A Széchenyi Zs.Vadásztársaság 4277 ha nettó vadászterületen gazdálkodik, zömében Gerendás,Békés megyei község önkormányzati területén. 

 Az Ős-Maros hordalékkúpján elterülő földterületek kiváló termőképességű, magas humusztartalmú, igazi „zsíros fekete földek”, amelyek átlagos Aranykorona értéke 40 felett van ha-onként. Ez a mezőgazdaság szempontjából alapvető adottság lényegében meghatározta a gazdálkodási módot: a tanyavilág teljes megszűnésével a 70-es évek végére kialakult a nagytáblás, un. „intenzív művelésű mezőgazdaság.” Nálunk is ugyanaz játszódott le, mint az Alföld szinte teljes területén: minden talpalatnyi földet beműveltek, a tanyákat illetve a tanyahelyeket eltüntették, az ide vezető dűlőutakat megszüntették, az árnyékot adó fákat kivágták.

Igazi „kultúrsivatagot” sikerült a gazdászoknak létrehozni… Külön gond nálunk, hogy nincsen sem természetes sem mesterséges vízfolyás,tó, vízzel feltöltött meliorációs csatorna a területen és egy-egy  aszályos év - mint pl. az idei! - hatása alapjaiban rengeti meg a vadállományt! A vadászterületünk az adottságai miatt soha nem tartozott Békés megye legjobb területei közé: a terítékadatok alapján a megyei rangsorban hátulról az ötödik- hatodik voltunk és évről - évre, szinte már szokásosan szembenéztünk a súlyos pénztelenséggel, a napi anyagi gondokkal. Ugyanazt a (mai divatos szóval nevezzük ORTODOX…) gazdálkodási módot folytattuk 1999-ig, mint a Vadásztársaságok zöme akkor, és valószínűleg még jelenleg is sokan: tavasszal vártuk a jó agancsfelrakást, a nem válogatós fizető vendéget, hiszen az évente terítékre került 10-15 db őzbak bevétele volt az egész éves gazdálkodás alapja. Ebből a pénzből vásároltuk a napos, majd később az előnevelt fácáncsirkét. A vadőr/ök egész évben nevelgették a fácáncsirkét, amelynek ELSŐ vadászatára már minden Tag hetekkel előtte készült. Ha sikerült olasz apróvad vadászokat találni, akkor a kasszát némileg feltöltöttük, majd jöhetett az idényenként 14-16 tagi vadásznap, amely alatt a területet szisztematikus alapossággal keresztbe-kasul, többször is megvadásztuk. Három-négy nap megpróbálkoztunk még az élőnyúl befogással is, hiszen júniusig - a következő évi őzbak bevételig! - ki kellett tartani a pénzünknek.

A gazdálkodás zömében az őzbakra alapozódott, az apróvadállomány a rossz élőhely miatt szinte csak vegetált, nem gyarapodott - még számára kedvező időjárási viszonyok esetén sem! 1999-ben aztán gondoltunk egy merészet: fejezzük be a fácán mesterséges nevelését, a kibocsájtást és az így felszabaduló pénzt - akkor kb.2-3 Millió Ft-ot - teljes mértékben fordítsuk az élőhely fejlesztésére. (nevezzük ezt is a mai divatos szóval UNORTODOX gazdálkodásnak…)    Ez az élőhely-fejlesztés elsősorban vadföldek mozaikszerű megvásárlására, azok beerdősítésére, kútfúrásra, sózók, etetők készítésére, az apróvadállomány természetes szaporodó helyének bővítésére szolgáljon. A kiinduló cél az volt, hogy a bevételünk jelentős része ne az őzbakból származzon, hanem az élőnyúl eladásából, a vadfácán állományára pedig kizárólag a tagság vadásszon. Mint minden újdonságot, ezt sem volt könnyű „átvinni a Vadásztársasági demokrácián”, de hála Istennek sikerült! Vessünk egy pillantást a Vadásztársaság 1997-es területére, térképére.

