| SAJTÓFIGYELŐ : Kettőnk közt csak egy puska volt - 20 éves vadászlány akcióban |
Kettőnk közt csak egy puska volt - 20 éves vadászlány akcióban
dívány.hu 2012.04.02. 08:58
Úgy kezdődött, hogy kijártam apával az erdőbe, mert mindig érdekelt a zsigerelés - mondta Mergancz Nóra. Ezzel a szelíd tekintetű, szolid külsejű fiatal lánnyal voltam vadászaton. Megpróbáltam rájönni, hogy ez miért jó neki. Hát, nem mondom, hogy teljesen megértettem. Kilenc- és tizenkét éves gyerekeimmel gyakran próbálom megértetni, hogy horgászati célból begyűjtött giliszták és más csalik (mondjuk lótetű) mutogatásával nem sok sikert fognak elérni a lányoknál. Ugyanezt mondanám pár évvel később is, ha történetesen vadászpuskákkal akarnának villogni a csajoknál. De még sincs igazam. Van, akinél igenis bejön.
Érdekelt a zsigerelés
„Úgy kezdődött, hogy kiskoromban is néha kijártam apával, mert mindig érdekelt a zsigerelés” - kezdi történetét a húsz éves Mergancz Nóra, aki vadász. A micsoda?! Amikor belezik a lelőtt vadat?! Mindjárt kiderül.
A találkozásom Mergancz Nórával egy kicsit a véletlen műve. Egy alkalommal az idén Kaposváron jártam koncertezni. A közönség között volt egy igazán lelkes csapat. Nemcsak hogy eljöttek minket megnézni, hanem a koncert után egy kicsit hátba veregettek minket, sőt: még városszéli hétvégi házukba is invitáltak, ahol éppen egy félbeszakított bográcsparti zajlott. A meghívásnak nem tudtunk eleget tenni, mert haza kellett jönnünk a füstös fővárosba, de arra azért volt időnk, hogy egy kicsit elbeszélgessünk. Így derült ki, hogy a baráti társaság egyik tagja, Mergancz Sándor lelkes és tapasztalt vadász, és az is, hogy húszéves lánya követi őt ebben. Jó, jó, apa lánya, de azért ettől még nem kell mindenképpen, hogy vadász legyen belőle!
Én is sajnálom a lelőtt állatot
Ha már így alakult, akkor most már friss vadász minőségében járta az erdőt a papával. Nem lett hardcore vadölő, de azért nagyjából háromhetenként elmentek egy-egy portyára. Nem is kellett sokáig várni, megvolt az első ünő. Kérdeztem, hogy milyen volt finom lelkű nőként először leteríteni egy állatot.
„Hát az fura érzés volt. Nem lehet ezt elmondani, át kell élni. Először izgultam, de aztán amikor belenéztem a puska távcsövébe, akkor megnyugodtam. Céloztam és sikerült. Közvetlenül utána persze sajnáltam, hogy úristen, mit csinálok itt?! De amikorra odaértem, már büszke voltam. De azért az is igaz, hogy ezt az egészet le kellett rendezni magamban. Én is sajnálom a lelőtt állatokat.”
Vele egykorú barátai közül persze inkább a fiúk érdeklődnek Nóra vadászkalandjai iránt. A lányok egykedvűen veszik tudomásul, de időnként azt is el kell viselnie, hogy legyilkosozzák. „Számítottam arra, hogy lesz ilyen megjegyzés, de nem foglalkozom vele” – mondta derűsen. Mivel csak alig egy éve kezdte meg vadászkarrierjét, ismerősei közül még senki sem tartott vele, habár az egyik barátnője azt mondja, szívesen betársulna.
Amikor százezer egy nadrág
Mindezt, ugye nem egy fotelben ülve, meleg szobában hallgattam végig, hanem valahol Somogy és Zala megyék határában, egy vadászháznál. Persze titokban azt kívántam, hogy valamirevaló esemény nélkül térjünk majd haza, és szépen, unalmasan teljen el az este. Én nem annyira élveztem volna a zsigerelést.
Nóra nagyon kackiásan festett vadászruhájában – különösen a kalap állt jól -, de igazából mindez egyfajta túrafelszerelés volt. Két ismert áruházban szerezte be az egyes darabokat. Már amit lehetett. „Cipőt például két évig kerestünk” – mutatott végig magán. „Nem mintha igazából másmilyen lenne, mint egy túrabakancs. Az a baj, hogy nőiből csak drága márkás dolgokat gyártanak, amikor százezer egy nadrág.”
Ekkor már egy Skoda fedélzetén a vadászterület felé tartottunk. Kicsit furcsán éreztem magam, mert nem ültem még autóban egy lány mellett úgy, hogy kettőnk között a választóvonalat egy puska képezi. Fura érzésemet kérdezősködéssel igyekeztem oldani. Elmondtam például, hogy arra számítottam, hogy reggel fogunk jönni, kelhetek hajnalban.
„Inkább ilyenkor, esti szürkületkor és éjjel a szokásos. Kijönnek a vadak az etetőkhöz, nyáron pedig, amikor érik a búza, a mezőkre.”
Nyulat most nem lőhetünk
Ekkor már halkan kellett diskurálni, mert megérkeztünk kijelölt terepünkre. Igen, kijelölt, mert nem szabad máshova elkolbászolni, mert esetleg az jobban tetszik nekünk. Az ilyen felelőtlenségekből származik a legtöbb vadászbaleset. A mienk most egy erdő szélén volt, ahol magasleseket állítottak a tarló széléhez. Közben megtanultam, hogy aminek éppen részesei vagyunk, azt értelemszerűen lesvadászatnak hívják, szemben a cserkeléssel, ami gyalogos-osonós jellegű.
A nyár nem bővelkedik kilőhető állatokkal. Van erre egy vadászkalendárium, ahova felvezetik, hogy éppen milyen vadakra van érvényes tilalmi időszak. Az ifjú vadászhölgy tudja is, hogy most éppen mit lehet és mit nem. „Őzbakot, vaddisznót lehet egész évben, rókát is. Nyulat most például nem.”
Ehhez nyilván az is kell, hogy az ember képes legyen felismerni a szürkületben azt a mozgó vagy nem mozgó sötét foltot. Nóra már kezd ebben is gyakorlottá válni. „Amióta kijárok, jobban meglátom, hogy az ott valamilyen vad vagy pedig csak egy földdarab.”
Tele van Somogy vadásznőkkel
Az az én bajom, ha női vadászokról szinte sosem hallok, pedig csak Somogyországban van belőlük egy egész egyesületre való. Egy roppant agilis fiatal nő, Somogyvári Erika Rita a vezetőjük. Vele még azelőtt találkoztam, hogy elindultam volna a Mergancz-vadászduóval az erdő irányába.
Látszik, hogy szívügye a vadászegylet, mert nagyon sok mondandója volt. „2009 augusztusában volt Országos Magyar Vadászkamara Somogy megyei területi szervezetének a küldöttválasztó gyűlése. Bekerültem küldöttként, kiválasztottak egyetlen hölgyként, utána a kulturális bizottság tagja lettem” – mondta szinte egy szuszra.
"A Somogyi Vadászhölgyek Klubját is a kamara kulturális bizottsága hozta létre albizottságként 2010. február 18-án”. Nem tehetek róla, de a bizottság szó hallatán némi viszolygás lesz úrrá rajtam. Nem is értettem, hogy egyáltalán miért van szükség arra, hogy egy vadászkamarának kulturális bizottsága legyen. Somogyvári Erika ekkor elmondta, hogy a kulturális bizottság egyik legfőbb tevékenysége az, hogy a megyei vadásznapot, valamint a vadászbált megrendezze.
A vadászrendezvényeken persze a vadászhölgy-klub is képviselteti magát. Míg a vadászbál a belső körnek és családtagjainak éves összejövetele, addig a megyei vadásznap mondhatni, hogy PR-esemény: a vadászatot igyekszik népszerűsíteni és új tagokat toborozni. De nem elégszik meg ennyivel: jótékonysági akciók is részei mindkettőnek.
„Ez az egész az én ötletem volt” – mondta Somogyvári. „A vadászat nem a szegények sportja. Én családilag is karitatív jelleggel gondolkodok, élek, segítek, ahol tudok, Rotary klubnak is tagja vagyok, az apukám a Szent György-lovagrend tagja, tehát a karitatív szellem természetes része az életünknek.”
Sosem akar szép lassan bóklászni
Nóra friss vadászként még nem nagyon tudott bekapcsolódni a hölgyklub életébe, inkább csak ismerkedik a többiekkel. Egy idősebb vadászhölgy viszont egyszer már elvitte szalonkázni. A szalonkavadászat nem könnyű: sörétes puska kell hozzá, ráadásul az álnok madár szinte sosem akar szép lassan bóklászni, mindig csak cikázik összevissza a levegőben.
„Sörétessel lőni – az a gyengeségem” – sóhajtja. „A madarak közül a szalonkavadászat a legnehezebb. Akkor lehet még viszonylag könnyebben elejteni, amikor keres. Ekkor komótosan járkál. De ez ritkán fordul elő. Eddig még nem sikerült.”
Szerencsére üres kézzel jöttünk haza
Ekkor már több volt, mint szürkület, jobb is, hogy nekem lehetőségem sem volt arra, hogy nézőként kipróbáljam a lövöldözést, tényleg csak bizonytalan foltokat láttam a távolban. A többi közeli vadászterület sem hemzsegett az akcióktól: összesen egyetlen lövést hallottunk abban a másfél-két órában, amíg ott voltunk. A puskán nem volt lámpa, pedig van ilyen, éjszakai vadászatnál használják is.
Vaddisznót meg rókát lehet lőni lámpa segítségével holdvilágnál, de a nemesebb vadakat nem” –magyarázta Mergancz Nóra. „A puska oldalára szerelik a lámpát. Most már van lézeres is egyébként.”
Lassan teljesen besötétedett. Nem sokára Sándor apa is megérkezett a szomszéd lesről. Neki volt lámpa a puskáján: időnként láthattuk is a zöldes fénycsóvát a mező felett. Visszabukdácsoltunk a hepehupás földúton a vadászházhoz. Mivel Nóra az én kedvemért egy balatoni házibulit hagyott ott ideiglenesen, már egyre kevésbé érdekelte a vadak kergetése, szeretett volna mihamarabb újra csatlakozni a barátaihoz. Így aztán Sándorral maradtam még egy kicsit egy balatonlellei étteremben, Nóra pedig visszaváltozhatott hétköznapi főiskolás lánnyá.
Próbáltam arra rájönni, hogy a férfi és a női vadászok között van-e bármi különbség, de úgy tűnik egyéb nincs, mint hogy a férfiak többet isznak a vadászatok után.
Oké, lelőttem, de most mi lesz?
A lelőtt állatot a vadászok vagy a vadőr a társaság hűtőkamrájába viszi, mert az a kiindulás, hogy a vad a vadásztársaságé. Ők eladják, legtöbbször persze az azt leterítő vadásznak, aki egyébként a társaság tagja. Sokan nem akarnak vagy nem tudnak mit kezdeni a leölt jószággal. Akkor persze előbb-utóbb más viszi el. Ha az állat trófeás, az agancs a vadászé lesz.
Elterjedt olyan konstrukció is, amikor a vadásznak az általa lőtt vadakból előre meghatározott részesedés jár, például évente egy süldő. Ezt hívják kompetenciának, avagy vadászrésznek. Van olyan társaság is, amely mindent odaad a tagoknak.
A vadásztársaságok általában fizetnek a területért a földtulajdonosoknak, bérlik a vadászterületeket. De olyan is van, amikor maguk a tulajdonosok alakítanak vadásztársaságot.
Forrás: dívány.hu
A szerkesztő megjegyzése: Nem ártana, hozzáértő segítségét kérni, mielőtt bármi megjelenik a riportalany szájába adva. Ellenőrizni kellene, azt írta-e le az "újságíró", és úgy, ahogy elmondtuk, mert túl azon, hogy súlyos szakmai hibákat tartalmaz a cikk, a vadászok elterjedt színe a zöld és annak árnyalatai, nem pedig a Barby babás pink, mint ennek a cikknek a tartalmából kitetszik. A vadászat életforma, nem pedig úri kisasszonyok számára szervezett hímző tanfolyam.
|
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
