Nem volt és nem is lesz soha olyan világ, melyben korlátok nélkül mindenki azt teheti,  amit akar. Még a bibliai  Édenkertben (melyet Paradicsom néven is emlegetünk)  sem volt korlátlan az első emberpár, Ádám és Éva  cselekvési szabadsága, hisz tilalmas volt számukra az alma leszakítása és elfogyasztása. Ezt égi törvény, az Úr parancsa írta elő. Tilalmakban, törvényekben azóta sincs hiány.

            A törvény: elvárási, azaz követelményrendszer, melyet a mindenkori uralkodói  (állami) hatalom dolgoz ki és léptet életbe. Ez az elvárási rendszer törvények, rendeletek, szabályok formájában ölt testet,  érdekeket szolgál, illetve védelmez, és ennek megfelelően  viszonylag gyakran és gyorsan változik. (Gondoljunk csak napjaink rohamtempójú törvényalkotási folyamatára, illetve a gyakori törvénymódosításokra.) A törvények markáns sajátossága, hogy betartásuk felett a mindenkori hatalom erőszakszervezetei őrködnek: aki figyelmen kívül hagyja,  megszegi, megsérti a törvényt, viselni kénytelen tettének súlyos következményeit.

            Két elvárási rendszer keretezi (korlátozza) tehát az életünket. Az erkölcs és a törvény. Az erkölcsi elvárások „alul” fogalmazódnak meg, a törvények „fent”. Az erkölcsi rendszer nemzedékek hosszú sorának tapasztalatain  alapul, a törvényeket az aktuális hatalom (uralkodói elitek, pártok) képviselői hozzák. E két elvárási rendszer azonban nagy felületeken találkozik egymással, fedi egymást, hisz a maradandónak bizonyuló törvényi elvárások mindig erkölcsi alapokon jönnek létre. Gondoljunk csak az élet  és a vagyon védelmét szolgáló törvényekre!  Ezek a messzi múltban erkölcsi normaként fogalmazódtak meg, hisz már a keresztények  isteni „Tízparancsolatában” is szerepeltek. (5. parancsolat: Ne ölj! 7.: Ne lopj! 10.: Mások tulajdonát ne kívánd!) Tehát a legfontosabb, legáltalánosabb erkölcsi normák

előbb-utóbbi törvényi megerősítést is kapnak, és ez  az úgynevezett szakmai erkölcsökre, köztük a vadászetikára nézve is igaz. (Erre csak egy példa: a nagyvad vadászatát már régóta csak megfelelő hatékonyságú fegyverekkel „engedélyezte” az erkölcs, ma már ezt kaliberben és  joul-ben kifejezve, illetve pontosítva a törvény is megköveteli.)

            Az erkölcs természetesen  olyan területeket is lefed, melyeket nem célszerű és talán nem is lehet törvényi erővel szabályozni. Milyen törvény írhatja például elő a nők, az idősek, a betegek megkülönböztetett tiszteletét, ami egyebek mellett például abban jut kifejezésre, hogy a buszon, vonaton, villamoson átengedjük  számukra a helyünket?  A törvény tehát csak az erkölcs minimuma. Vagy vadászpéldát mondva: ugye nevetséges lenne, ha egy törvény  azt írná elő, hogy nem szabad a terítéken fekvő vadat átlépni, és ezt a tilalmat az állam rendőrökkel ellenőriztetné?

            Az erkölcs és a törvény célja, szándéka  (jó törvények esetén!)  azonos, működésük, hatékonyságuk energiái azonban két különböző helyről sugároznak. Az erkölcs belülről vezérel, a törvény kívülről fenyeget.

            Csak az a törvény  elfogadott és hatékony, mely az érintettek körének erkölcsi érzékével is összhangban van. Láng Rudolf (1881–1963), aki Kittenberger Kálmán Nimródjának Sólyom írói néven volt  munkatársa, máig érvényes módon fogalmazta meg a törvény és erkölcs egymásra hatását, egymáshoz való viszonyát.

            „Hiába a legjobb törvény, ha nem támogatja a vadászati etika. Mert a vadászati etika nem egyéb, mint azoknak a megíratlan szabályoknak – azt is mondhatnám: becsületszabályoknak –, összessége, melyek a vadászt kiemelik a hurkolók és lesipuskások nem nemes céhéből, a vadászatot a húsiparból. A vadászati etika –  és csakis ez! – teszi lehetővé, hogy a vadászok békességben megférjenek egymással, mert a törvény csak a vadat védi, a vadászt a vadász ellen már nem. A vadászati etika nélkül a legjobb törvény sem ér semmit, mert nincs könnyebb, mint a vadászati törvényt kijátszani, ha annak tiltó szava nincs belesütve lelkiismeretembe.”

            A törvényeknek (azaz a „hivatalos” elvárásoknak) sok szintje van, a valódi törvényektől (melyeket az országgyűlés alkot meg) egészen a munkahelyi, intézményi, egyesületi rendtartásokig, szabályokig. A vadászatot érintő törvényi szabályozások legfelsőbb szintje az úgynevezett vadászati törvény (1996. LV. évi törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról) a legalsó (de ez nem pejoratív rangsorolás!) pedig a vadásztársaságok házi szabálya.

            A jog és az erkölcs egyaránt normatív szabályozó rendszer. Az erkölcs az ősibb, a jog az erősebb. Mindkettő központi kérdése az egyén és a közösség egymáshoz való viszonya. Amit tilt a jog, azt általában az erkölcs is tiltja. A jogi szabályozás tehát nem azért alakult ki, mert az erkölcs „fedetlenül” hagyott bizonyos területeket, hanem azért, mert az erkölcsi szabályozás  adott területen elégtelennek bizonyult. A jog azokat az elvárásokat rögzíti, melyek betartása az állam, a közösség alapvető érdeke, s amelynek betartása tömegméretekben elvárható.

            A jog írott szabályok összessége. Tanítható és megtanulható.

            Az erkölcs általában íratlan és jellemzően a nevelés útján hagyományozódik nemzedékről-nemzedékre. A jogsértést büntetik, az erkölcstelen embert elmarasztalják. Megszólják, kibeszélik, figyelmeztetik, kiközösítik. De ehhez élő, működő, kohéziós erővel bíró közösség kell. Olyan közösség, melyben a tagok  „otthon érzik” magukat, s  amelyet éppen ezért óvnak, féltenek. A jó közösség több mint érdek alapú csoportosulás, mert a létező és fontos érdekazonosság mellett az érzelmek és az egymásért érzett felelősség erős szálai szövik át.

            Ma nagyon sokan érzik úgy, hogy az erkölcsi normák degradálódtak, az etikánál fontosabb a siker, az eredmény. Nem alaptalan ez az érzés. Ám szerencsére a jobbító szándék is él és erős. A megoldás, a teendő egyértelmű: a közösségeket (a mi esetünkben vadásztársaságokat, klubokat) kell védeni, erősíteni, élő eleven tartalommal feltölteni.

Békés Sándor

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés