Nem egy birtokon vagy erdőben, hanem Szeged belvárosában és az újszegedi ligetben zajlik mától az I. Magyar Vadász Világtalálkozó legtöbb programja. A szervezők célja, hogy a közönség minél jobban megismerje az ősi foglalkozást, és lássa: elsősorban nem arról van itt szó, hogy az ember lelövi a szegény állatot.

Minél urbanizáltabb egy társadalom, annál kevésbé hajlandó elfogadni a vadászatot természetesnek. Ez a tevékenység ma Magyarországon ugyanolyan egész éves gazdálkodó munka, mint a búzatermesztés.

A vadat etetni kell, védeni a kártevőktől, és ha a gazda gondos, az állomány „betakarításra" is ad lehetőséget. Csongrád megyének ezen a téren nincs szégyellnivalója, évről évre bővülnek a lehetőségek. A köztudatban még úgy él, hogy mifelénk nyúlon, fácánon, őzön kívül más vad nemigen fordul elő. Pedig a növekvő erdőknek köszönhetően a gímszarvas, a dám, a vaddisznó állomány is szaporodik. Mivel csúcsragadozó – medve, farkas, hiúz – nemigen fordul elő, csak a vadászat tudja fönntartani a mostani élővilág egyensúlyát. Ha mindenki letenné a fegyvert, a nagyvadak túlszaporodnának, az aprók viszont megfogyatkoznának. A természet idővel új egyensúlyt teremtene – de ez jó néhány faj eltűnésével járhatna.

Csongrád megyében 380 ezer hektáron folyik ez a gazdálkodás, 61 vadászterületet gondoznak a többségükben egyesületi alapon szerveződött vadásztársaságok – a Magyar Országos Vadászkamara Csongrád Megyei Területi Szervezetének adatai szerint. Az átlagos területnagyság 6–7000 hektáros. Tavaly 2254-en érvényesítettek vadászjegyet, köztük 134 hivatásos vadász. Kevés a 30 alatti, viszont akad 80 évnél idősebb is. Ez a megállapodott emberek hobbija, azoké, akik már családot alapítottak, és van lehetőségük arra, hogy a szenvedélyüknek hódoljanak.

Amíg él, az államé Amíg a vad él, a törvény betűje szerint az állam tulajdona. Az elejtés után a vadászterület gazdálkodója szerzi meg a tulajdonjogot. A nagyvadak trófeája, illetve nemesebb belső szervei az elejtőt illetik meg, a húsát a társaság értékesíti. Az apróvadakból jut a vadásznak, ezt a hazavihető zsákmányt kompetenciának is nevezik. Az eladott vadak árát a társaság a gazdálkodás költségeinek fedezésére költi. Földet kell művelni, hogy legyen takarmány és búvóhely a vadaknak, és hivatásos vadászt is alkalmazni kell.

Drága sport?

Ez a vadászok szerint nézőpont kérdése: kívülálló számára nyilván soknak számít az, amit ők erre költenek, de a többi szabadidős tevékenység is pénzbe kerül. Aki ma úgy dönt, hogy szeretne vadászni, először vizsgára jelentkezik a kamaránál, 10 ezer forintért. Az új törvény szerint tanfolyamon is részt kell majd vennie, külön pénzért. A vizsga egyben a fegyverismeretről is szól: ha sikerül, kiváltható a vadászjegy, de az illetőnek át kell esnie egy orvosi alkalmassági vizsgálaton, ami pszichológiai vizsgálatot is jelent. Ezután lehet a rendőrségen a fegyver megszerzéséhez szükséges engedélyért folyamodni, csatolva a kérelemhez az igazolást, amely szerint a kérelmező előélete nem zárja ki, hogy fegyvere lehessen. Ellenőrzik, megfelelő körülmények között tudja-e tárolni a puskát és a lőszert, csak ezután kap lehetőséget a vásárlásra, majd a tartási engedély megszerzésére.

Egy új sörétes lőfegyver ára 100–120 ezer forintnál kezdődik, a golyósé 150-nél, a legfölső határ a csillagos ég. A ruha is pénzbe kerül, ez ugyan nem kötelező, de aki tiszteli a természetet, nem rikító holmiban megy az erdőbe.

Egyesületi tagság nélkül is lehet vadászni, meghívás, ismeretség, külön szerződés alapján. A területtel rendelkező vadásztársaságokban több a lehetőség, de bekerülni nagyon nehéz, és ez tagdíjjal és dologgal is jár, amit ma már nem társadalmi, hanem közösségi munkának neveznek.

Lőni vagy nem lőni?

Bár az i-re a pont akkor kerül föl, amikor sikerül elejteni a vadat, és a vadászok, ha találkoznak, jellemzően azt kérdezik egymástól, hogy „lőttél-e mostanában valamit?", a vadászat mégsem csak erről szól. Mert sokszor nem dördül el a fegyver, de a természetet figyelve új élménnyel gazdagodott az ember. „Megesik gyakran, hogy puska nélkül megyek ki a vadászterületre – mondja erről Komoly Tamás, a vadászkamara megyei szervezetének titkára. Hozzáteszi: – Távcső azonban mindig van nálam – és egyre gyakrabban fényképezőgép is."

Forrás: Délmagyar Online

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés