálkodási szakértőinek nagyobb beleszólási lehetőséget a fatelepítésekbe.

A sózók megfelelő vitaminokkal és ásványi anyagokkal való keverését.

A törvény szigorítását az orvvadászok megfékezésére.

Nagyobb anyagi támogatást a vadásztársaságok számára, hiszen azok is adóznak, így az államnak is jelentős bevétele van belőle.

Jó lenne, ha a vadásztársaságok a személyes ellentéteket félretéve egyesülnének, s ezzel hatékonyabb vadgazdálkodás válna lehetővé

Miskolc, 2004 június 10

Irodalomjegyzék:

Dr. Bencze Lajos: Vadgazdálkodásunk természeti adottságai (Mezőgazdasági Kiadó,
Budapest, 1972.)

Ádám György – Fehér Ottó: Összehasonlító élettan (Tankönyvkiadó, Budapest, 1975.)

Növényföldrajz, társulástan és ökológia (Tankönyvkiadó, Budapest, 1981.)

Kutatásvezető: Dóri Csaba biológus, a Kutató Diákok Országos Szövetségének mentora

Teleki Tehetséggondozó Kollégium TDK-ja 3527 Miskolc, Selyemrét út 1

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés