Nem kevés várakozással eltelt idő után boldogan és önfeledten tovább monitoringozhatunk, ami közben és annak fejében szalonkázhatunk. Bocsánat helyesbítek: vidáman mintavételezhetünk. Ahogy tetszik, vagyis kinek a pap, kinek a papné, vagy kórszerübben: szülő 1, szülő 2. A módszer persze ismerős, mert körülbelül hasonló kutatási okokból vadásznak bálnára a japánok is, pedig ők - velünk ellentétben - nem is boldog EU hímtagok.
Csak éppen a bálna jóval kiadósabb, mert nem lehet egyetlen kutatási mintából egy ültőhelyben akár kettőt is lenyomni. Ha jól belegondolunk, már több mint fél évtizede megy már ez, és készült erről a korántsem pillanatnyi elmeállapotról már ígéretes zárójelentés is. Csakhogy az éjt nappallá tevő szorgos kutatómunkával sem lehetett semmiféle kézzelfogható eredményt sem elérni. Persze megint nem nálunk, hanem a tavaszi szalonkahúzás tilalmát elrendelő euroidiótáknál, akik ezt elrendelték. Sőt, akadtak olyan napnyugati, megváltozott képességű parahozzáértők is, akik egyenesen azt állították, hogy a mi tavaszi húzáson való hagyományos szalonkavadászatunk miatt fogy a számuk. Közben ők a mi évente tízezer alatti néhai éves terítékünkkel szemben a piacokon füzérszámra árulták, és több millió szalonkát nyammognak el évente. Arra azért kíváncsi lennék, hogy, ha Brüsszelbe netán bevinnék az ülésterembe egy lőtt erdei szalonkát, hányan ismernék fel telefonos segítség, vagy rendőrségi fantom kép nélkül. Sőt, akad ott olyan döntnök is, akinek még egy sima érettségi bizonyítvány is meghaladta a vállon felüli lőhetőségét. De ez a szalonka ügy korántsem egyedülálló jelenség, mert, hogy mást ne mondjak, legalább ugyanennyire zsigerből utálják a görbe uborkát, vagy még a kevésbé eukompatibilis savanyú káposztát is. Azt mondják, az emberi hülyeség alkotmányos jog és ha valaki nem ön- és közveszélyes, akkor az nem ártalmas. Nos, akkor járjuk egy kissé körül ezeket az effektív, de akár forintosítható kárt okozó ártalmatlanságokat, amikkel a balsors tép. Egyáltalán nem jelentéktelen erkölcsi és etikai kárnak nevezhető az, hogy az alapjában véve jó szándékú, lelkes embereket elvtelen megalkuvásokra, és mindennapi hazugságokra kényszerítenek. Sőt, már alapidomítva, senki nem is mer ellene szólni, tenni meg pláne. Ez a jelenség pedig - nemzeti sajátosságaink ellenére - szépen lassan beleivódik mindenbe, mindent szétrág mint a puhafa szú, még a gumicsizmánkat is, pedig az már tényleg tele van. Ha pedig már senki nem meri kimondani az igazságot, hazudozik, kormol, sunnyog, és a szilárd meggyőződése ellenére a "ne szólj szám, nem fáj fejem" elvét vallja, az nem mondható igazán nagy- és egyenes jellemnek. Ahhoz, hogy tavasszal húzáson szalonkát lőhessünk, jobban mondva gyűjthessünk adatokat a saját költségünkön, be kell fizetnünk a további felmerülő kiadásokra a kutatásszervezőknek vadászatra jogosultakként 20 ezret-, a vadászati hatóságnak pedig 10 ezret, azaz összesen 30 000 kemény magyar forintot. Ennek fejében megkapjuk darabszámra, hogy mennyit lőhetünk. A piszkos anyagiak persze mindezekből teljesen ki vannak zárva - mondják - mert nem szabad rá sem hazai, sem külföldi vendéget hívni. Pfúj!

