Bán György
2010.03.22. 18:42
Bán György
1954-2010
Ülök csendben a szobában, és keresem a válaszokat a ki nem mondott kérdésekre, keresem a gyógyírt a csillapíthatatlan fájdalomra.
Mindvégig türelemmel és elképesztő emberi tartással viselted betegséged, végül mégis feladni kényszerültél a küzdelmet a gyilkos kórral szemben. Pedig mennyi eredményes küzdelmet tudhatsz magad mögött: küzdöttél az életedért világrajöttödkor, hiszen négy gyermek közül Te voltál az egyetlen, aki életben maradtál. Egészen fiatalon meg kellett tanulnod küzdeni a családodért, hiszen egyetemista voltál még, mikor már két gyermekről kellett gondoskodnod, és Te nem haboztál hétvégente árkot ásni vagy akár éjszakánként disznót oltani csak azért, hogy mi nyugodtan és elégedetten hajthassuk minden nap álomra fejünket. Küzdöttél egy célért, amikor az első lehetőségnél céget alapítottatok, pedig nem volt könnyű. Éjszakákat gondolkodtál, hogy hogyan tovább, hogyan előre, de vitt és hajtott az ígéreted, melyet alkalmazottaidnak tettél. Küzdöttél értünk, a családodért, és unokáidért is, hogy nekik már egy kicsit könnyebb legyen majd. Csak ez, csak ez az egy küzdelem ne lett volna…
Talán a sok- sok nehézség, mellyel meg kellett birkóznod, talán az, hogy soha nem felejtetted el, hogy honnan emelted fel magadat és családodat, talán a szüleidtől Beléd ívódott mértéktartás vezérelt Téged mindvégig, nem tudom, de az biztos, hogy szerényen, de önfeledten tudtad élvezni az életet, annak minden szépségével és minden buktatójával együtt. Kivetted belőle, ami Neked járt, de soha nem feledkeztél meg adni sem: adni a társadnak, a gyermekeidnek, az unokáidnak és azoknak, akik segítségért fordultak Hozzád.
Kerested a kalandokat is. Voltál síoktató, vitorláztál a Balaton habjaiban, de végül a vadászatban találtad meg igazán Önmagad, mely minden nap új és új ismeretet követelt meg Tőled, és minden nap új és új kihívás elé állított Téged. Közel 30 éven át minden vadászatot a legszebb élményeid közé soroltál, minden izgalmat újra és újra átéltél, amikor másoknak mesélted. Gyermekien tudtál örülni egy- egy szép trófeádnak, egy- egy izgalmas kalandodnak, egy- egy parádés lövésednek.
Aki ismert, aki tudta, milyen szenvedély vitt Téged minden vadászatodon, soha nem csodálkozott azon, hogy mindkét lányodból vadászt neveltél. Inkább türelemmel, olykor azonban keményen, határozottan égetted belénk a természet és a vad tiszteletét, a vadászati etika szabályait, a folyamatos és megalkuvás nélküli önképzés szükségességét.
Alig egy hete, hogy örökre lehunytad szemeid. Még éles a kép, amikor utolsó óráidban a kezedet simogatva köszöntem meg Neked mindent. Hiszen Tőled tanultam MINDENT, mindent a munkáról, az üzleti életről, a vadászatról. Mindent arról, hogy kitartással, akarattal bármit elérhetek, és azt, hogy mégis mindennél fontosabb az, hogy ember maradjak.
Hiányzol. Nem múlt el óra és nem múlt el perc ezen az átkozottul hosszú héten, hogy ne hiányoztál volna. Hiányzol az irodából, hiányzol otthonról, hiányzol mindenhonnan. Hiányzik az a bátor gondoskodás, amit Tőled kaptunk, hiányzik az a láthatatlan ölelés, mellyel körülvettél minket, és hiányoznak a tanácsaid, melyeket mégoly banálisnak tűnő kérdésekben is kikértem Tőled. És tudom, hogy az eddig ünnepnapoknak tekintett vadásznapok is fájdalmasan keserűek lesznek Nélküled.
Ülök csendben a szobában, és egy gondolat zakatol a fejemben folyamatosan: „szerencsés, akit a példaképe nevelt fel. Köszönöm, Apa.”
Bán Beatrix
|