Vadászati Információs Portál
Vadászati Információs Portál
TÁMOGATÓINK

NATURHUN

 

 

 
>
 
Ma ilyen a hold


Hold fázis
 

 
Vadászkultúra

Itt elérhető az oldal kulturális melléklete:

 
Felhasználóknak
 
Vélemények
 
Információk
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Statisztika

Google PageRank

STATISZTIKÁK

 
C.I.C.
 
 
 
 
 
Saját e-mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Jágerblogger
Jágerblogger : Kutyaütők

Kutyaütők

  2014.10.21. 11:24

Ez a cikk- szinte már természetesen - a cenzúra jóvoltából nem jelenhet meg az "Akikre büszkék vagyunk" című vadászati faliújságokban. Ez is, mint a többi, azt az újkori  magyar népmesei hagyományt őrzi, amely szerint : "Jó tett helyébe jót várj - szólt a rőzsehordó anyóka -  és egy bunkóval jól fejbe vágta az érdeklődő vándort."


Régóta tudjuk, hogy a világon minden történetnek vannak meghatározó előzményei, és ebből aztán később könnyen ki is derülhet - ha akarjuk, ha nem - minden, mindennel összefügg. Minden egyesületnek, gazdasági társaságnak, részvénytársaságnak stb. van ellenőrző, vagy felügyelőbizottsága, amelyek feladata éppen az volna, hogy a jogszabályok által előírtakat, és a saját, belső szabályzatai betartását számon kérjék. Mégis, mindezek ellenére szinte fehér holló ritkaságú, ha súlyos szabálysértéseket, személyre szóló visszaéléseket, netán bűncselekményeket tárnának fel. Márpedig azok aztán vannak, teli velük a padlás és a sajtó. A bizottságok azonban éppen az előbbiek megakadályozására, feltárására és felszámolására kaptak megbízást, az volna a dolguk.
Számtalan hasonló esetről írtam már, de minden olyan esetben, ha a bizottság valami súlyos esetet feltárt, nem a bajok okozóit, elkövetőit nyírták ki, lehetetlenítették el, hanem a bizottságokat. Ez a jelenség kimondatlanul ugyan, de kísértetiesen a maffia "omerta" azaz a hallgatás törvényére hajaz, ugyanarra rugóra jár. A vadásztársaságok esetében az ellenőrző bizottságokat a közgyűlés választja, ezért a szabályzatok szerint elvileg csak a vadásztársaság legfelsőbb szervének, a közgyűlésnek tartoznának beszámolási kötelezettséggel. Hangsúlyozom elvileg, mert a gyakorlat egészen másként fest. Főként, ha valamelyik olyan tisztségviselővel akad gond, aki a megválasztását nem a közösség szolgálatának, hanem valami "hatalomnak" képzeli. Mert akad bőven ilyen is. Ahol gyalulnak, ott forgács is van. Ma a jobbító szándékú tényfeltáróknak még a minimális érdekvédelme sem megoldott, csak papíron létezik. A valóságban minél inkább keresik igazukat, annál mélyebben nyomják őket a víz alá. A megtisztuláshoz, a vadászok tisztességének fennen hangoztatott visszaszerzéséhez a feltárók fokozott védelmének a megoldása alapvető fontosságú feladat volna.
Enélkül nem megy. Ez még akkor is így van, ha a nagytiszteletű, általunk választott vadászati vezetőink, ezt témát úgy kerülgetik, mint macska a forró kását. A "Tiszta vadászati közéletet" címmel beterjesztett javaslatunk ma már egyfajta szitokszóvá vált, amit nem szabad használni. Be van tiltva. Mi ennek ellenére használjuk, de korántsem valaki, vagy valamely szervezetünk ellen, hanem mindnyájunkért. A tilalmazók szerint a vadászati közéletünk teljesen tiszta, nincs itt lenyúlás, hatalommal visszaélés, hűtlen kezelés, demokrácia deficit, korrupció, semmi...az ég világon. Viszont a "itt minden rendben van" folyvást hangoztatott szlogenje, az üptre osztogatott legkülönbözőbb kitüntetések, a felvetődő problémák megoldása helyett, azok szőnyeg alá söprése nem vezet sehová. A tisztességünk, becsületünk visszaszerzéséhez meg főként nem. Ahol a rossz elnyerheti méltó jutalmát, a jó pedig a méltó büntetését, ott a belső, lelki erkölcsi iránytű már régen teljesen "becsavarodott".

A Tabajd és Vidéke Vadásztársaságnál két éve akkor dőlt ki a liszt a zsákból, mikor dr.Jármy Miklós Zoltán EB elnöknek az ellenőrzési munkája során erős kételyei vetődtek fel Daróczi György hivatásos vadásznak az alkalmazásához kötelezően előírt középfokú végzettségét illetően. Kérte, hogy mutassa be az érettségi bizonyítványát, aki ezt megtagadta. Az EB elnök erre fel, hozzáértő szakember lévén, írt annak az iskolának, ahol állítólag a képesítését megszerezte. Onnan azt a választ kapta, hogy ilyen nevű tanulójuk sohasem volt. Az ügyet jelentette a munkáltatói jogokat gyakorló vadásztársaságuk elnökének. Ugyanakkor megírta a szaktárca Oktatási Hivatalnak is, amelynek vezetője okirat hamisítás címén, ismeretlen tettes ellen hivatalból azonnal feljelentést tett a rendőrségen, ahol nyomozás indult. Ennek során tettét Daróczi beismerte, a hamisított bizonyítványt pedig bűnjelként lefoglalták. Vádemelés nem történt, mert a sikeres nyomozás ellenére - ügyészségi javaslatra - elévülés címén - az eljárást megszüntették.(?) Ebből persze senki számára nem derült ki, hogy az okirat hamisítás mikor történt, de az sem, hogy az elévülés mikortól számít, a hamisítás elkövetésétől, vagy a lebukás időpontjától? További jogos kérdés, hogy vajon jó, hogy lebukott egy okirat hamisító, vagy esetleg jobb lett volna szemet hunyni? Ezeket a kérdéseket kellene eldönteni, ha azt szeretnénk, hogy ilyen eset többé elő ne forduljon. Ha egy civilszervezet jogszerű működésért személyileg felelős vezetőjének a bűncselekmény elkövetése a tudomására jut, és nem teljesíti a kötelességét, az akár bűnrészességnek is tekinthető. Középfokú szakmai végzettséggel ugyanis még a kötelező minimálbér is jóval magasabb, mint annak hiányában, amelyből a munkáltatónak jelentős kára származhat, mert a díjazás éveken át jogosulatlanul lett felvéve. A nyomozás eredménye alapján, az Oktatási Hivatal "hatására", a tárcavezető miniszter a hamis bizonyítványt érvénytelenítette. ( Száma: JF 32861/2/2013) Egy vadászias hasonlattal élve: a kör bezárult, a megfelelő szűkülésével pedig befelé nem lövünk! - volna ilyenkor a szokásos parancs. Nem így történt.

Az IB javaslatára a közgyűlés az ellenőrző bizottságot leváltotta, az dr. Jármy EB elnök és társa, Matus Gábor ellen pedig fegyelmi eljárást kezdeményezett a társaság rossz hírének keltése okán, a vadászati joguk felfüggesztetésével. Ám, hogy valójában mi a rossz hír és mi a jó, annak értelmezése - amint látjuk - meglehetősen szubjektív. Lehet-e ez elkövetőn kívül valakinek rossz hír az, ha valaki, valahol lebuktat egy sunyi okirat hamisítót? Mert számomra ez kifejezetten jó hír. A megítélés - úgy tűnik - azonban arrafelé meglehetősen relatív, mert lehet ilyen is, meg olyan is. Csak példaként: rossz hírt kelt valaki, ha egy tisztességes hölgyet mások előtt simán "lekurváz". De rossz hír lehet ennek akár az ellenkezője is, ha valaki mondjuk egy prosti pillangóról azt terjeszti, hogy egy menetért ötször annyit kér, mint amennyit ér. Adott esetben ez igencsak rossz hírnek mondható, mert ebből az említett "illetlenkedőnek" akár jelentős anyagi hátránya is származhat. Szinte már közhelyként mondhatjuk a szentenciát: nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Már pedig a látható kor- és kórtünetek korántsem erre mutatnak. A fegyelmi tárgyalásra végül nem került sor, mert időközben derült égből villámcsapás szerűen, "erős felindulásból elkövetett" tagdíjtartozás címén kizárták őket. Jármy doktor úr tudomása és saját nyilvántartása szerint azonban az égvilágon semmiféle tartozása nem volt, az esetet megelőzően ilyen tájékoztatást soha nem kapott, a "rosszhír keltés" előtt ilyesmiről szó sem esett. Ezért írásban kért visszamenőleges tagdíjelszámolást, pontos, bizonylatolt egyenleg közlést, amit azóta sem kapott meg. A tagok sorából való törlési határozatot viszont, igen. Ebből mást nem nagyon lehet leszűrni, mint azt, hogy ide egy falat kenyérként egyáltalán nem kell olyan EB elnök,és annak tagja, aki tud írni ide-oda, hamis bizonyítványt talál, de ami főbenjáró bűn, az ügy megítélése markánsan eltér az elnökétől. Tehát nem a bűncselekmény feltárója, hanem annak elkövetője maradt a helyén, mintha mi sem történt volna. Hab a tortán, hogy letette még a rendészeti vizsgát is, pont annál a rendőrhatóságnál, ahol bűnjelként foglalták le, és bizonyítékként őrzik a hamisított érettségi bizonyítványát. Indult vizsgálat a vadászati hatóságnál is, de azt is megszűntették, mert - a határozat szerint - januárban új hivatásos vadászt alkalmaztak, aki az előírt végzettségét hitelt érdemlően tudta bizonyítani. Mivel ezt a kis, "hangyányi hibát" időközben kijavították, nem történt semmi, ami a felügyeletet kizökkenthette volna sztoikus nyugalmából. Daróczi azóta magánvállalkozóként végzi áldásos munkáját, vadászgat továbbra is a vadásztársaságnál, mert "mindenre vállalkozóként" már nincs előírva semmiféle végzettség. Ennek ellenére a társaság honlapján közzétéve - - hogy mindenki tudja -  még májusban is a lebukott okirat hamisító volt beírva hivatásos vadászként .

Jármy doktor, civilben jó nevű állatorvos, aki a vadászterületen belül állattartó telepet üzemeltet. Jószágőrzésre fajtatiszta kuvasz kutyákat tart, amelyből egyet - és el kéne hinnünk, hogy egyáltalán nem bosszúból - az új vadőr január elején golyó által kivont a forgalomból. Feljelentés, rendőrségi ügy lett belőle, amelyet az ügyészség bizonyítottság hiányában megszüntetett. Ez - elolvasva az indoklást - pusztán vadászati szempontból akár egy valóságos kutya(tragi)komédia is lehetne. Itt ugyanis valósággal hemzsegnek az "ismeretlenek", a tisztázatlan kérdések, állítások tagadások, ellentmondások, beírások, kiírások, s a meséből egyedül talán csak az "ismeretlen katona" hiányzik. A beíró könyvet ugyanis a teljesen ismeretlenek igyekeztek utólag is szorgosan "javítgatni", még a beíró körzet számát illetően is, fittyet hányva a legelemibb előírásoknak. Utólag ugyanis semmiféle bejegyzés, javítás nem tehető, ilyesmivel nem lehet idétlenkedni. Kovács, az új hivatásos, és egyben az új EB elnök, beírt ugyan három lövést, vadat űző, kóbor kutyára, de később azt mondta, hogy ezt a beírást csak "rossz viccnek" szánta. Mit lehet erre mondani? Ha netán igaz volna, akkor ez tényleg egy nagyon rossz és hülye vicc, mert a hatóságilag hitelesített, hivatalos vadászati napló nem valami stand up comedy szövegkönyv, hanem jogszabályi előírásoknak megfelelő, közhiteles dokumentum. Aki ebbe az esküje, sőt EB elnöki megbízatása ellenére - ad abszurdum - akár jó, akár rossz vicceket írogat, annak nem kell sem pszihológiai, sem pályaalkalmassági vizsgát tenni, mert önmagáról állít ki egy totális alkalmatlansági bizonyítványt. Később ugyan azt vallotta, hogy valójában sötétben vágtázó vaddisznókra lőtt, amit jelenlévő társa tanúsított. Sőt, néhány nappal később a bizonyítvány hamisító "elévült" Daróczi által vezetett, kiküldött tisztázó "ad hoc" bizottság állítólag talált is vaddisznószőrt és vért, és így a "kutyaütés" lehetőségét egyhangúlag teljességgel kizárták. A szerencsétlen kuvasz azonban valamiben kétségtelenül megdöglött, ha csak nem önmagát lőtte agyon. Az sem számított, hogy Jármy doktor tanúja, aki állatgondozóként dolgozik a telepen, és a meglőtt kutyát megtalálta, az eseményeket egészen másként mondta el. Az ügyészség szerint elképzelhető, hogy a sötétben futó fekete vaddisznókra jogszerűen leadott lövés érhette a kutyát. Csak éppen itt nem "képzelegni" kellene. Azt meg már magam sem tudom elképzelni, hogy középfokú végzettséggel a fekete disznókat egy hattyú fehérségű kutyával valaki képes összetéveszteni, mert az már igazán kapitális baromság volna. A megszüntető határozatot Jármy úr megpanaszolta, de a panaszát újfent elutasították. Az elutasítás lényege, hogy csak akkor volna a hivatásos vadász a tettéért elmarasztalható, ha a kutyát a lövés leadásakor bizonyíthatóan látta volna. (Ha azt mondta, hogy nem látta kristálytisztán, akkor az, biztosan úgy is volt - gondolták.) Az állatkínzás és rongálás gondatlan elkövetése - írták továbbá - pedig nem büntethető. Na, ezt sem tudtuk eddig, csak azt, hogy mindenki, minden leadott lövéséért teljes anyagi és erkölcsi felelősséggel tartozik. Lövés előtt pedig minden esetben kötelező mérlegelni a lövedék várható becsapódási helyét. Ennek anyagi vonzatait - bizonyos pontosan leírt körülmények és feltételek megléte esetén - a vadászfelelősségi biztosítás fedezheti. Véleményem szerint - és ez egyáltalán nem tényállítás, hanem vélemény - az egész ügy végtelenül szánalmas.

Van azonban ennek az egész, humán vonatkozásokban igen csak szemét ügynek egy igen fontos eleme, amelyről eddig senki, sehol nem szólt. Ez pedig a vadászetika, amelyből a szereplők a mutatott viselkedésükkel alaposan levizsgáztak. Tavaly a vadászkamara országos küldöttgyűlése jóváhagyta az Etikai Kódexünket, amelynek a szabályai számos hiányossága ellenére, minden kamarai tag számára kötelező érvényűek. Különösen vonatkoznak mindezek a hivatásos vadászokra, akiknek a kamarai tagságuk kötelező. A sportvadászok számára a kamarai tagság - sajnos - nem kötelező, ezért az elmarasztalás alól kibújhatnak azzal, hogy kilépnek a kamarából. (Szerintem egyesek eleve jobban is tennék, mert nem valók oda.) Mindent ugyanis nem lehet jogszabályokba tuszakolni, mert a jog - mint tudjuk - az erkölcsnek csak a minimuma. Az etika ennél jóval több, mert etikus viselkedés nélkül, a külsőségekben valaki bármennyire is annak akar látszani, igaz vadász soha nem lehet.

