Vadászetika : Beszélgetések az etikáról (4) Az igaz vadász |
Beszélgetések az etikáról (4) Az igaz vadász
2012.07.29. 09:49
A Safari Club International, magyarországi szervezete, mindig is elkötelezett híve a hagyományok ápolásának, az etikus vadászat folytatásának és a felnövekvő vadásznemzedék etikai nevelésének. E célból indította útra az "Beszélgetések az etikáról" cikksorozatot, melynek szerzője Békés Sándor író, címzetes főiskolai docens, vadászberkekben elismert és tisztelt vadásztársunk, aki a SCI magyarországi szervezetében az Etikai Bizottság elnöke. Olvassák, értékeljék, mondják el véleményüket, tegyék hozzá saját gondolataikat is, de mindenek előtt fogadják szeretettel Békés Sándor kimerítő írásait. Tanuljunk közösen, fejlesszük és ápoljuk hagyományainkat, tegyünk együtt, hogy az utánunk jövő nemzedék tisztelettel tudjon elődeire visszaemlékezni, és büszke lehessen tanítóira.
„Úgy döntöttem, hogy gazember leszek!” – mondja III. Richárd William Shakespeare (1564–1616) azonos című drámájában, és mi megborzongunk e rémséges szavak hallatán. Az ember eredendő célja, hogy hasznos és jó legyen. És ez akkor is igaz, ha sokak élete, pályafutása mást bizonyít, másképp alakul. Gyakran eszembe jut nagyapám, aki ritkán mondott súlyos, elmarasztaló szavakat más emberekről. Ám ha mégis megtette – ez haszontalan ember, mondván –, akkor végzetes volt az ítélete. A „haszontalanság” ugyanis egyet jelent a hasznavehetetlennel, az értéktelennel, sőt a hitvánnyal is. A haszontalan nem teremt, nem ad, csak elvesz.
Bármi is legyen a szakmánk, a hivatásunk, a szenvedélyünk: hasznosak szeretnénk lenni, ami tartalmazza az eredmény, az eredményesség kritériumát, ugyanakkor többet is jelent annál. A hasznos (értékőrző, értékgyarapító, eredményes) vadászembert igaz vadásznak nevezzük. Széchenyi Zsigmond visszatérően használta az igaz vadász kifejezést, méghozzá nem egyszerűen jelzős szerkezet formájában, hanem egybeírva (igazvadász), azaz egy új szót alkotva, s ezzel együtt egy új célt, egy új emberi minőséget is kijelölve – írtam Igaz vadász című kötetem (TerraPrint, 2005) azonos című dolgozatában, arra a kérdésre keresve a választ, hogy kire illik ez a minősítés, ki állíthatja ezt magáról? És ami talán a legfontosabb: milyen úton juthatunk el e cím magasáig?
A legnagyobb magyar vadász Ünnepnapok című művében, A vadászerkölcs című fejezet nyitányaként azt írta, hogy „…a nemes vadászszenvedély legszebb cégére, legelőkelőbb ismertető jele: a jóindulat. A vadászerkölcs.” – s ezt a megállapítását biztos kiindulópontnak tekinthetjük az igaz vadász mibenléte felett morfondírozva. A kérdésfelvetés egyébként alighanem egyidős a vadászattal. Bársony István Kékesi László A magyar vadász kézikönyve című munkájához (Athenaeum, 1925) írt előszavában a vadászatot „…a legteljesebb kiforrottságot, sok tudást, még több önuralmat, megbízható erkölcsi érzületet és a vadászati szabályoknak a törvény ösmeretén és követésén kívül is szigorú megtartását követelő” komoly stúdiumnak nevezte.
Eördögh Tibor (1912–2000), agrármérnök, hivatásos vadász, szakíró a Vadászok nyelvén című kitűnő munkájában, (melyben a vadászat magyar szókincsét adta közre), így definiálta az igaz vadász fogalmát: „Az olyan természetszerető, feddhetetlen, a vadászat írott törvényeit és íratlan szabályait maradéktalanul betartó vadászt nevezzük így, aki a vadászatot szenvedélyből és sportszerűen űzi. Az igaz vadász a német Waidmann megfelelője.”
Az igaz vadász fogalmunk (akár külön írjuk, akár egybe) két külön minőséget egyesít. A Magyar szókincstár szerint az igaz melléknév jelentése egyebek mellett valódi, hiteles, romlatlan, eredeti, született, vérbeli. És ehhez bizton hozzátehetjük, hogy mindenekelőtt becsületes ember. Azaz megbízható, tisztességes, erkölcsös, erényes, derék, jóravaló, jellemes, gerinces, tisztakezű. De ki a vadász? Aki vadászik? Akinek puskája van? Aki tagja valamely vadásztársaságnak, vadászati szervezetnek? A válasz egyértelmű: ennél több kell.
Az egykori Erdélyi Vadászújságban olvastam: „Nem kell ugyanis azt hinni, hogy azért, mert valaki puskatulajdonos és vadászni jár, legyen bár kitűnő lövő, már vadász is a szó nemesebb értelmében, Az ilyen legfeljebb sportol.” (1923. febr. 1.)
A puskás ember és a vadász közötti minőségi különbség szembetűnő. Valamennyien találkoztunk már olyan személlyel, aki formailag tökéletesen megfelelt a vadászokkal szembeni elvárásoknak. Volt vadászjegye, puskája, sőt gyakran „trendi” vadászöltözete, közúti cirkálónak beillő terepjárója is. A magabiztosságával se volt baj. Mindenről volt véleménye, és többnyire mindent kritizált. Ha lőkészségről, eredményességről esett szó, az első helyre tette magát. És, látva és hallgatva őt, mégis azt kérdezzük magunkban: hogy került ez az alak ide..?
Nos, ő a puskás ember, a nem-vadász.
Bársony István mondja a Kékessy-féle kézikönyvhöz írt, már idézett előszavában:
„..nagy baja a vadászatnak, hogy boldog-boldogtalan rászabadulhat, olyan is, akinek semmi rátermettsége sincsen, sőt olyan is, aki egyenesen antitalentuma még a lövésbeli jártasságnak is, amivel kész veszedelmévé válhatik nemcsak a vele együtt vadászóknak, hanem a vadászterületen a puskája elé kerülő bárkinek. Míg minden más sportágban feltétlenül kell előkészültség, hogy valaki foglalkozni merjen vele: a vadászat ki van szolgáltatva a legdilettánsabb kezdődnek is, amiben nem a kezdet nehézségei okozzák az igazi bajt, hanem az, hogy aki ma vett a kezébe puskát először életében, az is olyan merészen bánik vele, mintha tizenhárom próbás vadász volna, s ezt a legtermészetesebbnek találja.”
A vadásszá válás folyamat. A vadászjegy kiváltása és az annak előfeltételeként kötelező vadászvizsga letététele csak az első „stációja” egy hosszú, felelősségteljes útnak. Minden méltó és eredményes vadászat ismereteket, tapasztalatokat feltételez, és egyben új ismereteket és tapasztalatokat is eredményez. Már amennyiben nem csupán a vad minden áron való elejtése a cél. A „puskás ember” legfőbb jellemzője a minden más értéket és körülményt semmibe vevő, felülíró eredmény centrikusság. Korunk (igaz) vadásza élményvadász. És a vadászat akkor is ígér és nyújt is élményeket, ha nem kerül elejthető vad a puskacső elé. De sokan nem így gondolják.
A közelmúltban, miután a városban összefutottunk, beszélgetés közben indulatosan kifakadt egy „jó nevűnek” mondott vadászismerősöm, merthogy hosszú hetek óta nem lőtt semmit, sőt nem is látott, nem is megy ki mostanában a területre, mondta, mert egyszerűen nem érdemes, nem éri meg…
Gyakran eszembe jut ez a találkozás. A vadászat egyet jelentene a vad elejtésével, a sikerrel? Ha nincs teríték, akkor nem is vadásztunk? Sikerorientált korban élünk, amikor mindent a pénz és az idő koordinátarendszerében értékelünk. Egységnyi időre egységnyi eredménynek kell esnie? Ami nem hoz eredményt (bevételt, profitot, húst, trófeát…), az üresjárat, elvesztegetett idő?
Sólyom (Láng Rudolf) is találkozott hasonló nézeteket valló emberekkel. Róluk írt, nekik üzent, amikor azt írta, hogy „…a vérbeli vadászok jó emberek (…) Ez a jóság teszi fogékonnyá a szépség iránt.” (Nimród, 1943. febr. 10.)
Nehéz, sőt talán lehetetlen is sorra venni, pontokba szedni az igaz vadászokkal szembeni elvárásokat. Egy azonban biztos: nemes érzelmek nélkül senki se lehet igaz vadász!
A szépség igénylése, kutatása, meglátása és örömteli befogadása teljesítheti csak ki az élményt. És a stílus! Tehát az a mód, ahogy a jelenségekre, a megtörtént eseményekre reagálunk, ahogy a feladatokat megoldjuk. A stílus maga az ember, tartja a mondás. A hangnem, a kifejezésmód, a beszédmodor, a viselkedés, a magatartás minden más összetevője és természetesen a „munkamódszer” (azaz a fegyver- és eszközhasználat kultúrája) együttesen határozza meg emberi és vadászi milyenségünket.
Széchenyi azt mondta: minden vadásznap ünnep. Nos, az ünnepnapokra készülünk, testi és lelki és materiális értelemben is. „Civil-életünk” ünnepeit várva a sütés-főzés, takarítás lázában él a család. A lelkünk előbb öltözik ünneplőbe, mint ahogy elérkezik az a bizonyos piros betűs nap. Így vagyunk a vadászattal is. A vadászatra való felkészülés (tervezgetés, informálódás, szervezés, csomagolás) egy kicsit a karácsonyvárás, az advent hangulatát idézi. A vadászat nem a magaslesre való felkapaszkodás kezdődik, és nem az elsütő-billentyű megérintésével ér véget…
Békés Sándor
|