Kezdjük talán azzal, hogy az évkönyv, mint olyan, egy meghatározott módon értelmezett sajátos műfaj. Nem attól lesz azzá, hogy rányomják a címlapra, hanem a műfaji határoknak megfelelő belső tartalomtól. Aki nem tudja, vagy nem hiszi, az járjon utána. A tudatlanság pedig semmiféle felelősség alól nem mentesít. Az ilyetén önfertőző (mű)fajtalankodás – mivel az valójában bűncselekmény - pedig felér egyfajta szellemi molesztálással. Ha egy üveget tele öntök sz@rral, lekötöm cellofánnal, és beteszem valakinek a spájzába, bármi van ráírva, csak egy teljesen tökkelütött nézheti a nagymama befőttjének.  A cselekmény évtizedek óta folytatólagosan elkövetve, pedig akár már halmazati cselekménynek is mondható. Mivel nem szól érte senki, ez az össznépi szemhunyás a sötét háttérben szellemi fogyatékkal élő tettestársakat is sejtet. Jó kedvvel, bőséggel. De van felelős szerkesztő, szerkesztőség, hat fős szerkesztőségi leányság és legénység, sőt még lektor is, mit tudom én mennyiért meg-, vagy lefizetve.  És mégis, tényleg ilyesmi még 2017-ben is megtörténhet? Senki nem veszi észre, nem teszi szóvá, hogy ha – vadászokat érdeklő és nem érdeklő -  irományokat, vegyes felvágottként, hetet-havat összehordva egybe kötnek, attól az még minden lehet, csak éppen évkönyv nem. A fő téma – ami nem téma – mi más lehetne mint 2017-ben a muflon!  

A sok közül álljon itt csak néhány valóságos  „gyöngyszem”, vagy stílusosan „gyöngy fog” egyfajta elrettentő példaként. Úgy tűnik egyeseknek még manapság is képtelenség megtanulni vadásznyelvünkben a „trófea” szó helyes használatát, mert nálam kiveri a biztosítékot, ha azt olvasom, hogy a „trónról …az elejtett bika trófeája letaszította a másik bikáét”. Hogy mire nem képes ez a fránya lefőzött koponya? Csak úgy taszigál. A kép- és elmezavar totális . És, mi lehet vajon a bika trófeája – győzelmi jele – csak nem az elejtő vadász kalapja? A kínzó témahiányon kívül vajon mitől lehet időszerű az aktuális év hónapjaiban egy-egy évtizedekkel ezelőtti kapitális agancs? Vagy netán a mantrázás a tudás jó édes anyja? Ezekre, és a hasonlókra – ahogy mondják – egyszerűen nem lehet gombot varrni. Sokat tépelődtem, de nem tudom másnak nevezni, mint idióta gügyögésnek, ráadásul a vad iránti súlyos tiszteletlenségnek, ha jelesül a muflon esetében egy  „Csigabiga  gyere ki” agymenéses cikk cím a vadászok számára megjelenhet. Kedves gyerekek, ha megsértődtök, ha nem, de – szerintem - mindezeket már nem lehet alulmúlni. Vagy mégis – ahogy a kutyák – majd újra próbálkoztok? Mi itt az „üzemterv”?  Nagy elődeink ventillátorként forognak a sírjaikban. Nem lehet manapság normálisan – gügyögés és hamis pátosz nélkül – beszélni. Egyébként meg szögezzük le: semmi, de tényleg semmi közünk nincs sem a baromi érdekfeszítő városi vadgazdálkodáshoz, a birodalmi sas ügyekhez, a „városi élőhelyekhez”, vagy az ehhez hasonlókhoz, hiszen, ha vadászni megyünk, végre éppen onnan akarunk kiszabadulni. Nekünk bőven meg van a magunk baja, gondja, problémája, akkor is, ha az ízletes jutalomfalatok reményében a jelenkori elvárásoknak megfelelően kötelező mindent a szőnyeg alá söprögetnetek. Sőt, lehet az egészhez hangosan még csettinteni is, hogy hú de jó ez a végtermék, ez a nyúlmódra végbélből előkapart éjszakai cökotrof. Arról kellene már végre – egyebek között - szólni, hogy a városok, a belterületek, a zártkertek gondjait oldják meg – jó pénzért – azok, akiknek az a dolguk, és azért kapják a fizetésüket. Ne mutogassanak folyvást vissza a vadászokra, mert mindezekhez nekünk az égvilágon semmi közünk sincsen, sőt drákói jogszabályok tiltják belterületen a vadászok bármiféle beavatkozását. Ha meg netán a sok unszolásra néhány jószándékú vadász tenne valamit, úgy meghurcolják, hogy attól koldul. Se törvény, se ember fia ki nem áll érte, ezt már jól megtanultuk.

Vajon el kellene hinnünk, hogy e kötetben leírtak voltak 2016-ban a hazai vadászat, vadgazdálkodás legfontosabb kérdései? Egy jó szót sem érdemeltek azok, akik sok-sok éves vadászmúlt után elveszítették a vadászati lehetőségeiket? Ja, hogy ez „csak” ennyi, meg annyi százalék? Gondolj bele, mert könnyen Te is beleeshetsz abba a „százalékba”, hiszen bárkit, bármikor ráültethetnek a lapátra. Ha más nem is, de a szolidaritás, az emberség minden magyar vadásztársunknak járna, hiszen eddig velünk voltak, s tolták a szekeret. Mi lesz, ha sok évvel, vagy akár évtizedekkel később ezekből az évkönyvekből szeretne valaki, valamit, ne adja Isten, amitől egyesek a legjobban félnek, a valóságot, megtudni? Na, ne hülyítsük tovább se egymást, se az utókort, mert a kórszerű agymosás, nem valami „nagymosás”, amitől minden tiszta lesz. A minta – természetesen - nem reprezentatív, de harminc, általam igen tisztelt és teljesen normálisnak mondható vadásztársamtól kértem véleményt, de azok vagy az enyémhez kísértetiesen hasonlóak voltak, vagy nem tűrnék a nyomdafestéket. Ha valaminek nincs haszna, az haszontalan, bármennyibe is került.  Nem lehet, vagy nem tudtok valami a vadászokat tényleg érdeklő, és nem innen-onnan összeollózott, lerágott csontokat föltálalni, magyarán:  egy valóban használható évkönyvet sem összerakni? Mert ez igazán nem az, aminek előadjátok. 

Homonnay Zsombor

jágerblogger

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés