Hazánkban az élő vad tulajdonosa az állam. Remélem, azzal mindenki egyetért, hogy szabad területen élő vad mozgását nem tudjuk befolyásolni. Legjobb esetben csak zavarjuk, üldözzük, kizárjuk vagy békén hagyjuk. Általában elmondható, hogy a vadgazdálkodók mindent megtesznek azért, hogy ne legyen vadkár vagy minimálisra csökkentsék annak mértékét, de a terményárak drasztikus emelkedése az égig növeli a vadkár értékét. Ha az adott jogosult elejti az előírt nagyvad mennyiséget a törzsállomány még továbbra is „kárt” fog okozni, azaz élni, létezni, mozogni, enni. Azért irtsuk ki a törzsállományt, mert a károkat nem tudjuk megakadályozni a jelenlegi mezőgazdasági környezetben? Nálunk normálisabban gondolkodó országokban, ha a vadászatra jogosult teljesíti az előírt hasznosítást, nem fizet vadkárt. Az állam, tartományok szerepéről már nem is beszélve. Sokan szemünkre vetik, hogy a nagyvadfajok állományait nem tudjuk kordában tartani. Ez más országokban sem sikerült. Nem a vadászok hibája, hogy a jelenlegi táblaméretek a nagyvad számára kedvezőek. A gazdáknak eszükbe sem jut, hogy kisebb méretű parcellákban gazdálkodjanak több különböző növénnyel, amivel végre megbonthatnák a 300-400 hektáros kukoricásokat, napraforgótáblákat. Persze mondhatja valaki, hogy az integrált növénytermesztés támogatási rendszerében 75 hektár a maximális táblaméretet. A valóságban ez úgy néz ki, hogy a táblák között jó esetben van egy 1-2 m széles sáv, ami a szarvas számára olyan, mint ha ott sem lenne. Nem a vadgazdálkodók hibája, hogy az Alföld nagy részére erdőket telepítettek és a szarvas, vaddisznó azokat birtokba vette. Hatalmas területeket bekerítettek, ami azt eredményezte, hogy ami nincs bekerítve, azt akár egyetlen éjszaka megeszik és már nincsenek a közelben sem és nem is jönnek többet. Ez ellen semmit sem lehet tenni és felelősséget vállalni sem lehet. A mezőgazdaságban lassan melléküzemággá fejlődött a vadkárra termelés, ami komoly bevételt jelent - adómentesen - és palástolni lehet vele a technológiai hibákat. Ezért szintén nem az a vadgazdálkodó a felelős, aki nem a föld tulajdonosa.
Adott egy jó nyúlállománnyal rendelkező alföldi terület átlagos vízellátással, jellemzően gabonára és olajnövények termesztésére beállított termelési szerkezettel. Elmondható, hogy ezeken a területeken az őszi mélyszántások aránya elérheti az 50-60 százalékot a teljes vadászterületből. A mezei nyúl rendszerint február végétől kezd fialni a szántások hantjai közé. Aki nem hiszi, nézzen körül éjszaka egy hőkamerával. Március, április hónapban szintén sok nyúl fial – igaz, többnyire már másodszor - és ekkor megjelennek a 4-6-8 m széles, 16-25 km/h munkasebességű talajművelő munkagépek, lehetőleg éjjel-nappal. Ezek a gépek elpusztítják a mezei nyúl szaporulatát a teljes művelt területen, azaz a példánkban a vadászterület 50-60 százalékán. Ezeken a gépeken semmilyen vadriasztó nincs, így a minimális jó szándék is hiányzik. A nyúlfi türelmes állat és megvárja, míg a talajba kombinátorozzák, tárcsázzák. A gazda általában nem hiszi, mert nem lehet megmutatni neki a talaj felszíne alá került tapsifüleseket. Vetés után már fellélegezhetnek a nyulak egészen az aratásig, amikor néhány nap alatt sivataggá lesz a határ. Ezzel még nem lenne gond, de miután lehetőleg minden zöld felületet már előzetesen gyommentesítettek, feltárcsáztak, a minimális táplálékbázis is megszűnt. A mezei nyúlnak egy sajnálatos tulajdonsága, hogy nem vándorol és képes lenne leélni az életét egy 100 hektáros vagy lehetőleg még kisebb területen - ha hagynánk. A napraforgó érlelőzése (deszikkálása), már csak hab a tortán. A tarlók gyors éjszakai tárcsázása szintén komoly veszteségeket okoz a késői szaporulatban, amit persze lehet vitatni, de attól még igaz. 
Ha egy 2000-es törzsállománnyal számolunk - egyszerűség kedvéért- áprilisig minden probléma nélkül születhet 2000 nyúlfi a területre. Megjegyzem, a placentahegek alapján áprilisig ennél jóval több születik. Ha a terület fele tavalyi mélyszántás, akkor a gépek okozta elhullás 1000 nyúlfi, szerényen számolva. 1000 nyúl piaci értéke 10-12 millió forint. Az év során a további, humán eredetű elhullásokat nem is számolom. Ez az összeg egy alföldi vadgazdálkodó egy évi teljes bevétele. 
A lucernások első kaszálása rendszerint egybeesik a fácánok, foglyok költésével és ismert, hogy a lucernában található fészkek 100 százaléka megsemmisül, ami szintén komoly kár. Ha az őz beellik a lucernásba, borítékolható, hogy le fogják kaszálni a gidáit, miután a természetvédelmi, AKG túzokos területeket kivéve nem kötelező a vadriasztó lánc használata. Az árokpartok kaszálása szintén a fészkelő fajokat károsítja, csak azért, mert a gazdálkodónak bántja a szemét a füves vegetáció.
Drasztikusan csökkenek a mezei énekesek állományai, mert az élőhelyeiket megszüntetik, felszántják a magasabb haszon reményében. A gazdák többsége nem él a földjén és a mező élővilágára csak, mint bevételcsökkentő tényezőként tekint, amik elszívják a vizet, elfogják a napfényt, megeszik a növényeit. Szerintük az „agrár-környezetgazdálkodás” egy szitokszó, amit törölni kellene a szótárból is. Évente, országos viszonylatban milliárdokat költenek arra, hogy megszüntessenek olyan élőhelyeket, amelyek később semmilyen hasznot nem fognak hozni. Nem is értik, hogy miért van szükség rovarteleltető bakhátra - minek teleltessem a rovart, ha jövőre úgyis le fogom mérgezni? Mi az a vadvédelmi szegély, ami változatosabbá tenné az egyébként kultúrsivatagként működő földterületet? Belegondolt már valaki abba, hogy egy talajfertőtlenítés után milyen élet marad a talajban? A földigiliszták nem fognak nyüzsögni. Mondhatnánk, hogy a saját birtokán azt tesz mindenki, amit akar és ezt nehéz vitatni, de amikor a jövő nemzedékek életterét teszik tönkre állami segítséggel, akkor már egy egész társadalmat érintő kérdésről van szó. Közvetve nem csak mi vadászok vagyunk a haszonélvezői az erdő-mező élővilágának, de sajnos csak velünk akarják megfizettetni az árát.
A vadkárok rendezésében közös megegyezésre kell jutni és nem lehet más kárára szórakozni, de ez legyen igaz a másik oldalra is. Csak azok kapjanak támogatást közpénzből, akik fenntartható módon, környezetrombolás nélkül gazdálkodnak. A gazdákat érdekeltté kellene tenni a vadkár elhárításában és a vadvédelemben is. Jelenleg egy vadgazdálkodó ugyanannyi területbérletet fizet a jó és a rossz területekért is. Azaz vannak területek, ahol a mezei pocok is veszélyeztetett faj lehetne és mégis egy árban van a vadban gazdag területekkel. Ezeken a területeken a gazdának nem érdeke, hogy apróvad éljen a területén - pedig kevesebb baj van vele, mint a vaddisznóval - hiszen nem jelent neki bevételt. Jelenlegi szabályozás mellett a gazdának nem érdeke, hogy tegyen a vadkár ellen. Egy 20 százalékos önrész talán már megmozgatná egy kicsit. 
Nem azzal van a gond, hogy vadkárt kell fizetni, hanem azzal, hogy milyen mértékben és milyen kármegállapítás alapján. A kártérítés összegét kiszabó bíróság alig veszi figyelembe a felróhatóság mértékét, és ez ellen logikus, hogy minden épeszű ember tiltakozik. Az is logikus, hogy a másik oldal pedig szeretne minden bőrt lehúzni a vadgazdálkodóról. 
Sajnos tagadhatatlan, hogy sok területen a jelenlegi vadgazdálkodás inkább rablógazdálkodás jellegű, mert a hazai vadásztársadalom nagy részében még nem tudatosult, hogy ez egy drága szenvedély és bizony sok pénz kell hozzá. (Tisztelet a kivételeknek.) Más kérdés, hogy sok területen a vadgazdálkodó ellehetetlenítése, a terület megszerzése a cél. Ez viszont felemészti a nagy bikáinkat, bakjainkat fiatalon, mert kell a pénz. Zsebbe kell nyúlni? Rendben. Aki nem bírja, kiszáll - és egyre fogy azok száma, akik tudják fizetni a költségeket. Az elejtések csökkenni fognak - gazdagék sem tudnak mindig vadászni - a vadkárok tovább nőnek, csak most nem lesz, aki fizesse és a kör bezárult. Ha a tehenet fejni akarjuk, életben kell hagyni. Arról pedig nem érdemes álmodozni, hogy a vaddisznóállomány egyszer csak elkezd magától csökkenni, hacsak az afrikai sertéspestis nem ér ide időben. Megjegyzem, vannak területek ahol a tulajdonos a vadászatra jogosult és érdekes módon nincs vadkár. 
Lehet, hogy a vadásztársasági rendszerrel van a gond? Ezen nem csodálkozom, mert ma olyan egyesületek kezelik a vadállományt ahol egy tag egy szavazat elvén döntenek szakmai kérdésekről és még a földtulajdonosi közösségnek sincs sok beleszólása a vadgazdálkodásba. A felelősség egyetlen ember – az elnök - vállán van, és lehet bármilyen szakember - már ha az - a közgyűlés, vagy a szintén többnyire laikusokból álló intézőbizottság egyszerű többséggel el tudja lehetetleníteni, ahogyan azokat a tagokat, akik áldoznának a fejlesztésre. Ezzel a tőkebevonás lehetősége is elvész. A hivatásos vadászok - ha vannak is - nem sok vizet zavarnak.
Valószínű, hogy még sokáig fogunk rágódni a vadkár és a vadban okozott károk kérdésén, de az biztosnak látszik, hogy az agrárlobbi olyan erős hazánkban, hogy ha lesz bármilyen módosítás a vadászati törvényben, az nem a vadászok, a természet érdekeit fogja figyelembe venni. Jó, hogy beszélünk róla, de pusztába kiáltott szó marad, ahogy a hivatásos vadászok kérdése is. Szóval a sövény túloldalán sokan vagyunk és mi is élni szeretnénk, lehetőleg szabadon és egészségesen…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés