Ha netán a vadászatvezető illően figyelmezteti fegyverének megtörésére, (ez a puskacső kihajtását, a golyó eltávolítását jelenti, szerk.),  azt sértésként veszi tudomásul.

A közelmúltban egy ilyen esetnek tanúja voltam, amikor a hajtás befejezésekor a szabálytalankodó vadászt a vadászatvezető figyelmeztette, mire ő a választ csak úgy lazán odavetette, úgy tudom, még egy hajtás lesz, felesleges a fegyvert üríteni.

Az új vadászok egy része a segítőkész jótanácsot, a figyelmeztetést visszautasítja. Egy-egy veszélyes, alacsony lövés vagy a néhány méterről ronggyá lőtt fácán láttán, ha netán kifejezi nemtetszését egy idősebb vadász, válaszként kioktató szavakat kaphat a kezdőtől.

- Ön szerint mi ennek a magatartásnak az oka?
- Napjainkban a vadásszá váláshoz nincs szükség hónapokra, évekre. Aki sikeresen levizsgázott és fegyvervásárlási
engedélyt kapott, az gyakran nem sörétest, hanem golyós fegyvert vásárol elsőnek. Nagyvadvadász leszek, gondolja az újonc vadász és elsőként rögtön szarvasbikát akar lőni, miközben arról még halvány ismerete sincs - gyakorlat, tapasztalat híján -, hogy a „selejt” agancsú bikát milyen jelekről lehet felismerni.

Nem látják szükségét a tanulásnak, pedig az új vadászok számára még inkább fontos lenne hiányos tudásuk gyarapítása, hogy azokat az ismereteket megszerezzék, amelyek nélkül nem illene vadászatra menni.
- Régebben ez másképp volt?
- A vadásszá válás folyamata egykoron évekig tartott, napjainkban ez sok esetben napok alatt végbemegy. Régen általános
gyakorlat volt, hogy a fiatal vadászt a vadászmester vagy egy idősebb, tapasztalt vadász maga mellé vette a vadászaton, és miközben folyt a vadászat, megosztotta vele tapasztalatait, megismertette a vadászias viselkedéssel, az íratlan vadászati törvényekkel, a vadászati etikával.

Az új vadászok természetesnek vették, hogy a tapasztaltabbak olyan tanácsokkal látták el őket, melyek a közösségi beilleszkedéshez, a vadászat rendjének megismeréséhez és a vadászat gyakorlatának elsajátításához fontosak voltak. Ezt a gyakorlatot folytatta az egykori vadászjelöltség kötelező bevezetése az 1970-es évtizedben.

A vadászjelölt a „botosvadász” időszakában elleshette, megtapasztalhatta a gyakorlati szokásokat, a szabályokat, mindazt, ami a vadásszá váláshoz szükséges volt.

Néhány vadászat után már teljes jogú vadászként vett részt az ifjonc, és a tanultakat a gyakorlatban hasznosította. Ma az új vadászok többsége megelégszik azzal a tudással, aminek birtokában levizsgázott. Egy-egy vadról csak annyit tud - ha tud -, amennyi a vizsga letételéhez kell. Többségük nem ismeri a klasszikus vadász-szépirodalmi írókat, műveiket, de a szakirodalmi könyveket sem olvassák. Ugyan akkor azt is sajnálattal kell megállapítani, hogy a jelenlegi vadászvizsga kérdései között etikai témájú kérdés nincs!

- Létezik külön vadászetika?
- Az íratlan etikai szabályok születése korábbi keletű, mint az írott jogszabályoké. Az írott szabályok betartását a
hatalom, az állam írta és írja elő, tehát külső kényszer kötelezi a vadászt betartásukra. Az íratlan, etikai szabályokat az erkölcsös vadászember alkotta meg azzal a céllal, hogy betartásukkal védje a vadat, védje a vadászat szépségét. Az íratlan etikai szabályok betartása az egyén lelkiismeretére van bízva, ezért azok megszegése nagyobb vétség, mint az írottak megsértése.

- Mi lenne a megoldás, mit kellene elsajátítani a vadászatot most kezdőknek, van-e fontossági sorrend a tudnivalók között?
- Azt nem lehet eldönteni, hogy a vad ismerete, a vadászat gyakorlata vagy a vadászati etika megismerése között van-e fontossági sorrend. Azt azonban megállapíthatjuk, hogy etikai ismeretek nélkül a legjobb lövő sem válik igaz vadásszá, az csak „puskás” marad.

Forrás: TEOL

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés