Vadászati Információs Portál
Vadászati Információs Portál
TÁMOGATÓINK

NATURHUN

 

 

 
>
 
Ma ilyen a hold


Hold fázis
 

 
Vadászkultúra

Itt elérhető az oldal kulturális melléklete:

 
Felhasználóknak
 
Vélemények
 
Információk
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Statisztika

Google PageRank

STATISZTIKÁK

 
C.I.C.
 
 
 
 
 
Saját e-mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Jágerblogger
Jágerblogger : Üdvözlőlap, Hatvanba

Üdvözlőlap, Hatvanba

Homonnay Zsombor  2015.03.25. 19:53

 Természetesen minden vadász hatalmas érdeklődéssel várta a csodát, a hatvani Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum megnyitását. Ismerjük a mondást: a lehetetlent - általában - vállaljuk, de a csodákra várni kell.


 Lehet, hogy kár volt, de valóban azt vártuk. Most persze mindenki mondhatná, hogy miért kell mindig, mindent kritizálni?  Ha másért nem, csupán azért, mert a kultúra teljes területén, minden szellemi teljesítményt bírálnak, véleményt mondanak róla, pro és kontra. Ez viheti előre, javíthatja a „minőséget”, nem pedig az elvtelen bólogatás. Ha a felülről elvárt lojalitás miatt nyíltan sokan nem is merik ezt megtenni, szavaznak majd „lábbal”, ami az előre jelzettnél kevesebb látogató számból, a város elvárt idegenforgalmi növekedésének elmaradásából érzékelhető. Úgy tűnik álmodni már tudunk, de a jól végzett munka örömével aludni eleget, azt még nem. Persze kevesen merik nyilvánosan vállalni a véleményüket, csak úgy egymás közt sutyorognak, „nagy bátran”.  De a suttogó propaganda, is lehet egyfajta propaganda, csak éppen nem az igazi. Röviden úgy lehetne summázni a véleményeket, hogy a bemutatott anyag a vadászoknak túl kommersz, a laikusoknak meg túl „vadászias”. Kis hazánkban – tudomásom szerint – 41 kisebb, nagyobb vadászati múzeum van, de ha a jelentősebb magángyűjteményeket is hozzávesszük, ez a szám meghaladja a félszázat is. Hihetetlen és pótolhatatlan értékeink vannak, és sajnos mindezek ellenére, egyelőre semmi garancia nincs arra, hogy idővel ne mehessenek veszendőbe. A múlt és jelen értékeinek, tárgyainak, dokumentumainak a folyamatos összegyűjtése és megőrzése volna a legfontosabb feladat.
Van, aki azt mondja, hogy sok a múzeum, van aki, meg azt, hogy kevés. Sajnos, le kell szögezni, hogy nem a hatvani, a legdrágább a legjobb. Nem igazán látszik az a 3,5 milliárd forint, amibe került, elsősorban persze nem a „külcsínben”, hanem az úgynevezett „belbecsben”. Természetesen ezt a megállapítást is – mint mindent - lehet vitatni, de egy új kulturális intézmény esetében nem elsősorban számlaellenőröket, a pénzügyi szakembereket, hanem a nagytiszteletű közönséget kellene mindenről meggyőzni. Az is igaz, hogy nem lenne más a helyzet, ha egy új természettudományi múzeum létesítését, berendezését a vadászokra bíznák, mert a helyzet ehelyütt éppen fordított volt. Hiányzik ugyanis az a „szellemi többlet”, átvitt értelemben egyfajta  „X” faktor, ami a magyar vadászok lelkületét, az ideológiáját, a Kárpát-medence  sajátos és egyedülálló vadászattörténeti kultúráját hosszú évszázadok óta egészen napjainkig meghatározta. Maga a „felépítmény”, az EMBER, így, csupa nagybetűvel, mert állatból nincs hiány. Egyetlen európai nép nemzetgenezisében sem szerepel a vadászat olyan elementáris erővel és mélységgel, mint a magyaréban. Ahogy egykor Fekete István mondta: a vadászszenvedély az olyan valami, amit az egyik ember megörököl, a másik meg nem. Nos, egy vadászati múzeumnak azonban mindkettőt, az örökösöket, és az annak hiányával rendelkezőket is egyaránt meg kellene tudni szólítani.
Ez nem jött össze. A magam részéről el nem tudom képzelni, hogy ha már ennyit ráköltöttek, akkor miért nem jutott pénz arra, hogy a vadászok részére kiírtak volna egy megvalósítási-, vagy ötletpályázatot?
Vagy az sem lehet tudni, hogy miért van az, hogy a bölcsek kövének birtokosait nálunk soha nem versenyeztetik, hanem „szereposztás” szerűen kinevezik? Abban a szerencsés (vagy szerencsétlen) helyzetben vagyok, hogy 1971-ben a Vadászatai Világkiállítási Irodán dolgozhattam, a megelőző szervezési munkáktól, egészen a kiállítás bezárásáig. Ezért aztán talán akad némi összehasonlítási alapom. A kor neves vadászati szakember gárdája „team munkában”, látástól vakulásig, elkötelezett hittel dolgozott együtt a kiállítási szakemberekkel, a látványtervezőkkel, a grafikus művészekkel, és a legkülönbözőbb szakterületeknek a szó nemes értelmében vett mestereivel.  A kiállítás igazi vitathatatlan világsiker volt… ez meg – egyelőre – bukta, sok lekvárral. Ha bevalljuk, ha nem.    

Sokszor csókol mindenkit :  Homonnay Zsombor                                          

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlatunk

Jágerblogger

 Az aranysakál

Beszélgetések a vadászetikáról.

 

Diana Vadász-felnőttképző Alapítványi Szakképző Iskola és Kollégium

 

 
MENÜ
 
Fő partnereink
 
Rovataink








 
Véleményünk
Lezárt szavazások
 
Árnyoldalak

Belépés

 
Szavazás

 Eddigi szavazások
eredménye

 
Társalgás


 

Feliratkozás
Hírlevélre

 
Partnereink


Vadászati linkgyűjtemény

 

Agricola Zalakaros információs lapja

Vadászó Földtulajdonosok Zalai Egyesülete

Hídvégi Béla honlapja

ForestPress erdészeti hírügynökség