Legutóbb, 2014-ben - kerekítve - 430 vadászatra jogosult kívánt elmerülni a szalonkák rejtélyes életének és szupertitkos szeletkéjének lázas kutatásában. A hazai vadászatra jogosultaknak évente összesen csaknem 13 millió forintjuk "szárnyal" így el ezzel az újkori "madárjóslással". Most - két évvel meghosszabbítva - ez hét év alatt kerekítve és alsóhangon csaknem százmillió forint. Ám, hogy ez most sok, vagy kevés, az teljesen relatív. Van akinek ez sok(k), másoknak meg - például a Moho Sapiens emberfajtának - bagatell. Főként, ha mindezeknek a velőtrázó eredményességét, vagy akár a célirányos hatékonyságát vesszük őszintén és minden mellébeszélés nélkül górcső alá. Főként, mert a fafejű meggyőzendő "tovarisokról" mindezek úgy leperegnek le, mint a homok, mert aki, az "ötéves terv" eredményeiben nem hitt, annál nem valószínű, hogy majd a hétévesnél önként és dalolva a fegyvert majd leteszi,s netán bocsánatért esedezve hull a nyakunkba. Az is biztos, hogy kevés kártevő tudná mindezeket forintértékben bizonyíthatóan felülmúlni. Ami pedig nekünk ablakon kidobott pénz, az valakinek bizonyára haszon. Tehát minél tovább tart, annál jobb, sőt esetleg még az unokáink is látni fogják. (Az enyémek már jól látják is, tehát ez már kézzel fogható valóság.)

Persze semmi nem ugyanaz - és amint mondják - minden hasonlóság és párhuzam csak a véletlen műve lehet. Azon azért érdemes mélyen elgondolkodni, hogy nem is olyan régen, amikor lejárt az apróvad védelmében vitathatatlanul hatékony, fajszelektív, F-1-es, injektált tojás felhasználási és szerengedélye, s megszűnt a gyártása Fácánkerten, mindössze "csak" rongyos 10 millió forint kellett volna az engedély megújításához. Akadt is volna a gépsor újraindításhoz több vállalkozó is, de az engedélyezés költségeihez akkor anyagi fedezetük nem volt. Szerencsére a gyártó gépsorokat a gödöllőiek megmentették, s talán még azóta is meg van valahol. Kétségtelen tény, hogy ezzel a semmittevő közönnyel a kártevők tavaszi apasztásának, szabályozásának egy viszonylag olcsó, hatékony és igen jelentős eszközét veszítettük el, és hagyták az arra illetékesek lassan a feledés homályába merülni. A fiatalabbak meg azt sem tudják mi az. Annak idején előre szóltunk érte, írtunk róla, mozgósítottunk, kértünk, szinte már könyörögtünk az engedély megújításához szükséges pénz összegyűjtésért, minden eredmény nélkül. Pedig a küldötteink akár meg is szavazhatták volna (akkor már kötelező is lett volna) és bizonyára senkit küldött volna a padlóra, ha 300 forintot - egy korsó sörnél is kevesebbet - az apróvad védelméért hozzá tett volna a vadászjegye kiváltásakor. Ezekből az adományokból bőven összejött volna a szerengedély megújítása, de még a gyártás megindításhoz szükséges alapösszeg is. Nem jött össze, és meggyőződésem, hogy egyebek között ez is közrejátszott a ma tapasztalható apróvad drámához. A FeHoVa számomra egyik fő tanulsága - függetlenül a nagykanállal osztogatott káprázatoktól és a tapasztalt horror "szolgáltatásoktól" - hogy sajnos sokkal többen élnek a vadászatból, mint a vadászatért. Ha mindenki úgy gondolná - a kis, mezei vadásztól a nagyokig, a kézművesektől a legnagyobb gyártó és forgalmazó cégekig - csak az adóik önként felajánlható 1 százalékát visszacsurgatnák, közös akarattal, még az apróvaddal is akár csodákat is lehetne tenni. Mert akinek nem szállt el még teljesen a szürke állományának ötven árnyalata, az jól tudja, hogy csodák tényleg voltak nálunk, még a sokkal sanyarúbb viszonyaink között is. Nem lehetünk erre büszkék. Hát igen, ha mást nem, azt mindenképpen le lehet ebből szűrni, hogy a kártevők nem ehetők.

Homonnay Zsombor
Jágerblogger

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés