A tudomány részéről Dr. Heltai Miklós válasza:

A ragadozó fajok tárulásokban betöltött szerepe nagyon sokrétű. Jelenlétük egyaránt hat a zsákmányfajaikra, a társulás többi ragadozójára és ezeken a szinteken keresztül a teljes társulásra is. A kisebb testű ragadozók esetében alkalmanként zsákmánymaradványai segítő forrásként jelenhetnek meg. A táplálék konkurens fajok esetében pedig korlátozó tényezőként. A zsákmányfajok esetében a hatás függhet a zsákmányolás gyakoriságától, időpontjától, a prédafaj általános helyzetétől. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a stabil, vagy növekvő állományú zsákmányfajokon a hatás általában kisebb, mint azon fajok esetében melyek különböző okok miatt (élőhely, betegség, túlhasznosítás) amúgy is kedvezőtlenebb állapotban vannak. Mindezek alapján azt lehet elmondani, hogy a sakálnak elterjedési területén mind az apróvadgazdálkodásra, mind a nagyvadgazdálkodásra lehet hatása. A hatások lehetnek pozitívak például a róka állomány csökkenésén keresztül. Lehetnek negatívak, ha a ragadozás mértéke egyes zsákmányfajokon jelentős mértéket ölt és az adott faj mortalitásában ezen keresztül a ragadozónak kiemelt szerepe lesz.
Az aranysakál esetében a kérdésre még nem lehet választ adni. A vadászati szaksajtóban a táplálkozás vizsgálatok vs. egyedi megfigyelések vitája olvasható. A táplálkozásvizsgálatok eredményeit gyakran és sokan félremagyarázzák. Ehelyütt most csak egy, igaz rókával kapcsolatos, de a problémát jól körülíró és mindenki számára könnyen hozzáférhető írásra szeretném felhívni a figyelmet: Heltai, M. és Lanszki, J. 2010. Eszik-e a róka fácánt? Nimród 98(1): 5-7.
 A cikk pontosan arról a problémáról szól ami a táplálkozásvizsgálatok eredménye, és a ragadozók vélt, vagy valós hatása között feszül. Röviden: a táplálkozásvizsgálatok - módszertantól függetlenül - nem hatás vizsgálatok. Azok alapján a prédafajokra gyakorolt hatás nem, vagy csak nagyon feltételesen határozható meg. Egy-egy táplálkozásvizsgálatban az elsődleges fontosságú fajok mutatják meg azokat a zsákmányokat amikre a ragadozónak igazán szüksége van. Ez esetünkben a legtöbb helyen a sakál esetében a kisrágcsáló, de van ahol a háziállatok nem megfelelően kezelt teteme, van ahol madárfajok, van ahol nagyvadfajok utódai. A kis arányban fogyasztott fajok az adott ragadozó számára nem fontosak. Ha van esznek belőle, ha nincs nem. De ez nem jelenti azt, hogy különösen akkor, ha az adott zsákmányfaj egyéb okok miatt is csökkenő állományokat mutat, hogy ne lehessen rá nagyobb/jelentős hatása. A táplálkozásvizsgálatokkal szemben gyakran az egyedi megfigyelések adatai állnak. Az egyedi megfigyelések valódiságát senki nem vonhatja kétségbe. A kérdés az, hogy vajon az egyedi megfigyelés mennyire általánosítható. Lanszki József kollégám két - fényképen is rögzített - megfigyelésével szeretném ezt bemutatni. Az egyik esetben a fényképen egy füvet legelésző róka látható, két fácánkakas társaságában (2 méteren belül van a két kakas a rókához képest). A másik képen a róka nagyjából öt méter magasan ül egy fa koronájában. Mindkét esett igaz, szavahihető ember megfigyelése, ráadásul bizonyíték is van. Vajon ez alapján mondhatjuk-e, hogy a róka növényevő, fán fészkelő fajunk? Azaz az egyedi megfigyelések esetében is a megfigyelésből levonható következtetéssel kell csínján bánni, ahogy a táplálkozásbiológiai vizsgálatok esetében.
Mindezek alapján úgy gondolom, hogy megfelelő vizsgálatok hiányában a lenti kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni. Személyes véleményem az, (hangsúlyozottam személyes vélemény és nem tudományos eredmény, vagy cáfolhatatlan kijelentés), hogy a sakál jelenlétének több pozitív hatása lehet, mint negatív. Ennek tekintem a rókára feltételezhetően gyakorolt negatív hatást és, ha a vaddisznó állománycsökkentésében besegít azt sem érzem a vadgazdálkodás esetében negatív hatásnak. Véleményemet alátámasztani látszik, hogy a február végén zárult vadászati évben Somogy megyében rekord mennyiségű nagyvadat hoztak terítékre - az őzet is beleértve: http://huntingpress.eu/magazin/ilyen_a_helyzet_somogyban


 A gyakorló vadgazda, Jung Jenő válasza:

Tisztelt Olvasóink, Vadásztársak!

Várjuk az önök hozzászólásait, észrevételeit is. A hozzászólások talán új kérdéseket is felvetnek, melyekre választ kaphatunk itt az oldalon is, de a beszélgetés lezárását jelentő konferencián is, melynek pontos helyét és idejét a kérdésekre beérkezett válaszok után jelöljük ki. A konferencia támogatója az Öreglaki Vadfeldolgozó. Ezen a konferencián a kommentelők közt kisorsolunk egy damaszk vadászkést.

Punk János
Vadászati Információs Portál, főszerkesztő

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2013.07.26. 00:49 Toldi Miklós Úgy gondolom, hogy nem kell az embernek jogot formálnia arra, hogy egyedül csak ő lássa el a "vadgazda" szerepét. Ragadozókra szükség van. így a sakálra is. Ragadozó ott szaporodhat el egyéb megfelelő körülmények mellett, ahol sok a táplálék. Magyarországon adatok szerint jelentősen túltartott a vadállomány. A sakál "károkozása" sokkal bővebb problémaelemzést igényel. Vannak-e objektív vizsgálatok arra vonatkozóan, hogy ahol sakál van pl. az őzállomány csökkenése biztosan a sakál számlájára irandó? Van-e ugyanilyen vizsgálat arra vonatkozóan, hogy biztosan a sakálnak köszönhető a dám szaporodási rátájának csökkenése? Amennyiben van, akkor ezek a vizsgálatok milyen időintervallumot ölelnek fel? Milyen viszonyban áll a jelentősen túltartott vadállomány az erdőgazdálkodással és milyen viszonyban áll a mezőgazdaság növénytermesztésével? Ezt a hármast feltétlenül összhangba kellene hozni fenntartható módon.  Ma a vaddisznó hihetetlen károkat okoz a mezőgazdaságban, az erdőgazdálkodásban és a természetvédelemben is. A vadásztársaságok mégis vadissznóskerteket hoznak létre, miközben az azon kívüli területeket hemzseg a vaddisznó. Ma már somogy déli részén mindenki bekerít mindent. Az erdőtelepítéseket is, a mezőgazdasági területeket is. A vadállomány mozgásterülete egyre korlátozódik, ami nem hiszem, hogy jót tesz bármelyik vadfajnak.. Miért pont a sakál a legnagyobb probléma? Gyakran járok Horvátország Drávamenti területein, ahol nem volt TSZ, kisparcellás változatos mezőgazdálkodás folyt eddig. Persze EU után ki tudja mi következik ott is? A mezőgazdasági területeken szemmel láthatóan sokkal több apróvadat látok mindig, mint itthon a nagy monokultúrás parcellákon. Sok őzet és gyakran szarvasokat is, fényes nappal. Nincsenek bekerítve a területek, sakál pedig van ott is.

2013.05.07. 14:58 Palánki Gábor   A gyulaji dámrezervátum területén néhány évvel ezelőtt észleltük először aranysakál jelenlétét. Az első megfigyeléseket rövid időn belül követte az első egyedek elejtése is. Az elmúlt három évben a megfigyelések száma folyamatosan nőtt, sakál előfordulásával már szinte a teljes vadászterületen számolhatunk, bár nagyobb létszámban még csak egy-egy területrészen észleltük őket. Állományuk egyértelműen növekvő, ezt támasztja alá az egyre több helyről hallható hangadásuk is. A kezdeti időszakban vadállományra gyakorolt hatásukat nem tapasztaltuk. A létszám emelkedésével a sakál lakta területrészeken az egy tehénre vetített felnevelt dámborjak számában érezhető elmaradás van a terület többi részén tapasztalható felneveléshez képest. Ez az elmaradás élőhelyi, vagy egyéb okokkal nem magyarázható, arra kell következtetnünk, hogy a sakál jelenléte okozza. Hasonló tendenciát a vaddisznó, vagy gímszarvas szaporulatában egyelőre nem érzékeltünk. Mindezek alapján azt gondolom, esetünkben vadgazdálkodási szempontból az aranysakál létszámának növekedése jelentős probléma forrása lehet, mely elsősorban a dámállományt érinti. Miben is látom a problémát? Az alacsonyabb szaporodási rátával rendelkező nagyvadfajok esetében az állomány fenntartásának költségeit legnagyobb mértékben a törzsállomány létszáma határozza meg. Természetesen a szaporulat felnevelése is költséget jelent, de ez a törzsállományénak töredéke. A lehetséges hasznosítás mértékét ugyanakkor a mindenkori felnevelt szaporulat erősen befolyásolja. A hasznosítás csökkenése komoly egyensúlyvesztést okozhat a gazdálkodásban. Ha például a felnevelt borjak száma tartósan 20 %-kal csökken, az már rövid- és középtávon közel ilyen arányú bevételkiesést jelenthet úgy, hogy a költségek csökkenése ennek töredéke, csupán néhány százalék lesz, vagy ki sem mutatható. Természetesen ez ott nem gond, ahol az állomány alulhasznosítása a jellemző, de gond lehet minden vadgazdálkodónál, aki kiegyenlített állománygazdálkodásra törekszik. Hogy a probléma elméleti-e, érinthet-e más vadfajokat is, azt a jövő dönti el és nagymértékben befolyásolja majd az, hogy milyen sűrűség mellett stabilizálódik az aranysakál állománya egy területen. Ha ez kellően alacsony marad, úgy jelentős hatásával nem kell számolnunk, de Jung Jenő írását olvasva tartok tőle, nem így lesz. A felvezető kérdések között is szerepel az állománysűrűség problematikája. Remélem, a későbbiekben olvashatunk erről, mert vélhetően ez lesz az egyik legfontosabb kérdés a várható hatások megítélése szempontjából. Palánki Gábor