Tiszta vadász közéletet!
2013.09.05. 09:40
Tisztelt Elnökség!
Az elmúlt évek során nem volt olyan nyilvános vadászrendezvény, ahol nem hangzott volna el Védegyletünk elnökétől, dr. Semjén Zsolttól az a kijelentés, hogy a vadászat tisztességét és méltóságát vissza kell szereznünk. Módszerekről, konkrét tennivalókról és feladatokról nem hallottunk, de szeretnénk a magunk szerény eszközeivel mindezekhez hozzájárulni. Véleményünk szerint ugyanis ezt a feltétlenül üdvözlendő célt követően nem elég ezt hangoztatni, hanem ezekért mihamarabb rengeteget tenni is kellene. A sürgető cselekvések nélkül mindezek csupán az üres frázisok szintjén maradnak, és ha a Tisztelt Elnökségben is ez a nemes szándék megvan, akkor is meg kell tenni a már elodázhatatlan lépéseket, ha ez egyeseknek esetleg nem tetszik. Talán magyarázható, de észérvekkel alá nem támasztható az „eddig megszokott” munka tempó, különösen, ha tapasztaltak alapján - a májusban elfogadott és még a mai napig közzé nem tett - hivatásos vadászok Szolgálati Szabályzata több mint egy évtizedig „készül”, vagy az a Vadászetikai Kódex, amelynek első változata másfél évtizede lett közzétéve. A hasonló „régiségről”, mint például a Nemzeti Vadgazdálkodási Program már nem is szólva. Említhetnénk továbbá a nyomasztóan közérdekű kompetencia kérdésben a NAV-val való konzultációt és egyeztetést is. Ez már több mint egy féléve „késik”, viszont szorító szükségessége egyáltalán nem „múlik”.
A fentiek érdekében – alulról jövő civil kezdeményezésként – az alábbiakat javasoljuk:
1. Tekintettel arra, hogy a kamara köztestület és így a pénze közpénznek minősül, lehetőleg még a választások előtt kérjük a köztestület és területi szervezetek pénzfelhasználásának a költséghatékonysági és költségtakarékossági előírások szerinti teljes átvilágítását. Több megyében kiderültek és nyilvánosságra kerültek jelentős visszaélések. Ezek joggal vetik fel az indokolatlan pazarlás, a hűtlen kezelés, és az elvtelen korrupció gyanúját. (Jelenleg is folynak ilyen irányú vizsgálatok.) Mivel a szakmai szervezetek költségvetései az előírások ellenére nem kerültek hozza férhető nyilvánosságra (pl. internet) csak a küldöttek láthatják a „göngyölített” éves beszámolókat. A küldöttek viszont az őket megválasztókkal valójában semmiféle értékelhető, interaktív kommunikációs kapcsolatban nincsenek. A küldöttek nem tudják kiknek véleményét képviselik, de a „küldőik”, a választóik sem tudják ki a küldöttjük. A küldöttek döntéseiknek, szavazataiknak ténylegesen így nincs semmiféle legitimitása, mert nem tud megnyilvánulni a választói akarat. A küldöttek megszavazott döntései „lefelé” viszont kötelezőek, így joggal mondható az egész teljes mértékben antidemokratikusnak. Részletekbe, iratokba a küldötteknek a döntés előkészítéshez nem áll módjukban betekinteni, a terv és tényszámokat nem tudják ellenőrizni, így fordulhat elő, hogy tudatlanul akár sokmilliós hiányokkal és fiktív adatokkal fogadnak el éves beszámolókat. A küldötti „elfogadás” azonban később sajnos még egyféle érvényességi hivatkozási alappá is válhat. Volt rá példa, hogy önigazolásként a vizsgált vezető által nem kevés pénzért megbízott igazságügyi könyvszakértők végeztek számszaki vizsgálatokat. A szakértőnek az viszont meghaladja kompetenciáját, hogy a közpénzek felhasználásának jogcíme indokolt volt-e, vagy sem, és a pénzek elköltése (a pénzgazdálkodás) megfelelt-e a kamara célkitűzéseinek? Mindezeket ugyanis csak maga a köztestület, illetve a területi szervezetek vezetőségei dönthetik el, nem pedig önhatalmúlag az egyes, a már említett küldöttek által választott tisztségviselők. (Rendezvények költségei, szgk. kilométer elszámolások, más költségtérítések, szerződéskötések, reprezentáció, egyéb számlák stb.) Az OMVK már több mint másfél évtizede működik, de – tudomásunk szerint - eddig nem volt egyetlen átfogó, kifejezetten a költséghatékonyságot célzó országos ellenőrzés sem. Feltéve, de meg nem engedve, jogosulatlanul felvett pénzösszegekből eddig még senki , semmit vissza nem fizetett. A tagdíjfizetők nevében kérjük ezt a lehető legsürgősebben elrendelni. Ehhez a köztestületnek saját hatáskörben minden szükséges eszköze és a törvényi felhatalmazása meg van. A teljes transzparencia lehet csak a bizalmunk alapja.
A fentiekhez kapcsolódóan mindezeken kívül javasoljuk továbbá az alábbiakat:
2. A megújított, augusztus 20.-ikára ígért honlapján a kamara országos és területi szervezetei az éves mérlegeit, a kifizetett szakértői díjakat, tiszteletdíjakat, munkabéreket és az egyéb személyi kiadásokat közöljék, hasonlóan közérthetően bontva az egyéb kiadásokkal.
3. Ugyanezen web helyeken legyenek hozzáférhető és megismerhető minden döntés és határozat, valamint az elnökségi, és szakbizottsági beszámolók, vagyis a végzett munka eredményei.
4. A választások előtt legyenek megismerhetők a jelölt tisztségviselők kidolgozott programjai, amelyek később számon kérhetők. A tenni akarás, az eredmény centrikusság legyen a kiválasztás szempontja, ne pedig a külső megjelenés, a szimpátia, vagy a talmi népszerűség döntsön. Többes jelölés alapján a programjaik alapján versengjenek a jelöltek, és ennek alapján dönthessenek a szavazók, mert ennek ma már az élet minden területén így kellene lennie.
5. Az alkalmazottak munkaidő kihasználtságának vizsgálata, a fizetett munkaidőn belüli mellékfoglalkozások indokolt engedélyezése, vagy éppen a megvizsgált és mérlegelt etikai-, vagy munkáltatói összeférhetetlenség okán, annak megtiltása. Mindezek alapján dönthető el, hogy a felhasznált munkaidőben elvégezhető feladatok csökkentett munkaidőben is elvégezhetők. Fontos volna ehhez a szövetségi és kamarai munkabér, közteher és egyéb költségek viselésének vizsgálata, azok egyértelmű elválasztása, és az indokolatlan az oda-vissza számlázások megszüntetése.
6. A vadászjegyek érvényesítésének, kiváltásának költség- és munkaidő takarékosabb elektronikus módszereinek bevezetése. (Pest megye erre már tett erre érdemi javaslatokat.)
7. Az elméleti és gyakorlati oktatás kamarai megszervezése, átvétele, szigorú minősítése, és a rendkívül szórt és elégtelen színvonalú „magán vállalkozások” fölszámolása.
8. A gyakorlatban dolgozó hivatásos vadászok tudásszintjének időszakos ellenőrzése, minősítés.
9. A vadászati kultúra vonalán: a nyilvános, az OMVK és OMVV által szervezett térségi és országos kiállításokon csak zsűrizett anyagok szerepelhessenek. Vonatkoznak hasonlók például a könyvkiadás vonalán is, ahol a kamara ajánlásával csak a kamara lektorátusának logójával megjelentek jelenthetnének a jövőben egyfajta minőségi minimumot
10.Legyen a köztestületnek egy zöld telefon száma, vagy nyilvános e-mail címe, ahol bármely kamarai tag elmondhatja véleményét, javaslatait, bejelentéseit, amelyre 30 napon belül – indoklással 30 nappal meghosszabbítva - a kamarai tag garantáltan választ kap. Ehhez feltétlenül szükséges a közérdekű bejelentő garantált védelme, amely egyébként is kiemelten fontos érdekvédelmi feladat.
11. Sürgős – és nem csak évek óta ígérgetve - változást kérünk és várunk el az egyszerűen csak szánalmasnak mondható külső- és belső kommunikációban. (Amennyiben szükségesnek tartja a Tisztelt Elnökség, tudnánk - ehelyütt terjedelmi okokból nem részletezhető - konkrét javaslatokat is előterjeszteni.)
12.Az agrárkamarához, vagy más szakmai köztestületekhez hasonlóan legyen újra kötelező a kamarai tagság, ezt a köztestület sürgősen harcolja ki. Enélkül ugyanis a civil szférában jól bevált és szokásos az etikai (és pedig fegyelmi) szabályozás nem működik. Ehhez szorosan tartozik az is, hogy kérjük és elvárjuk, hogy a köztestületbe és a területi szervezeteibe érkező írott és elektronikus levelekre az elvárható 30 napon belül válaszoljanak is. Ezt az alkalmazottaiktól elöljáróik követeljék meg, és szigorúan kérjék számon, mert a válaszadás hiánya a tagdíjat fizetők teljes lenézését és semmibe vételét jelenti. Legalábbis ezt így érezzük, és elvárjuk a belátható határidőn belüli írásbeli választ e jelen előterjesztésünkre is.
A fenti 12 pontban összeállított alulról jövő kezdeményezésünknek nyomatékot ad a mintegy két és félezer „lájkolónk”, akik a közösségi portálokon a fentiekben előterjesztettekkel messzemenően egyetértenek és emellett – természetesen - egyre gyűlnek az aláírások is.
Budapest, 2013. 08.25. Tisztelettel:
Homonnay Zs. – Mészáros Gy.
|
Új ciklus, új elnökség, a beadványt újra be kell nyújtani, elválik, hogy az új seprű jól seper-e?!