Homonnay Zsombor
jágerblogger

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
5 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2014.11.27. 10:30
M. Nándor

Homonnay Zsombor jágerblogger úrnak(?) üzenném, mint a Tabajd és Vidéke Vadásztársaság honlapjának készítője, ha vette volna a fáradságot és nem célzottan nézte volna meg akkor a weblapot - kizárólag a hivatásos vadászt keresve, hogy legyen mibe belekötnie - akkor azt is észrevehette volna, hogy abban az időben még a 2013-as vadászatok voltak fenn a honlapon. Sajnos? a Vadásztársaság vezetőségének nem az volt az első dolga, hogy a honlapot módosíttassa. Bizonyára nagyot hibáztak?! Nyilván minden honlaptulajdonos első és legfontosabb dolga, hogy a lapja mindig friss, aktuális legyen. Javaslom, nézzen körül a világban!

De hogy megnyugtassam, tisztelettel jelentem: a honlapon a javítás megtörtént!

Személyes megjegyzés: én nem hagytam volna, hogy ilyen rágalmazó cikket megjelentessen a társaságról! Szerencséje, hogy Cseh főorvos új sokkal nyugodtabb vérmérsékletű ember!

Még egy megjegyzés: én ha valamiről írnék, előbb minden oldalról megpróbálnám körüljárni a dolgot. De ez nyilván én vagyok...

Sok sikert és további jó/érdekes cikkeket kívánok!

 

2014.11.27. 08:58
Tabajd és Vidéke Vadásztársaság

A fenti eseménytől teljesen független Matus Gábor és dr. Jármy Miklós VT tagságának törlése. Jelentős időkülönbséggel, de mindkettőjük a tagdíj befizetési kötelezettségük elmulasztása miatt került ki tagnyilvántartásunkból. Az ismételt írásos felszólításban ezen jogkövetkezményre felhívtuk a figyelmüket, mégsem teljesítették fizetési kötelezettségüket. Ezért Matus Gábor tagságát a VT Intéző Bizottsága 2013.07.24-én,  dr. Jármy Miklós tagságát  2014.05.24-én törölte.

A társaságunkat lejáratni szándékozó cikk harmadik témája egy kutya elpusztulásának esete. A cikkből idézünk: „Az ügyészség szerint elképzelhető, hogy a sötétben futó fekete vaddisznókra jogszerűen leadott lövés érhette a kutyát”. Ha ez így volt, a  kutya  nem dr. Jármy Miklós állattartó telepén lehetett, hanem a rohanó vaddisznók közelében. Kovács István  hivatásos vadász  a vaddisznóra lőtt. A kutya a disznó takarásában  lehetett  és így érhette a lövés. A sebzett kutya ezután visszarohanhatott az állattartó telepre. Ha ez így történt, mit keresett a kutya a vadászterületen? Megjegyezzük a területhez közel más is vadászott. A tanuk lövészajról számoltak be. Nem tudni ki sebezte meg a kutyát, ami a vadászterületen kóborolt  az éjszaka.

Az állatkínzást tiltó törvényen kívül létezik olyan jogszabály is, mely lehetővé teszi a vadat űző kóbor kutya kilövését. Ahhoz, hogy a hivatásos vadász szakszerűen végezhesse a munkáját jogszabály harmonizációra van szükség, mely egyértelműen leírja mi az állatkínzás fogalma és mi a teendő a vadat űző kóbor kutya esetén. Ez segítené az etikus vadászat pontos definícióját is.

Ami azonban  az újságíró etikus magatartását illeti, Homonnay úr erre nem lehet büszke.

Fentiekre tekintettel kérjük a cikket korrigálni szíveskedjék.

 

                                                                       Tisztelettel:

 

                                                                                             

                                                                        Tabajd és Vidéke Vadásztársaság Intéző Bizottsága

2014.11.27. 08:56
Tabajd és Vidéke Vadásztársaság

Tisztelt Homonnay Zsombor Úr!

 

Egy újságíró erkölcsi kötelessége, ha két félt érintő problémát tár a nyilvánosság elé, mindkét fél véleményét megjelentesse. A „Kutyaütők” című cikke esetén ezt Ön vétkesen elmulasztotta. Az írás a Tabajd és Vidéke Vadásztársaság szinte teljes tagságára utal  a címben szereplő jelzővel. Nézzük a tényeket:

Daróczi  György évtizedek óta vadgazdálkodással foglalkozik. Az alapvégzettsége vadász-vadtenyésztő szakmunkás. Továbbképzés céljából szerette volna elvégezni a vadgazdálkodási technikumot, azonban ennek alapfeltételével, az érettségi bizonyítvánnyal nem rendelkezett. 2002-ben valami módon szerzett egyet, melyet a vadásztársaságunk mélységesen elítél.  2004-ben Daróczi György  beiratkozott a vadgazdálkodási technikumba, melyet 2006-ban végzett el.

2007-ben alakult a jelenlegi új vadásztársaság. Célszerűségből  2011-ben a társaság tagjai közül választottunk hivatásos vadászt, mely feltételeknek tudomásunk szerint  Daróczi György megfelelt.

 Az új vadásztársaságban Matus Gábor az Ellenőrző Bizottság tagja lett, melyet dr. Jármy Miklós vezetett. Az Ellenőrző Bizottság egyszer csak a hivatásos vadász szakmai végzettségét kezdte vizsgálni. A vadgazdálkodási technikusi bizonyítvány másolatát  az FM Kormányhivataltól szerezték meg. Ezt a hivatásos vadász munkáltatójától kellett volna kérniük.  Ez után Daróczi György érettségi bizonyítványát kezdték firtatni.  A „gyanújukat az keltette fel, hogy Daróczi György nem engedte fénymásolni az érettségi bizonyítványt”. Az érettségi nem közvetlen alapfeltétele a hivatásos vadász alkalmazásának.

Miután nem került az EB birtokába az érettségi bizonyítvány másolata, ügyvédet küldtek a vadgazdálkodási technikum igazgatójához. Mivel itt sem jutottak eredményre, az Oktatási Hivatalhoz fordultak a Vadásztársaság Ellenőrző Bizottsága nevében. Erről nem tájékoztatták sem az IB-t, sem az elnököt.

Az Ellenőrző Bizottság a Vadásztársaság Közgyűlése alá tartozik. A hivatásos vadász alkalmasságával  kapcsolatos gyanújukat a VT Közgyűlése elé kellett volna tárniuk. A további lépéseket  a Közgyűlés határozatának megfelelően az elnök lett volna köteles megtenni, mivel a

Vadásztársaságot kizárólag az elnök képviseli, nem pedig az Ellenőrző Bizottság. Mivel az EB tagjai túllépték a hatáskörüket, 2012.12.28-án a Közgyűlés az EB tagságukat megszüntette. Ennek ellenére 2013.03.29-én Matus Gábor, mint a Tabajd és Vidéke Vadásztársaság Ellenőrző Bizottságának tagja tett feljelentést Daróczi György ellen okirathamisítás címén. Ezt, mint magánember tehette volna meg. A nyomozást elévülés miatt megszüntették.

Miután Daróczi György hivatásos vadász középfokú vadgazdálkodási végzettségét igazoló bizonyítványa  visszavonásra került, haladéktalanul megszüntettük vele a munkaviszonyt és a Vadásztársaságnál másik hivatásos vadász,  Kovács István került alkalmazásra. Tekintettel arra, hogy Daróci György továbbra is alapfokú  vadász-vadtenyésztő szakmunkás és a vadgazdálkodásban elismert szakember,  azokra a  feladatokra, melyek nem kötöttek középfokú szakirányú végzettséghez, továbbra is alkalmazzuk.

Dr. Jármy Miklós a megtett intézkedések ellenére feljelentést tett a Vadásztársaság vezetősége ellen az Ügyészségen és az FM Kormányhivatalnál, hogy Daróczi Györgyöt a technikusi végzettsége visszavonása ellenére hivatásos vadászként alkalmazzuk. Az FM Hivatal és az Ügyészség is aVT vezetősége által  megtett intézkedéseket rendben találta. Nem lett volna egyszerűbb, ha dr. Jármy Miklós, mint a VT tagja érdeklődik az elnökétől Daróczi György alkalmazásával kapcsolatban?