Látható, hogy akkor összesen kettő db, kb. 4 ha területű saját telepítésű erdőcskét , 4 db kutat,  pár db apróvad etetőt és tíz db félkész nagyvad etetőt találtunk akkor a területen, a revír vadgazdálkodást szolgáló berendezésekkel való ellátottsága - fogalmazzunk finoman - elég vérszegény volt!Majdnem 20 éven át folytattuk a földvásárlást és azt hiszem ez a folyamat mára már teljesen megállt - manapság lehetetlen termőföldet venni : egyrészt nincsen eladó, másrészt csillagászati ára lett,harmadsorban a törvényi szigorítások hatására az  életvitelszerűen földet művelők vásárlásai sem lettek egyszerűbbek…   Már a  kezdetektől, minden irányból kaptuk a máshol megoldhatatlannak tűnő feladatra vonatkoztatott kérdést: „ hogyan vásárolhattok Ti földet,hiszen egy Vadásztársaság nem jogosult erre?”  Ez így is volt, nálunk sem a Vadásztársaság vásárolta a földeket, hanem a Vadásztársaságnak a tagjai. A Vadásztársaság ezekre a földekre haszonélvezeti jogot alapított és ennek fejében átadta a tulajdonos részére a vételárral megegyező pénzt. Igaz, ma már ezt a haszonélvezeti jogot is eltörölte az új Földtörvény, ám mivel ez az egész vásárlás teljesen bizalmi alapon működött nálunk, ezért ezen  földek felett ma is a Vadásztársaság rendelkezik.  A fokozatosan, évről-évre vásárolt földdarabok felén általában azonnal fákat ültettünk, másik felén pedig lucernát telepítettünk.

 Nagyon fontos az,hogy a vadföldjeinkbe telepített lucernáinkat minden évben először csak július közepén-végén szoktuk lekaszálni,azaz nem a termelés a célunk,hanem a fészkelő/fialó helyek számának a növelése és a nyugodt,biztonságos költés,fialás segítése! Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ma már a bevételünkből gond nélkül meg tudjuk vásárolni a téli vadetetéshez szükséges tápot, szénát, kukoricát stb.- nem szorulunk rá a takarmánytermelésre!  Majd mindegyik vadföldön kutat is fúrtunk és 5-10 m3-es itató gödröket, etetőket, sózót csináltunk.  Csak érdekességként említem meg, hogy a föld ára a kezdetekben - 1998-ban -  2000-3000 Ft volt Ak-ként. Ez ma már eléri a százezer Ft-ot, azaz majdnem az ötvenszeresére(!) ment fel a föld ára nálunk és ennek még nincsen vége…. Fontosnak tartom elmondani, hogy az erdőcskéinket minden szempontból legalizáltuk és a Földhivatali tulajdoni lapokon jelenleg  „ szabad rendelkezésű erdőként” szerepelnek. Összesen 1600 Ak értékű az a földterület, amit vásároltunk, látható, hogy az élőhely közvetlen, maradandó átalakításán túl a földvásárlás befektetésnek is nagyszerű volt!  A vadászterületünk jelenlegi erdősültségi és a vadgazdálkodást szolgáló berendezésekkel, eszközökkel történő ellátottsága a  5.sz.képen:Térkép 3. látható.

 Jelenleg  17 db kb. 33ha területű saját telepítésű erdőnk,13 db kb. 9 ha területű művelt vadföldünk van, az ivóvizet 18 db kút

szolgáltatja  8 db  kibetonozott

 és 7 db hagyományos fóliázott itatógödörbe. Ezen kívül a területen keresztül ívelő, de állandóan száraz csatornákban még 8 db kézzel ásott itatógödör is található, amelyek a természetes csapadékot normális vízellátottságú években egész évben megtartják, sajnos az ilyen száraz nyarakon, mint az idei már teljesen kiszáradnak. Jelenleg 240 ha-onként van egy db fúrt kutunk, de még a kútfúrásokat nem fejeztük be! A sózók száma: 66 db,

 az apró és nagyvadetetők száma: 50db.

 Az élőhely átalakításának ezek voltak a legfontosabb mozzanatai. Természetesen ezt az átalakítási munkát soha nem lehet, és mi sem fogjuk befejezni. Az alapvető élőhelyfejlesztési feladatokat a további földvásárlás megszűnése miatt nem tudjuk folytatni, de javítani, átalakítani, finomítani, egyszerűsíteni minden évben kell, hiszen a vadállomány - ahogy majd látni fogjuk a számokból - meghálálja! Nagyon fontosnak tartom kihangsúlyozni azt, hogy egy, a mi területünknél jobb adottságú vadászterületen sokkal kevesebb munkával jelentősen javítható az élőhely és komoly vadállománynövekedés  érhető el egy adott időszakon belül is!  

Az élet már nagyon sokszor bebizonyította, hogy egy-egy ragyogó ötlet, elképzelés, tudományos vizsgálati eredmény semmit, de semmit sem ér, ha a gyakorlatba nem tudjuk megfelelő módon átültetni. Tapasztalatom szerint az élőhelyet, a vadászterületet sokkal könnyebb volt javítani, átalakítani, mint az itt élő emberek, a saját vadásztársaim gondolkodását, valamiről vallott nézeteit, szokásait módosítani, az új elképzelésekhez a támogatást megkérni és megszerezni. Főleg, ha az újítás már meglévő, szerzett jogok csorbításával, netán kevesebb vadászati lehetőséggel járó átalakítással járt! Nem volt könnyű, de sikerült az első legfontosabb kérdésben a Társaságon belül konszenzusra jutnunk: nevezetesen a vadásznapok számát /a vadászati nyomást minden esetben a vadfácán éves szaporulatának ismeretében a hivatásos vadászok javaslata alapján szeptember hónapban határozzuk meg. Gondoljanak csak bele: eddig 14-16 vadásznap volt egy idényben, ami aztán, ha jó volt a fácánszaporulat, akkor 8-9 -re csökkent, ellenben ha esős, rossz év járta, akkor csupán egy-két vadászati napot tartottunk! Igaz, hogy 50-60 kakasos napi teríték alatt nem sok vadásznapunk volt, de nem kevés beszélgetésbe telt, mire hozzászoktunk a változáshoz!

Ebből a szempontból nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Vadásztársaságunk 20 tagja 13 családból „áll össze”, azaz 7 vadász már a mi saját gyerekünk, az átlag életkor 39 év és 7 főnek van felső vagy középfokú vadászati végzettsége - valamivel könnyebb így egy új elképzeléshez a szükséges támogatást megszerezni! Persze azért a legfontosabb alapelvet továbbra is szem előtt tartjuk: „ a szakmában nincsen demokrácia!”  A Vadásztársaság tagjai minden további nélkül, szabadon, demokratikusan dönthetnek arról, hogy mi legyen a vadászat utáni vacsora menüje, legyen-e idényzáró vadászbál, hány lövészversenyt tartsunk egy évben: egyet vagy kettőt? Arról azonban nincsen vita, hogy hány vadásznap legyen egy idényben, a tagi őzbak kilövési jogosultságot ne a munkavégzéshez kössük, az élőnyúl befogást vagy a vadásztatást preferáljuk a hasznosítás során, hová építsünk új etetőket, fúrjunk új kutakat, készítsünk itatógödröket, vásároljunk-e télen őztápot vagy ne. Ezek teljesen szakmai jellegű kérdések és az ilyen jellegű kérdésekben a hivatásos vadászok véleménye a döntő: az Elnökség vagy a Vadászmester a vadőrök véleményét azt mondhatom, hogy 100 %- ban elfogadja! A vadgazdálkodási gyakorlat átalakításának ez a kezdete, a kulcsa, a legfontosabb eleme :  nevezetesen a hivatásos vadászok! Mivel a szakmai feladatokat nálunk is, a területet és a vadállományt alaposan ismerő, önálló munkavégzésre képes és jogosult hivatásos vadászok látják el, nincs arra okunk, hogy ezen a gyakorlaton változtassunk! Annál is inkább, mert az eredmények jönnek, az előrejelzéseik, megfigyeléseik helytállóak, munkájuk mindenhol látható! A kezdetekkor nehéz volt eldönteni, hogy melyik utat válasszuk: vegyünk fel egy képzett vadőrt alacsony fizetésért, határozzuk meg neki a feladatokat, tűzzünk ki célokat, majd a jelentkező eredmények után adjunk majd magasabb fizetést- ez volt az egyik út. Mi a másik utat választottuk: az akkori helyzetben a lehető legmagasabb alapfizetés mellett mozgóbérként még a Vadásztársaság teljes évi nettó árbevételének  10 %-át is hozzátettük, azaz egy magasabb fizetést garantáltunk. Ennek - gyakorlatilag - nincsen felső határa, hiszen a bevételünk - a munkavégzésük eredményeként - folyamatosan emelkedett, ezáltal az ő fizetésük is folyamatosan nőtt - mindenki számára adott a motiváció! Jelenleg azt gondolom, nem sok helyen keresnek a hivatásos vadászok havonta nettó 300 ezer Ft közelében, amihez még párosul a munkaruha, a szolgálati motor és autó korlátlan km futással, korlátlan telefonhasználat, valamint az előírt állami normán felüli dúvadjel térítés. Csak egy mondatban a normán felüli dúvadjelről, mert nagyon rövid az idő: mi már 15 évvel ezelőtt 75 db lőszert adtunk egy róka, ma 20-at a borz  után, a kutya után - bár nem kötelező -, de ma is fizetünk 25 db-ot, a macska után pedig 10 db-ot. A hivatásos vadászok legfontosabb feladata a vadállomány védelme a károsító szárnyas és szőrmés ragadozóktól. A kártevőket kizárólag puskával apasztani csak nagyon korlátolt és nem eredményes munka. Mivel volt a csapdázásra a vadőrök részéről fogadókészség, a Vt. megteremtette ennek a feltételeit. Jelenleg hét féle csapdatípusból 60 (hatvan) db-ot üzemeltetünk, amely a dúvadteríték kb. felét adja.