A fenti eseménytől teljesen független Matus Gábor és dr. Jármy Miklós VT tagságának törlése. Jelentős időkülönbséggel, de mindkettőjük a tagdíj befizetési kötelezettségük elm

2014.10.23. 12:50
Kerekes Kornél

Egyébként nagyon tetszik a cikk, Bástya elvtárs reggel óta egyfolytában csak lájkolná a fészbukon, ha élne. Szerencsére legjobb tanítványai ezek szerint még mindig köztünk járnak! Köszönjük Néked, Homonnay elvtárs!

Szigorúan balra igazítva! :)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Végezetül idéznék tőled: "Az etika ennél jóval több, mert etikus viselkedés nélkül, a külsőségekben valaki bármennyire is annak akar látszani, igaz vadász soha nem lehet."

Vadászüdvözlettel:
Kerekes Kornél
11-1439

2014.10.23. 12:50
Kerekes Kornél

Elnézést Homonnay elvtárs, de ez az ítélet!

Gratulálok a kiváló lejárató cikkért! Bár kétségeim vannak, hogy lakáj vagy-e és fizettek neked érte vagy egyszerűen csak ennyire ostoba. Az általad most maffiaként hírbe hozott társaság környékén sem jártál ugyan, viszont örömmel látom, hogy a fekete gumicsizmás, munkásőrpufajkás, májusban barkás bikákat puffogtató "vadászok" sorsát azért a szíveden viseled! Olyan apróságok maradtak már ki csak a cikkből, hogy Daróczi György huszonéve a társaság (valóban köztiszteletben álló) vadászmestere, a szakmája pedig vadász, vadtenyésztő. Alkalmazottja soha nem volt a társaságnak, így semmiféle "bérbesorolás" nem érinti és havi nettó 60-70 000 Ft díjazása ha marad számlázottan, akkor lehet sokat mondtunk. Továbbá a nem hivatalos vadászházat is Ő üzemelteti, saját költségén. Persze "valakiknek" sikerült már többször feljelenteni a rendőrségen, NAV-nál, Vadexnél, vadászati hatóságnál is. Ennek "köszönhetően" mindenki 25x mindent megvizsgált és valami furcsa oknál fogva mindent rendben találtak. Beszélsz ebben a cikkben vadászetikáról és tisztességről, de az alapján, ahogy ez a cikk megszületett, na meg a tartalma alapján bennem felmerül, hogy vajon te ezt magadénak tudhatod-e? Pont annyira vagy hiteles szerző, mint amennyire ez a cikk hiteles.

A cikk olvasatomban gyakorlatilag Kovácsról, az új vadőrről azt állítja, hogy bosszúból lelőtt egy kutyát, Darócziról kijelenti, hogy okirat hamisító. Magyarul bűncselekmény elkövetésével vádolja az internet nagy nyilvánossága előtt mindkét vadászt. Cseh főorvos úr pedig, aki az elnök, nyilván nem gondolja úgy, hogy maffiát vezetne. Csodálkoznék, ha nem indulna x-számú eljárás eme kiváló, a megalapozott és állításaiban semmilyen szinten nem ellenőrzött cikk után, a kiváló szerző ellen, amint eljut Tabajdra.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Ajánlatunk

Jágerblogger

 Az aranysakál

Beszélgetések a vadászetikáról.

 

Diana Vadász-felnőttképző Alapítványi Szakképző Iskola és Kollégium

 

 
MENÜ
 
Fő partnereink
 
Rovataink








 
Véleményünk
Lezárt szavazások
 
Árnyoldalak

Belépés

 
Szavazás

 Eddigi szavazások
eredménye

 
Társalgás


 

Feliratkozás
Hírlevélre

 
Partnereink


Vadászati linkgyűjtemény

 

Agricola Zalakaros információs lapja

Vadászó Földtulajdonosok Zalai Egyesülete

Hídvégi Béla honlapja

ForestPress erdészeti hírügynökség