Fontosnak tartom megjegyezni,hogy ezek között a csapdák között még nincsen patkányfogó csapda! (hálós,hattyúnyak,köbös,taposólemezes, Larsen, testszorítós,nagy ládacsapda stb.)  Nyugodt szívvel kijelenthetem azt, hogy amelyik vadászterületen nem csapdázik a hivatásos vadász ott ne is várjanak jelentős mennyiségű apróvadat!

Nem akarom vég nélküli grafikonokkal, számokkal terhelni a figyelmet, ezért csak néhány fontos dúvadirtási adatot említek az elmúlt 20 évből. 1997-2006.között 778 rókát ejtettünk el, míg 2007-2016.között 455 db-ot, azaz a rókateríték majdnem a felére esett vissza.

Kóbor macskából 1997-2006.között 1.450 db volt a teríték, amely az elmúlt tíz évben 637-re - durván a 45 %-ra  csökkent.

Egész komolyan mondom, hogy kemény munkába került a vadászterületen egész évben életvitelszerűen élő, szaporodó és természetesen vadászó „házimacskák” számának az elfogadható szintre történő redukálása. Azt nem mondom, hogy kiirtottuk volna őket, de a számuk érezhetően kevesebb, mint volt a kezdetekben.

Ugyancsak számottevően csökkent a kóbor kutyák száma is. Az első 10 évben 409 db-ot lőttünk, míg a második dekádban már csak 212 db-ot.

Az őzgidát megfogó kutyákról valamint a süldőnyulat fojtogató macskáról a sokkoló képeket az egyik WEB kameránk ill.a vadászmesterünk készítette és érdemes néhány percben ezt a témát jobban körbejárnunk! „ 1990.óta felnőtt, szavazópolgár lett az un.  = BAMBI-GENERÁCIÓ = amelynek jellemzője a természeti ismeretek alapvető hiánya, minimális a realitásérzéke, aránylag könnyen manipulálható,  roppant nagy az önérzete és az igényszintje! Ráadásul a szenzációéhes média egy-egy hamis hírt felturbóz, félremagyaráz, melynek hatására adott esetben tízezrek horkannak fel, döntő befolyást gyakorolva a döntéshozókra :  nos! Ennek hatása, „végterméke” az a bárgyú törvény, amit a kóbor kutyák, macskák vadászatának szabályozásában, végeredményben naponta kénytelenek vagyunk megtapasztalni!”  -   Ezeket a gondolatokat egy közeli  vadászbarátom osztotta meg velem, s mivel teljes mértékben helytálló az érvelése azt hiszem nem volt hiba ezt, itt - most elmondanom… Ugyanakkor azt is muszáj elmondanom, hogy ezeket a fotókat, rövid magyarázattal ellátva a készítésük után nem sokkal elküldtem közlésre az egyik nagy vadászlapnak. Gondoltam jók a képek, a téma is aktuális, végre nem is mi vadászok csináltunk valami rosszat - ugyan mi lenne a megjelenésnek az akadálya? Nem fogják elhinni, hogy milyen választ kaptam!

Azért nem közölhetik, mert nem illik bele a mostani irányzatba! Mostanság csak szelíd kis cicusokat, kutyusokat lehet a lapokban megjelentetni - az ilyen képeket, cikkeket - sajnos - nem! Hát én erre azt mondom, hogy próbálták volna ezt így Fekete Istvánnak, Nemeskéri Kiss Gézának, Kittenberger Kálmánnak vagy Gróf Károlyi Lajosnak elmondani… Nem sírni-ríni kell a csökkenő apróvadállomány miatt, hanem határozottan és keményen fellépni ennek a vadállománynak a megmentése érdekében, hiszen már a falig hátráltunk! NINCSEN TOVÁBB! 

EZ A MOSTANI IRÁNYZAT-  ROSSZ IRÁNYZAT! 

A  ”természetvédelem” ténykedése mellett sem mehetünk el szó nélkül. Manapság amikor minden, de minden forintosítható, ára és értéke van, akkor hogyan lehetséges az, hogy a védett és a vadászható apróvadállomány gyászos lecsökkenése, természeti értékének milliárdos elvesztése senkinek sem szúr szemet? Ellenben számolatlanul ömlik a pénz kézzelfogható eredményt soha nem hozó, kifinomult, állítólagos „un.”természetvédelmi akciókra: parlagi sas, nagyragadozók, barna rétihéja stb.stb. védő/óvó/ monitoringozó/kihelyező programokra? A barna rétihéja az apróvadállomány szempontjából - szerintem - legveszélyesebb ragadozómadár, amelynek  kártételére két saját készítésű fotóval próbálom meg - egyebek mellett -  a figyelmet ráirányítani.

 2017-et írunk jelenleg, a világ és az emberi környezet messze nem olyan, mint 100 évvel ezelőtt! Nyilvánvaló, hogy azzal, ha számolatlanul szaporítunk egy adott ragadozó madár/vagy emlősfajt - csak azért, mert eddig kevés volt vagy hiányzott a faunából - a 100 évvel ezelőtti állapotokat nem fogjuk tudni visszaállítani. Sőt! Az így túlszaporított faj esetleg az eddig ott élő védett vagy vadászható vadfajokat,- mint potenciális zsákmányállatokat - fogja számottevően megritkítani! Erre a legjobb példa a Jászság, amely nem is olyan régen még az ország egyik legjobb nyulas régiója volt. A parlagi sas elképzelés nélküli,átgondolatlan felszaporítása miatt ez a nyúlállomány azóta eltűnt! Kérdezem: melyik a nagyobb kár az Államnak? Arra a nagyon fontos kérdésre még soha nem kaptam választ egy természetvédelemmel komolyan foglakozó szakembertől sem, hogy egy védett vadfajból mennyire (hány párra, darabra?) van szüksége a megyének, régiónak esetleg az országnak? Ideje lenne ezt a kérdést tisztázni először! Ezután következni kell a védett vadfajokra kiterjedő szakszerű, pontos állományfelmérésnek. Nem hagyható ki az objektív, szakszerű és megfelelő számú táplálékvizsgálat elvégzése sem! Amikor pedig már az itt felsorolt információk a rendelkezésünkre állnak, akkor kell megszabni a további teendőket - abban biztosak lehetünk, hogy ezek a további teendők nem fognak a jelenlegi „iránnyal” megegyezni!

Három fontos dolgot említenék még nagyon röviden: törekedni kell arra - és az előírások is erre köteleznek -, hogy a vadászat során meglőtt vadat a lehető legrövidebb időn belül terítékre hozzuk! Az apróvad vadászatok elmaradhatatlan „résztvevője” a jól felkészített, bevadászott vadászkutya, amely nélkül az eredmény sokszor akár 50 %-al is kevesebb lehet. Mi úgy gondoltuk, hogy minden egyes elveszett vadfácán kakasért, nyúlért kár! Ahhoz, hogy a veszteség a legkevesebb legyen a bevadászott, munkavizsgázott kutyák számát kell a legmagasabbra emelni!  Ezért minden Vadásztársunk kutyavásárlását 50 ezer Ft-al támogatja a Vt, ennek eredményeképpen gyakorlatilag majdnem minden vadászunk tart már vizsgázott vizslát.

Mindenkinek csak ajánlani tudom a legújabb kori technikát, a vadászterületre kihelyezett WEB kamerákat! Ha valami, akkor ezek a kamerák igazán alkalmasak arra, hogy mindenki számára vaskos meglepetéseket okozzanak! Egyelőre kettő db-ot vásároltunk és az itatógödröknél rotációs alapon cserélgetjük. Néhány éjszakai lámpás dúvadirtás sikertelensége alapján sokan azt gondolták nálunk, hogy - az állandó zaklatás hatására - szinte már nem is él, vándorbotot fogott minden kártevő. Aztán nagyot néztünk, amikor emailben megérkezett néhány kamera által készített kép! Róka, borz, kutya, macskák, nyest, görény, dolmányos varjú, szarka mind-mind rendszeres vendég volt az itatógödröknél, a barna rétihéják napi többszöri fürdőzéséről nem is beszélve!  A legnagyobb meglepetést egy gímünő okozta,”aki” egyik erdőcskénket választotta ideiglenes tanyájául. Nagyon sok információt kaptunk az adott itató körüli bakok trófeájáról, arról, hogy a nyúl - igenis - rendszeresen iszik, vagy arról is, hogy egy-egy itatóhoz mennyi ragadozó jár és érdemes-e oda csapdát kihelyezni. 

Ahol ennyi nyúl van, ott biztosan van vadkár is! - erről a kérdésről sem szabad elfeledkezni. Természetesen ennyi nyúlnál és ennyi napraforgónál, dinnyénél, gyümölcsösnél fokozott az esélye a vadkárnak. Mi ezt a kérdést is megpróbáltuk a hagyományostól eltérő módon kezelni. A Vtv-ben az áll, hogy a földhasználó köteles a vadkárok ellen védekezni. Mi erre a tényre már február elején, minden lehetséges módon (Önkormányzati hirdetőtábla, faluújságok, tértivevényes levél, az érintettek összehívása stb.) felhívjuk a gazdálkodók figyelmét és felajánlunk mindenki részére egy közös védekezési formát! Nevezetesen kb.60 db villanypásztor jeladót, több ezer felgombázott karót, villanypásztor drótot a Vadásztársaság kölcsön ad a földhasználóknak, akiknek az a dolguk, hogy ezt a technikát kitelepítsék és üzemeltessék! Ezen kívül- amennyiben a telepítés és az üzemeltetés is szakszerűen zajlik - akkor napraforgó esetében 1000.-Ft/ha míg dinnye esetében 5000.-Ft/ha kerítésépítési támogatást is adunk. Ez a pénz abban az esetben nem jár, ha a napraforgóban vagy egyéb növényekben a villanypásztor telepítés vagy működtetés hiányossága miatt - végszükség esetén - agyon kell lőnünk néhány kártevő nyulat. Jelentem a védekezési rendszer működik, mindenki tudja a dolgát: a vadőreink nem kerítést építenek naphosszat, hanem a sorban álló gazdáknak osszák ki a technikát és a végén ezt vételezik vissza - meg természetesen az egyéb hivatásos vadászi feladataikat végzik - hiszen az a munkájuk! 

Összegzésül a végére maradt az, hogy mi lett nálunk a 4277 ha-on, az eddig felsorolt élőhely fejlesztés, vadgazdálkodási „módszerváltás” eredménye: 1997-ben 273 db nyulat és 872 db fácánt sikerült hasznosítanunk a területről úgy, hogy 2400 db-os fácánkihelyezés történt. Egy évre rá új hivatásos vadászokkal, új koncepcióval vágtunk neki a munkának. A második év végére (2000-re ) a nyúlterítéket sikerült megduplázni, túlléptük az 500 db-ot, 2002-re  a 700 db-ot, míg az elmúlt három évben ( a tulajdonképpeni intenzív csapdázás hatására!) a nyúlhasznosítás meghaladta az évi 900 db-ot, amelyből  650-750 db közötti az élőnyúl értékesítés.  A  vadfácán terítéke átlagos évben 400-500 db közötti szinten állandósult. Megjegyzem, hogy a vadfácán szaporulata teljes mértékben időjárásfüggő: ha kedvező az időjárás a költési időszakban és a csibenevelés első négy hetében, akkor az ezer db-os idényenkénti vadkakas teríték teljes mértékben reális és elérhető ezen a kicsi területen! A kiemelkedő években 100 db felett lőttünk vadásznaponként vadfácánt, úgy, hogy a napi terítékrekord 24 puskával 165 db volt!  Természetesen az élőhely átalakítása az őzállományra is csodálatosan hatással volt. Ezek a kis erdőfoltok a környező mezőgazdasági területekkel, a kis lucernásainkkal, a rendszeres téli tápetetéssel mennyiségi és minőségi változást hoztak a hasznosításban! Az állomány és ezzel a vadászati teríték is a duplájára (30-35 db bak, 50-55 db sutavad) nőtt, minden évben 2- 4 db 500 g feletti,kapitális baknak  örülünk, és abból sincsen semmi probléma, ha egy-egy  tagi bak trófeája  400 g -nál súlyosabb lesz!

Minden érdeklődőt csak biztatni tudok: javítsa az élőhelyet, fejlesszen, próbálkozzon, mert kitartó munkával, szorgalommal nagyon rövid időn belül meglepő állománynövekedést és vadászati eredményeket fog elérni: a vadállomány a befektetett munkát kamatostól fogja visszafizetni! 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés